gyurcsány ferenc
Gyurcsány ismét jófejkedni próbál – szerinte nem könnyű egyszerre locsolkodni és főzni (fotó!)
Gyurcsány Ferenc bukott ex-miniszterelnök a közösségi oldalán közzétette egyik fotóján, amint saját konyhájában pózol és jófejkedik, miközben mobiltelefonnal a kezében a saját maga által főzöttnek mutatott húsvéti ételek veszik körül.Hollik: a Fidesz kampányt indít a baloldal oltásellenességével szemben
A Fidesz online kampányt indít annak érdekében, hogy meggyőzze az embereket, ne higgyenek az oltásellenes baloldalnak – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteken. Hollik István úgy fogalmazott: a Fidesz a kampányában be akarja mutatni, mekkora felelőtlenség az, amit a baloldal csinál, hiszen az az oltásellenes politika, amit folytatnak, az emberéletekbe kerül.Kocsis Máté Gyurcsányékról: téged lebeszélnek, de magukat beoltatják
A gond a kétszínűséggel van: téged elbizonytalanítunk, lebeszélünk, kétségeket ébresztünk, de magunkat azért beoltatjuk, amint lehet, meg akkor is, amikor nem – így reagált a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön a Facebook-oldalán, arra, hogy Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke megkapta a koronavírus elleni védőoltást.Gyurcsány is megkapta a koronavírus elleni vakcinát
Gyurcsány Ferenc Facebook-oldalán közölte, hogy ő is megkapta a koronavírus elleni oltás első adagját. A baloldal vezérét a Pfizer vakcinájával oltották be.Czeglédy jogi szakvizsga-botránya: valótlan lehetett a jelentkezéskor beadott tanúsítvány
A szakvizsgára jelentkezéskor a kérelemhez csatolni kell a joggyakorlat teljesítését igazoló tanúsítványt, vagyis ekkor egy olyan okirat kerülhetett benyújtásra, amelynek a tartalma valótlan lehetett – így nyilatkozott egy ügyvéd az Origónak Czeglédy Csaba jogi szakvizsgájának furcsaságai kapcsán. Alappal állítható, hogy az alpolgármesterséggel egyidejűleg végzett főállású jogi előadói munka joggyakorlatként történő igazolása a jog és a józan ész szabályai szerint sem történhetett volna meg, ez pedig kérdéseket vet fel a kamarai nyilvántartásba vétel és az azóta folytatott ügyvédi tevékenységgel kapcsolatban – tette hozzá a jogász. Mint ismert, a baloldal táskás emberének nevezett, korábban adócsalásért jogerősen elítélt ügyvéd zavaros körülmények között intézte szakvizsgáját is.Budai Gyula: a járványkezelésben megbukott baloldal most Gyurcsánnyal az élen mondaná meg, mit kell tenni pandémia idején
A Gyurcsány Ferenc vezette kormány járványkezelésére hívta fel a figyelmet Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője felidézte, hogy 2009-ben, a H1N1 vírus emberre is veszélyes törzsének megjelenésekor az akkori kabinet nem tett semmit a fertőzés visszaszorítására, holott a WHO idejében megküldte a vakcina kifejlesztéséhez szükséges vírustörzset. Gyurcsányék helyzetkezelése abból állt, hogy a vakcina legyártását egy offshore háttérrel rendelkező cégnek, az Omninvest Kft.-nek adták át, majd a veszélyeztetetteken kívül fizetőssé tették az oltóanyagot. Az akkor tehetetlen, impotens és a járványkezelésben megbukott baloldal most Gyurcsánnyal az élen akarja megmondani, hogy mit kell tenni a koronavírus-világjárvány idején, miközben folytatja az embereket elbizonytalanító, oltásellenes kampányát – hangsúlyozta hétfői Facebook-bejegyzésében Budai Gyula.Akkor most kapaszkodjunk meg! – Dobrev Klára a szakértőket hiányolja a kormány járványkezelési stratégiájából
Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője hétfőn online sajtótájékoztatót tartott, amelyen a DK kezdeményezte egy független szakértőkből álló grémium felállítását a járvány sikeres kezeléséhez. A politikus szerint az Orbán-kormány eddigi lépései nem hoztak áttörést a hazai krízishelyzet kezelésében és hiányolta a konkrét adatokat a vírussal kapcsolatban. Spoiler: az említett Dobrev Klára ugyanaz a Dobrev Klára, akinek családi vállalkozása pártja most az oltásellenesség vs. oltáskövetelés dilemmájának napjait éli, annak a DK-nak az egyik vezetője, amelynek a polgármesterei, orvosai eddig a védekezést gátolták, és az oltás ellen uszítottak.Gyurcsány Ferenc ma is megnyerte a pofátlansági versenyt
Gyurcsány Ferenc a leggátlástalanabb alak a magyar politikában – reagált a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára közösségi oldalán a DK elnökének legújabb Facebook-posztjára, amelyben Gyurcsány Ferenc éppen „bezzegszerbiázik” a tömeges oltások kapcsán.Gyurcsány magáncéget alapított Kínában, de persze Orbán akar nyerészkedni
Gyurcsány Ferenc és csatolt részeinek – Demokratikus Koalíció, Magyar Szocialista Párt, illetve az újonnan beszerzett momós különítmény – Kínához fűződő kapcsolata leginkább egy abszurd szerelmi drámához hasonlítható. Az utóbbi két évtized látványos pálfordulásait még egy brazil szappanoperákon edződött nézőnek is komoly fejtörést jelenthet értelmezni. Mi azonban megpróbálkoztunk a „lehetetlen küldetéssel”, hátha ezzel az összeállítással segíthetünk az egykor dicsőségesebb napokat látott szocialistáknak abban, hogy miként is tartsák számon Kína és Magyarország kapcsolatát. Eddig ugyanis jól láthatóan nem sikerült ebben határozottan állást foglalniuk, bár az is előfordulhat, hogy egyszerűen csak titkolják – még önmaguk előtt is. Ami biztos: ha az Orbán-kormány tárgyal Kínával, akkor az vörös posztó a szemükben, közben pedig valamiért elfelejtik azt az egyébként semmiképpen sem elhanyagolható tényt, hogy Gyurcsány Ferenc még saját céget is alapított a kínai piacban rejlő lehetőségekre. De ne feledkezzünk meg Ujhelyi Istvánról sem, akit az egyik legnagyobb Kína-lobbistaként emlegetnek az Európai Parlamentben. Miközben Kína nemes egyszerűséggel kitiltott néhány EP-képviselőt, köztük a neokomcsi Halálbarbi Kleopátra-verzióját, Cseh Katalint, aki minderre nagyon büszke. És ez még nem minden.Ajánljuk még

















