Pesti Srácok

Hatásvadász videóban reklámozza magát az ellenzék azzal, amit a kormány hónapok óta kér, hogy mindenki oltassa be magát (Videó!)

Gyurcsány Ferenc és az összellenzéki összefogás úgy tűnik, hogy a húsvéthétfőt találta a legalkalmasabbnak arra, hogy videóban üzenje meg azt, hogy szerintük Orbán Viktor miniszterelnök hiába próbálja az ellenzékre hárítani a felelősséget – ahogyan Gyurcsány fogalmaz –, a kormány hozza meg a hibás döntéseket a koronavírus-járvány kezelésével kapcsolatban. Kunhalmi Ágnes (MSZP), Fekete-Győr (Momentum) és Jakab Péter is beálltak Gyurcsány mögé: most együtt próbálják meggyőzni az embereket, hogy oltassák be magukat. Már nem számít nekik, mivel, csak oltassák be magukat, annak ellenére, hogy hónapokon keresztül épp az ellenkezőjét mondták és csak a nyugati vakcinákat erőltették.

Fekete-Győr a videóban elmondja, hogy a kormány 2010 óta kivéreztette az egészségügyet, Szabó Tímea (Párbeszéd) pedig lesajnáló, kritizáló hangnemben rikácsolja, hogy a miniszterelnök felelős minden halálesetért. Kanász-Nagy Máté (LMP) luxuskiadásokról beszél, a Jobbik elnöke pedig szépen felmondja a házi feladatot: Jakab Péter Gyurcsánnyal egyetemben azt kéri a kormánytól, hogy mindenki kaphassa meg az oltást. Felettébb érdekes, hogy húsvéthétfőn teszik mindezt, annak tükrében, hogy korábban Szabó Tímea azt írta közösségi oldalán, hogy

Szabó egyértelműen kormányváltásról beszélt, és arra utalt, hogy akkor lesz jó Magyarországnak, ha leváltják a kormányt. No, de visszatérve az ellenzéki összefogáshoz: úgy "hirdetik most az igét" arról, hogy mindenkinek be kell oltatnia magát, hogy közben korábban nyíltan hergelték az embereket, hogy ne oltassák be magukat, csak – ahogyan ők fogalmaztak – "biztonságos", nyugati vakcinával.

PestiSracok facebook image

Hergelnek, miközben zajlanak az oltások

Gyurcsány Ferenc a videó mellé írt, a már említett bejegyzésében úgy fogalmazott:

– írja Gyurcsány, aki úgy tesz, mintha nem kapnának oltást az emberek, miközben húsvétkor is zajlik a vakcinák beadása. Majd egy kisebb vádaskodással folytatja:

– mondja, majd azért még odaveti:

Talán nem kell ehhez sokat hozzáfűzni. Nemrégiben a volt SZDSZ-es politikus osztotta ki az ellenzéket. Magyar Bálint a Republikon Intézet konferenciáján azt mondta, hogy szerinte a kormánnyal szembeni elégedetlenség nem lesz elég az ellenzék győzelméhez 2022-ben. Szerinte veszélyes az ellenzéki előválasztás, mert a szavazói elvárás a kormányzóképesség felmutatása. Káosz és összevisszaság várható, ha nyernek 2022-ben.

Forrás: Facebook, kiemelt kép: képernyőfotó