gyurcsány ferenc
A DK-ra ráégett a Borkai-ügy, így az MSZP Ház helyi vezetője lesz az ellenzéki polgármester-jelölt Győrben
A közröhejt okozó narancssárga zakós ügyet benéző Pollreisz Balázs, szocialista politikus lesz az ellenzék polgármester-jelöltje Győrben. Két hónap sincs a győri időközi polgármester-választásig, de teljes a fejetlenség az ellenzéki pártok győri szervezeteinél. A korábbi ellenzéki jelölt, a DK-s Glázer Tímea pár napja bejelentette, hogy nem indul, a DK castingjai pedig nem vezettek eredményre. Gyurcsány hiába ragaszkodna foggal-körömmel az ország egyik gazdaságilag legerősebb városához, végül pártját is megviselte a Borkai-ügy. Sokan úgy vélik, hogy a botrányfilmbe belebukott a rendező is, azaz Gyurcsány pártjára ráégni látszik a zsarolási ügy és az abból profin levezényelt politikai botrány. Miután a DK nem talált sem házon belül megfelelő jelöltet, sem olyan külső "független" jelöltet, aki vállalta volna, hogy DK-támogatással elindul, az MSZP lépett egyet előre a háttérből. Most pedig hivatalossá vált, hogy Pollreisz Balázs, az MSZP városi politikusa lesz az ellenzék polgármester-jelöltje Győrben. Pollreisz alkalmasságát mi sem mutatja jobban, mint az, hogy egyszer sikerült bekerülnie az országos hírekbe: akkor sem politikai meglátásaival, eredményeivel, hanem azzal, hogy Fidesz-fóbiájában csúnyán benézte Thomas Anders zakóját. Pollreisz ellenfele kormánypárti oldalról – bár a Fidesz sem nevezte még meg jelöltjét – Dr. Dézsi Csaba András kardiológus főorvos lehet.Elismerte Gyurcsány Ferenc, hogy ő irányítja a fővárost
Elismerte Gyurcsány Ferenc, hogy valójában ő irányítja a fővárost. A DK elnöke egy mai sajtótájékoztatón újságírói kérdésre, "mint a fővárost irányító vezető" válaszolt.Gyurcsány pártja megint putyinozott egyet
Egyre nő az orosz befolyás Magyarországon. Orbánék még erősebbre fűzik a kapcsolatot a Putyin-rezsimmel – sopánkodik kiadott közleményében a Demokratikus Koalíció. Gyurcsány pártjának EP-képviselője, Ara-Kovács Attila azt nehezményezi, hogy hosszútávú Gazprom-szerződésről tárgyalt a külügyminiszter, ráadásul sajtóhírek jelentek meg arról, hogy egy orosz bank is Magyarországra jöhet. Ara-Kovács Attilának elfejtettek szólni, hogy pártelnöke miniszterelnökként igencsak kebelbaráti kapcsolatot igyekezett ápolni Vlagyimir Putyinnal: még magánemberként is összejárogattak, ami akkoriban a balliberálisoknak nem volt probléma.Havi milliós fizetésért szakérthet Kálmán Olga a DK-nak a Városházán
Miután Kálmán Olga bejelentette, hogy belép a Demokratikus Koalícióba, és Gy. Németh Erzsébet oldalán fog dolgozni, felmerült a kérdés, hogy pontosan mit és mennyiért – pedzegeti a témát az Origo.hu. Mint egy közérdekű adatigénylésből kiderült, a balliberális propagandista kulturális tanácsadás címszóval fejheti Budapestet.Á.T.L.Á.T.H.A.T.Ó.S.Á.G. – Újabb legendás közpénzbűvészt igazolt le Erzsébetvárosba Niedermüller
Újabb félelmetes hírű csodacsatárt igazolt le Erzsébetvárosba Niedermüller Péter: Halmai Gyula korábban olyan kunsztokra is képes volt, hogy a szoci időkben a miskolci városüzemeltetés egykori vezetőjeként több, mint harmincnyolcmillió forint béren kívüli jutalmat markolt fel egy év alatt, és nagyon durcás lett, amikor ezt a polgári városvezetés szóvá tette neki. A Niedermüller vezette önkormányzat így az átláthatóság etalonja lehet, hisz a gazdasági ügyek felett nem más őrködik vizsla tekintetével, mint a hatmilliárdos költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csaba, akinek kegyeiért mostanában valósággal versengenek az októberben hatalomra került ellenzéki testületek, helyenként havi egy-kétmillióért. Ha figyelembe vesszük, hogy Czeglédy negyvenmillióval tartozik Gyurcsánynak, egészen biztosan nem fordulhat elő az a helyzet, hogy egy, már korábban jogerősen elmarasztalt adócsaló magántartozását valójában a zavaros DK-s ügyletekben vétlen adófizető állampolgárok csengetik ki Ferencnek.Gyurcsány az orvosi kamarába is betette a lábát: a DK pártelnökének államtitkára, Kincses Gyula lett a szervezet elnöke
Gyurcsány Ferenc államtitkára, a vizitdíj idején regnáló Kincses Gyula lett a Magyar Orvosi Kamara új elnöke, akit a kamara mai tisztújító nagygyűlésén 202–120 szavazataránnyal választottak meg a MOK-ot 16 éve vezető Éger István ellenében – tudta meg a PestiSrácok.hu. A 67 éves, korábban fül-orr-gégészként praktizáló Kincses Gyula a kamarán belül szerveződött Újratervezés orvoscsoport tagja és képviselője, amely egyértelműen a kamara progresszív szárnya, és amely tavaly februárban bontott zászlót a több, mint 40 ezer orvost tömörítő kamarán belül. A baloldaliak ezzel megszállták az orvosi kamarát: Kincses Gyulán keresztül Gyurcsány Ferenc tette be a lábát a szervezetbe.Informátor: Összeér a DK és Az ördög ügyvédje
Exkluzív hangfelvételekkel és egy eddig ismeretlen, a nyomozó hatóságnál tett tanúvallomással buktatta le az Informátor a Demokratikus Koalíciót, hogy bár Gyurcsányék eddig tagadták, de DK-s lejárató és kompromittáló akció lehetett a választások előtt kirobbant Borkai-ügy. Az oknyomozó műsor egy tanúvallomásra hivatkozva kiderítette, hogy jóval a Borkai-ügy kirobbanása előtt a Demokratikus Koalíciónál landoltak az adriai hajóúton készült borkais videók és felvételek, így Gyurcsány Ferencék állhatnak a korábbi győri polgármestert kompromittáló Az ördög ügyvédje blog mögött. Az Informátor kiderítette: a DK korábbi önkormányzati képviselőjelöltje, a videóért és képekért tízmillió forintot követelő Póczik József élettársának a fia, ifjabb F. Gábor volt az, aki lányokat közvetített az adriai hajóútra és aki megrendelhette a videók elkészítését, hogy aztán azzal zsarolják Borkai Zsoltot és körét, és megpróbáljanak pénzt szerezni. Az Informátor stábja Győrben az ügy egyik kulcsfiguráját, a Póczik Józsefet lebuktató és a nyomozók előtt tanúvallomást tevő Puska Pétert is szóra bírta, aki a Hír TV-nek elárulta: a felvételeket Póczik Józsefék juttatták el a Demokratikus Koalícióhoz.Nem lesz előválasztás Győrben, de egy jelölt mögé áll be az ellenzék, aki nem a DK-s Glázer Tímea lesz
Az ATV-ben hálálkodott az MSZP politikusa, Kunhalmi Ágnes Glázer Tímeának, a DK győri elnökének és regionális elnökének, amiért olyan kemény munkát végzett az ellenzéki kampányban az önkormányzati választáson. Ahogy fogalmazott, Glázernek hatalmas része van abban, hogy az ellenzék karöltve menetelt előre az önkormányzati választásokon. A DK-s politikus azonban csütörtökön bejelentette, hogy kiszáll a versenyből, és az időközi választáson, ami január 26-án lesz, már nem méretteti meg magát. Kunhalmi Ágnes szerint Glázer Tímea döntésének személyes és karrierbeli okai vannak. Azt még nem tudják állítólag, hogy ki lesz a jelölt, de egy közös jelölt lesz, és hogy ki, az nem előválasztáson fog eldőlni, hanem a pártok közti megállapodáson. A PestiSrácok.hu helyi forrásból úgy tudja, hogy Gyurcsányék foggal-körömmel ragaszkodnak ahhoz, hogy az ő emberük legyen a jelölt, de hogy ki, az még a DK-ban is talány. Forrásaink szerint napok óta már erőszakosan próbálnak győzködni helyben elismert embereket, akik viszont nem akarják vállalni az ellenzéki polgármester-jelölti szerepet, így most gőzerővel folyik a casting. A Fidesz jelöltje Dézsi Csaba András kardiológus szakorvos lehet, amit a párt még nem jelentett be, így egyelőre ez is csak találgatás.Mirkóczkinak hiányzik Vona Gábor karizmája, és kitart a gyurcsányi szövetség mellett
Élőben kérdezte (fel) az Index Mirkóczki Ádámot, a Jobbik egri polgármesterét. Ez a beszélgetés pár évvel ezelőtt vélhetően nem lett volna ilyen baráti, hiszen a mai beszélgetés során már csak egy szívélyes ölelés hiányzott a jó hangulathoz. Mirkóczki és Dull Szabolcs bájcseveje rendkívül érdekes részleteket tartalmazott: szóba került Eger új polgármesterének idegenforgalmi adóemelési tervezete, a Jobbik folyamatos színeváltozása, az ellenzéki összefogás jövőbeli szerepe, de még Vona Gáborról is beszéltek a felek az egyórás műsor alatt.Ajánljuk még

















