gyűjtés
Jakab Péter más pénztárcájából "bátorkodik", olyat akar mondani a parlamentben Kövérnek, "mint még soha"
Amíg választói finanszírozzák neki a parlamenti bohóckodását, nagyon úgy tűnik, hogy nem áll le Jakab Péter. A Jobbik elnöke ugyanis már az Országgyűlés mai ülése előtt a Facebookon arról írt, hogy lesz mit nézni ma a parlamentben. A száraztésztás krumplikirály egyre jobban elszabadulni látszik, mai posztjából pedig teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy produkciói szándékos provokációnak, és nem politikai állásfoglalásnak minősíthetőek. Gyakran alpári, vagy csak szimplán nevetséges megnyilvánulásait igyekszik valamiféle hőscselekedetnek beállítani, miközben "bátor megmondásait" mások, követői fizetik, hiszen a sok milliós képviselői járandóságokból erre nyilván nem telik. Tragédiák sorát elszenvedő ápolónő családján segít a PestiSrácok.hu olvasóinak adománya
Jó helyre kerül a PestiSrácok olvasóinak adománya. A koronavírus-járvány első hulláma idején hirdettünk gyűjtést, hogy olvasóinkkal és az OIKOSZ Alapítvánnyal közösen mi is adhassunk valamit a védekezésben részt vevők erő feletti munkájáért, áldozatvállalásáért cserébe. Összesen kevéssel több, mint 400 ezer forint gyűlt össze, aminek az átadását a PayPal némiképp megnehezítette, ezért az adomány egészen mostanáig arra várt, hogy megtaláljuk a legmegfelelőbb helyet, ahol a legtöbbet segíthet az Önök felajánlása. A Ments Életet Alapítvány volt a segítségünkre, akik javaslatot tettek és összehoztak bennünket Ilonka Barbarával, aki egy kecskeméti idősotthonban ápolónő. A kisgyermekes édesanyát és családját egy év alatt annyi megpróbáltatás elé állította a sors, ami egy életre elég lenne. Kisfiuk, Krisztián ritka daganatos betegséggel küzd, kemoterápiáról kemoterápiára járnak és a pandémia alatt Barbara párja a munkáját is elveszítette. A gyermek jövő októberre túl lehet a kezeléseken. Életét pedig nemcsak orvosainak köszönheti, hanem immár az édesanyjának is, akitől másodszor kapott életet, amikor egy váratlan pillanatban megállt kicsi szíve. Barbarának és családjának óriási segítség az az összeg, amit olvasóinknak hála átutalhatunk nekik, ezzel is szebbé téve az ünnepet. Ajánljuk még
A kipróbált harcosokkal küzd meg az örményekkel és a portugálokkal Marco Rossi
Kihirdette keretét a magyar labdarúgó-válogatott októberi világbajnoki selejtezőire Marco Rossi szövetségi kapitány. Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük. Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat. A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.