Pesti Srácok

gyurcsány ferenc

Nem fikció az Elk*rtukban főszerepet kapó rendőri hangfelvétel: annak eredetijét adtuk közre tegnap! (videó)

KZKroó Zita Magyar ugar 2021 november 16.
Hétfőn a PestiSrácok.hu hozta le először teljes terjedelmében és eredeti hanggal azt a drámai felvételt, amely a 2006-os tévészékház-ostrom során az épületben rekedt maroknyi, képzetlen rendőr rémült, indulatos segélykéréseit tartalmazza, illetve azt, amint feletteseik megtagadják a közvetlen környéken állomásozó nagy számú készenléti rendőr bevetését a felmentésükre. A szöveges változatban a rendőrtábornokok 2013-as perében már előkerült hangfelvétel világosan bizonyítja, hogy az ördögi mesterterv kiötlői (alighanem halálos) rendőráldozatokat akartak látni a Szabadság téren. Ez a valóságos eseménysorozat adja az ElkXrtuk című politikai thriller alapját is, a sztori szálai egy becsületes rendőrtiszt által kilopott hangfelvétel és a tévéostrom körül szövődnek. A Pesti TV riportjában a Hír TV akkori tudósítója, Kisberk Szabolcs megerősíti: a hanganyag feltehetően tényleg úgy szivárgott ki, ahogyan a 2006-os drámát bemutató Elk*rtuk című thrillerben láthatjuk. Kisberk, aki végig tudósította a 2006-os tüntetéseket, zavargásokat, majd a brutális megtorlást és embervadászatot, elképzelhetőnek tartja, hogy Gyurcsányék célja valóban az volt, hogy legyenek rendőráldozatok. Az Elk*rtuk című filmet ugyan baloldalról támadják, és annak valóságtartalmát megkérdőjelezik, de az alkotás producere, Kálomista Gábor a Pesti TV-nek elmondta: történeti utalásként csak olyan részleteket használtak fel, amelyek száz százalékosan bizonyíthatók, így a tévészékháznál cserbenhagyott rendőrök kis híján tragédiába torkolló esetét és a rendőri rádióforgalmazásról készült hangfelvételt is így dolgozták fel. Mindez különösen érdekessé teszi a teljességében most közismertté vált hanganyagot. A Pesti TV riportjában az anyag egy része hallható, a teljes, megdöbbentő felvételt tegnapi cikkünkben ITT lehet visszahallgatni!

"Rohadjon meg, aki ilyen parancsot adott!" – Hangfelvétel bizonyítja, hogy szándékosan áldozták fel a tévészékház védőit

HGHuth Gergely Magyar ugar 2021 november 15.
Most először hallhatják olvasóink és nézőink teljességében azt a drámai hangfelvételt, amely 2006. szeptember 18-án, a tévészékházat elkeseredetten, életveszélyben, megfelelő felszerelések és kellő kiképzés nélkül védő rendőri egységek és a segítségnyújtást megtagadó, a képzett és jól felszerelt, közelben tartózkodó készenléti rendőröket irányító parancsnokok között zajló rádióbeszélgetést tartalmazza. A felvétel a legfontosabb bizonyíték arra, hogy a Gyurcsány Ferenc és Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány közvetlen irányítása alatt dolgozó parancsnokok szándékosan küldték a halálos veszedelembe a képzetlen kisrendőröket, s céljuk alighanem minél több (reményeik szerint halálos) áldozat kiprovokálása lehetett. A mesterterv a véres események után rendet teremtő, a "csőcselék fideszeseket móresre tanító" Gyurcsány-kép megteremtése és így az elveszett népszerűség visszaszerzése lehetett, ám az ördögi tervet felülírta a nyilvánosság ereje és az a mérhetetlen közfelháborodás, amelyet a már a Szabadság tér szeptember 18-i kiürítésével megkezdődött brutális válaszcsapás, a napokon át zajló embervadászat és megfélemlítés, majd az október 23-án kicsúcsosodó rendőrterror váltott ki az emberekből.
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.