háború
A rohadt, szemét, mocskos béke!
Mindig azt hittem, hogy a “jó” háborúnak értelmes kritériumai vannak. Nyilván elkerülhetetlen az a háború, amit a fizikai túlélésért vív egy ország és/vagy egy nemzet. Tudok is ilyen háborút, például a lengyelek háborúja a németek ellen 1939-ben, habár az csak a vereség után vált teljesen nyilvánvalóvá, hogy a németek végül is a lengyelek teljes kiirtását tervezik, pontosan ugyanúgy, ahogy a zsidókét és úgy általában a szlávokét illetve végül is szinte mindenkiét, akit elérnek és az nem árja. Hogyan lesz béke Ukrajnában?
Most, hogy e sorok írásának pillanatában a világpolitika egy olyan kegyelmi pillanatában vagyunk, amikor néhányaknak eszükbe jut használni a józan eszüket, és az orosz-ukrán háború inkább halad a békeszerződés irányába, mintsem a harmadik világháború felé, érdemes megvizsgálni, hogy milyen túlélési stratégiákat választhat Ukrajna az elkövetkező évtizedekre. Arról ugyanis az elmúlt 3 év és az orosz hadsereg már "gondoskodott", hogy Ukrajna semmiképp ne tudjon érdemi ellenállást produkálni egy esetleges későbbi háborúban, vagyis a húsdaráló-vérszivattyú stratégiai tengelyről valamely más irányba kell elmozdulni. És nagyon úgy néz ki, hogy ez az irány nem a NATO lesz. Legalábbis nem úgy, ahogy gondolnánk. Így lesz vége? A követelőző Zelenszkij nagy pofont kapott Donald Trumptól | Karantén kibeszélő
Nagyon sokáig kellett várni arra, hogy esély nyíljon a békére az orosz-ukrán háborúban, de úgy tűnik, eljöhet a pillanat. Ehhez nem az Európai Unió kellett, hiszen Brüsszel tehetetlen, hibás és öngyilkos politikája csak tovább mélyítette a konfliktust, miközben értelmetlenül haltak meg százezrek. A nyugat-európai elit azonban most sem akar szabadulni a háborútól, miközben Ukrajnában már alig maradt épkézláb férfi, akit a húsdarálóba küldhetne a diktatórikus vezetés. A Karantén kibeszélő felvételekor még csupán a Trump-Putyin telefonbeszélgetésen voltunk túl, azonban ez a tárgyalás már sok mindent előrevetített, amivel két nappal később már találkoztunk. Zelenszkij Bident ugyan át tudta verni, Donald Trumppal szemben azonban esélye sincs. Ami azonban rendkívül fontos, az orosz-amerikai tárgyalások közelebb hozhatják a békét egy olyan háború lezárására, amelynek kirobbanni sem lett volna szabad. A műsor végén a témához kapcsolódóan Ács Dániel, 444-es "újságíró" hazaáruló mondataival is foglalkozunk, hiszen Ács szerint Magyarország megszégyenült, Ukrajna pedig megdicsőült az orosz-ukrán háború folyamán. Nyugodtan mondjátok el a véleményeteket kommentben és ne felejtsétek, Ács Dánielék biztos nem kaptak egy forintot sem a USAID program keretein belül. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.