Pesti Srácok

gyurcsány ferenc

Az országromboló Gyurcsány tehetségtelennek, gyengének és középszerűnek nevezte baloldali ellenfeleit – és ezek akarnak kormányra kerülni?

Vezércikk 2023 április 7.
Talán sosem írtam le még azt a három szót egymás mellett, hogy Gyurcsánynak igaza van. Azonban, ha ilyesmi történik, akkor ne hallgassuk el. A szemkilövető ugyanis egy KISZ-jellegű, fiatalosnak erőltetett fórumon lazáskodott néhány bociszemmel őt vizslató, vasszigorral a helyszínre rendelt lánynak és fiúnak, amikor azt a mondatot lökte ki foga kerítésén, hogy az ellenzéki oldalon szereplő politikusok – vagy ahogy Gyurcsány fogalmazott: csávók – gyengék, középszerűek és tehetségtelenek, akkor meg miért ő lépjen le a baloldalról? Az országot kiárusító, a magyarokat egymás ellen hergelő szemkilövetőtől erkölcsi érzéket ne várjunk, hiszen már múltbeli bűnei miatt azonnal távoznia kellett volna a politikából az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülését követően, de ha a baloldali logikát nézzük, valójában igaza van. Ha borzasztó tettei után képes volt leuralni a baloldalt, akkor ott aztán valóban igazán tehetségtelen és középszerű alakok lézenghetnek, akkor meg miért lépne le? A Momentum, a baloldalon nagy reményekkel várt új generáció is egyre mélyebbre süllyed, újabb kordonbontó kalandjukkal pedig még jobban megerősítették Gyurcsány állításait, így a modern kori magyar történelem egyik legkártékonyabb eleme joggal lubickolhat ma is a baloldalon. De meddig még?

Határtalan pofátlanság: hiába kótyavetyélték el pont Gyurcsányék a repteret, szerintük Orbánék akarják ellopni (Karanténvlog)

Ps TV 2023 április 1.
A Gyurcsány-szekta úgy gondolta, hogy a vaskos demagógia és hazugságok nem elegendőek, még egyet emeltek tehát a téten, a Karanténvlog pedig résen állt és meg is mutatja nektek az újabb ocsmányságukat. Volt bátorságuk beleharsogni az éterbe, hogy az Orbán-kormány el akarja lopni a repteret, amikor most vissza akarják vásárolni. A pofátlanság határtalan, legalább csöndben maradtak volna, hiszen 2010 előtt pont Gyurcsányék voltak azok, akik fillérekért elkótyavetyélték külföldi kézbe a repteret, amely így kikerült a nemzeti vagyonból és külföldre vitte a hasznot. Azóta nincs magyar kézben, a jelenlegi kormány azonban évek óta óriási erőfeszítéseket tesz, hogy vissza tudja vásárolni magyar kézbe, hogy végre nekünk, magyaroknak hozza a hasznot, ne idegeneknek. A saját bűnük azonban annyira nem nyomja a lelküket, hogy képesek másra fogni, amit tettek és még ők fenyegetőznek. Ezen kívül azt is megtudtuk a gyurcsányistáktól, hogy ők az összmagyarság érdekét tartják szem előtt, amit biztos a 2004-es kettős népszavazás szégyenére, és a határon túli magyarok elleni hergelésre alapoznak. Dobrev pedig azt is tudatta a magyarokkal, hogy az árnyékszék csapata a mérvadó, Orbán Viktort és a kormányt pedig külföldön nem tartják komoly tárgyalópartnernek, át is lépnek rajta. Számos ellenpélda van az újabb méretes hazugságra, elég a legutóbbi, francia elnökkel történt találkozóra gondolni, amikor az amúgy baloldali Macron meghívta Orbán Viktort, hogy Európa jövőjéről beszélgessenek. Végül Cseh Katalin újabb vastag hazaárulása is helyet kapott a Karanténvlogban, hiszen a Momentum EP-képviselője megint rikácsolva könyörgött Brüsszelben, hogy büntessék már meg a magyarokat, miközben nagyokat hazudott a kivéreztetett ellenzéki önkormányzatokról. Nézzétek most is a Karantént és iratkozzatok föl a csatornánkra!
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.