hadházy Ákos
A Legfőbb Ügyészség előtt tüntettek - Választások nélkül akar hatalmat az ellenzék (PS-videó+fotógaléria)
Ma este a Legfőbb Ügyészség előtt gyűltek össze az ellenzéki pártok a párton kívüli Hadházy Ákos és Szél Bernadett vezetésével, akik majdnem az MTVA-székházhoz mentek megszokásból, hiszen második otthonuk már a közmédia épülete; szerencsére azonban Hadházy újra felcsatolta a lyukas zoknit, hű társa, Szél Bernadett pedig a Fidesz-börtönökben töltendő éveket is vállalva érkezett a tüntetésre, ahol az MSZP, a DK, a Momentum és a Párbeszéd kiváló politikusai feledtették a rendkívüli hideget a mintegy ötszáz feltüzelt embernek. Az összeborult ellenzék tehát ennyi embert tudott mozgósítani, de a hibás természetesen Tél tábornok, akit Orbán lefizetett és zsoldjába állított az ébredő budapestiekkel szemben. Megtudhattuk azt is, hogy 2022-ig nem várnak a demokrácia bajnokai, hanem azelőtt megdöntik a kormányt; az persze egyik felszólalót sem zavarta, hogy a többség nem kér a levitézlett baloldali pártmaradékokból.Újabb minitüntit szervezett Hadházy, ezúttal a Legfőbb Ügyészség elé
Hadházy Ákos szervezett szerda estére tüntetést a Legfőbb Ügyészség elé, mert a demokrácia mélypontjának tartja, hogy az ügyészség megállapította: a képviselők voltak a rendbontók decemberben az MTVA épületében történtek miatt. Az eseményre nagyjából kétszázan voltak kíváncsiak. A PestiSrácok.hu hamarosan helyszíni tudósítással jelentkezik.Schiffer: Orbán pert nyerhetne az O1G-zőkkel szemben
Jogilag vitatható a Bayer Zsolt elleni bírósági ítélet; egy felülvizsgálati kérelem, vagy alkotmányjogi panasz után a döntés nem valószínű, hogy egyezne a mostani ítélet tartalmával – nyilatkozta a Figyelőnek kedden Schiffer András ügyvéd, volt országgyűlési képviselő. A fideszes elfogultsággal nem vádolható jogász szerint amennyiben Orbán Viktor beperelné az O1G-zőket, akkor a Bayert elmarasztaló határozat logikáját követve a bíróság csak a miniszterelnöknek adhatna igazat.Krománybukkantó gigaszRtájkok - Ezekkel az eseményekkel fogják szórakoztatni az országot az igazi demokraták
Szabadkőműves kézjelek, szrtájkok, blokádok, élő közvetítések közintézmények padlójáról - összeszedtük, hogy az elkövetkezendő napokban hány kormánybuktató gigatünti lesz csak a fővárosban. Hadházy Bernadett és Széll Ákos szerdán a Legfőbb Ügyészségre mennek aludni, pénteken pedig megbénul a főváros - csak hogy néhány eseményt említsünk. Úgy tűnik, Orbán minden másodpercben megbukhat, sőt, már meg is bukott, most csomagolja a hátizsákjába a szent svájcisapkát, és repül vele Putyin lábához zsámolynak.Akkor kér bocsánatot Bayer Hadházytól, ha a politikus bocsánatot kér Orbán Viktortól
Megírta a bocsánatkérő levelet Bayer Zsolt, amelyet azért kellett megfogalmaznia Hadházy Ákos számára, mert a bíróság szerint Bayer megsértette a politikus személyiségi jogát. Bayer Zsolt korábban azt mondta, fizet, de nem fog bocsánatot kérni, most azonban úgy tűnik, mégis megteszi, amennyiben Hadházy bocsánatot kér Orbán Viktortól és elhatárolódik az O1G-től.Hány ezerszer 300 ezret érne meg az O1G a bíróság szerint?
Bayer Zsolt pert vesztett Hadházy Ákos ellen, aki azért perelte be még 2017-ben a publicistát, mert állítása szerint g*cinek nevezte őt. Mint az Bayer blogbejegyzéséből kiderül, szó sem volt ilyenről, mindössze az ellenzék által skandált és transzparensekre festett "Orbán g*ci, Áder nyeli" rigmust változtatta át "Hadházy g*ci, Szél Detti nyeli"-re puszta kíváncsiságból, hogy örülnének-e, ha a saját nevüket látnák viszont ilyen kontextusban ezeken a felületeken. Mindezt az elsőfokú, majd a másodfokú bíróság is úgy ítélte meg, hogy a politikust emberi méltóságában Bayer megsértette, és 300 ezer forint kártérítés megfizetésére kötelezte, amit a publicista 5 forintos érmékkel tervez kifizetni. Az ügyről egyébként az az Index írt részletes riportot, amelynek igazgatósági elnöke nem más, mint Bodolai László, egyben Hadházy Ákos ügyvédje.Gördülő ellenállással folytatja a cirkuszt az MTVA székházánál a Szél-Hadházy komikus páros
Megigazítja toalettjét, majd visszatér a harcmezőre Szél Bernadett, aki kedden késő este távozott az MTVA Kunigunda útjai székházából; a PestiSrácok.hu értesülése szerint később visszatér, hogy hű színésztársa, Hadházy Ákos is hazamehessen egy kicsit szerelvényt igazítani. A komikusok nem adják fel, hogy leváltsák Papp Dánielt, az MTVA vezetőjét; a show délutáni epizódja szerint erre azért van joguk, mert ők országgyűlési képviselők.Szél és Hadházy ócska álrealityt ad elő a tévészékházban - A dolgozók jogait most sem tisztelik
Az alkalmi színészkedés helyett immár nyilvánvalóan sorozatban gondolkodik Szél Bernadett és Hadházy Ákos. Pártpolitizálás helyett – mivel pártjuk az nincs – átnyergeltek a tévés álreality műfajába, ahol gyenge dramaturgia és silány színészi játék is elegendő a műsorhoz. A bőrönddel, váltásruhákkal érkező két „politikus” már egy teljes napja a köztévé épületében, illetve annak területén tartózkodik, és sorjázzák a videós bejelentkezéseket. Feltűnően nem tudnak mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy a stúdiók közelébe nem engedik őket, ugyanakkor egy ujjal sem ér hozzájuk senki, és tulajdonképpen nem történik velük semmi.Még a baloldaliak is kiakadtak Szél Bernadett és Hadházy Ákos nevetséges akcióján
A baloldali pártok és a baloldali kommentelők is kiakadtak Szél és Hadházy bohóckodásán a köztévé épületénél - írja a 888.hu. A lap kiválogatta az ellenzéki szimpatizánsok Facebook-kommentjeit, ezekből kiderül: van olyan, aki szerint "Szél Bernadett inkább szerepelni akar és még a WC-re menetelét is levideózza. Viszont ha nem vesznek vissza, nevetségessé teszik nemcsak magukat, de az ellenzéket is."Ajánljuk még
















