gyűlöletbeszéd
Lecsapott a Nagy Testvér – Megtudtuk, milyen a jó és a rossz gyűlöletbeszéd – The Fair Right (videó)
Közismert tény, hogy a piacot uraló közösségi platformok alapelvekért felelős bizottsága legalább annyira elfogulatlan, mint egy koncepciós per bírája. Nem kell, hogy a szavaid sértsék az alapelveket. Elég, ha egy cenzor megsértődik a szóban forgó közösség helyett, máris megy a tiltás. Van azonban az éremnek egy másik oldala. A szavaid nyugodtan sérthetik az alapelveket. Ha a cenzor nem sértődik meg a szóban forgó közösség helyett, biztonságban vagy. Ezen a héten Kulifai Mátéval vitattuk meg a világ aktuális helyzetét. Nézzétek meg a teljes beszélgetést.Az FBI szerint aggasztóan nagy a gyűlölet-bűncselekmények száma Amerikában
Az Egyesült Államokban évtizedek óta nem tapasztalt rekordnövekedést követően tavaly némiképp csökkent, ám továbbra is magas a faji, vallási vagy szexuális indíttatású erőszakos bűncselekmények száma - közölte egy friss jelentésében a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI). Szakértők viszont rámutattak: az adatok hiányosak, miután országszerte számos rendőrkapitányság nem adott át bűnügyi információkat az FBI-nak a tavalyi évre vonatkozóan.A bevándorlási bíróság akadályozta meg egy gyűlöletbeszédet terjesztő muszlim férfi kitoloncolását Belgiumban
A The Brussels Times című lap hírportálja szerint egy gyűlöletbeszédet terjesztő muszlim férfi kitoloncolását akadályozta meg a belga Bevándorlási Viták Tanácsa nevű független közigazgatási bíróság. A férfi a Marokkói Harcoló Iszlám Csoport (GICM) dzsihadista szervezet egyik csoportjának, a Maaseik-csoportnak a "vezéralakja", amely csoportnak, a belga biztonsági szervek gyanúja szerint, vélhetően köze volt a 2003-ban és 2004-ben elkövetett casablancai és madridi terrortámadásokhoz, amelyekben mintegy kétszázötven ember vesztette életét.Gyűlöletkeltés miatt ítélték pénzbüntetésre Éric Zemmourt
Gyűlöletkeltés vádjával tízezer eurós pénzbüntetésre ítélte Éric Zemmour francia jobboldali publicistát, elnökjelöltet hétfőn a párizsi büntetőbíróság. Zemmourt egy 2020 szeptemberében, a CNews hírtelevízióban elhangzott kijelentése miatt ítélték el, mikor egy tévévitában a publicista azt mondta a kísérő nélkül érkező kiskorú illegális bevándorlókról, hogy "nincs helyük itt, tolvajok, gyilkosok, nőket erőszakolnak meg, ezek ők, vissza kell őket küldeni, és nem is szabadna engedni, hogy idejöjjenek". Az újságíró fellebbez a döntés ellen.Kutyának nevezte a kormánypárti politikusokat Lengyel László politológus
Elképesztő és felháborító az a gyűlöletbeszéd, amit a baloldal megmondóemberei megengednek maguknak. Legutóbb Bánó András Heti Egyenleg című műsorában Lengyel László politológus egyenesen lekutyázta a kormánypárti politikusokat. A kérdéses felvételre Deák Dániel hívta fel a figyelmet.Újra az egyházat támadja Vadai Ágnes
A Demokratikus Koalíció kezdeményezi, hogy állítsanak fel egy kormányzati vizsgálóbizottságot, amelynek az lenne a feladata, hogy feltárja a katolikus egyházon belüli, kiskorúakat érintő szexuális visszaéléseket – jelentette be a DK frakcióvezető-helyettese. Vadai Ágnes eközben párhuzamot vont a Magyar Katolikus Egyház és az Orbán-kormány között. A Gyurcsány-párt alelnöke természetesen a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus idejére időzítette szélsőséges kijelentéseit.Az Európai Bizottság az álhírek elleni küzdelem folytatására szólította fel az online platformokat
Az Európai Bizottság csütörtökön arra szólította fel az online platformok üzemeltetőit, hogy további hat hónapon keresztül folytassák havi jelentéseik benyújtását az álhírek, különösen a koronavírus-járványt érintő hamis információk elleni küzdelemre irányuló erőfeszítéseikről.Brüsszel szerint a melegek és a migránsok jogai az alapvető emberi jogok
Egészen botrányos jelentést fogadott el csütörtökön az Európai Parlament az alapvető jogok helyzetéről az unióban. A dokumentum a 2018–2019-es időszak tekintetében vizsgálja a szerintük alapvető jogokat az egyes tagállamokban. De eközben persze az Európa identitását meghatározó alapvető értékeket és az azokhoz való jogokat teljesen figyelmen kívül hagyja. Inkább a szexuális identitásukban a normálistól eltérő LMBTQ+ (a legújabb megnevezése a szexuális devianciáknak) emberek, a migránsok jogainak, valamit a nők terhességmegszakításhoz való jogának helyzetét dramatizálták. A genderellenes mozgalmak, a győlöletbeszéd és a rasszizmus fenyegető terjedését komoly veszélyként értékelték, és azt is sérelmezik, hogy a tagállamok kiadásainak csökkentése többek közt a fenti sérülékeny csoportokat hátrányosan érintette. A képviselők által megszavazott állásfoglalás a jogállamisággal és alapvető jogokkal foglalkozó uniós eljárás intézményének megalkotását szorgalmazza. A megszavazott állásfoglalás egyes részeit elég nehéz másként értelmezni, mint hazánk és Lengyelország újabb megfenyegetésének.Az iszlám szeparatizmus elleni harc jegyében büntetni fogják Franciaországban az internetes uszítást
Büntetendő lesz Franciaországban az olyan személyes adatok közzététele az interneten, amelyek veszélyeztethetik mások életét – jelentette be pénteken Jean Castex miniszterelnök a védelmi tanács ülése után.Ajánljuk még