halálos áldozat
Magyar B. Tamás: olyan háborúban pusztul el a kárpátaljai magyarság, amelyben semmi keresnivalójuk nincs | Karantén EXTRA
Immár harmadszorra beszélgettem Magyar B. Tamás haditudósítóval, aki Fronthelyzet és Hátország csatornáin naponta osztja meg az orosz-ukrán háború legújabb fejleményeit és a geopolitikai helyzet változásait. Mostani beszélgetésünk bő egy órásra sikerült és még így is rengeteg minden bennünk maradt. Sajnos szomorú kötelességünknek tettünk eleget, hiszen Tamás egy kárpátaljai magyar férfitól kapott egy levelet, amelyben fia elvesztéséről ír, aki az orosz-ukrán háborúban, a donyecki fronton esett el. A kárpátaljai férfi fiát kényszersorozás folyamán küldték a frontra, ahol néhány nappal ezelőtt adta vissza lelkét a Teremtőnek. A magyar nemzeti érzelmi fiú halála felhívja a figyelmünket egy olyan háború borzalmaira, amelynek ki sem kellett volna robbanni és amelyben a kárpátaljai magyaroknak semmi keresnivalója nincs, valamit rámutat az erős gerincű magyar édesapa fájdalmaira is. Tamással ezt követően a nyugat-európai liberális fősodor háborúimádatáról beszéltünk, hiszen legutóbb magát értelmiséginek csúfoló, 500 félnótás nyílt levelet írt, melyben Európa minden erejét az ukrán frontra akarja küldeni. Az aláírók között ott van többek között a régi SZDSZ-es Magyar Bálint, vagy a magyargyűlölő Guy Verhofstadt, korábbi belga miniszterelnök is, akik eddig mindig a békéről és az elfogadásról papoltak. Az természetesen nem zavarja az ostoba légvárépítőket, hogy 180 ezer fő milyen elképesztően kevés (pedig ez Európa minden ereje), főleg, ha megnézzük, hogy jelenleg Oroszország mintegy másfél millió katonával vesz részt az ukrajnai hadműveletben, akiknek a fele a hátországban várja a parancsot. Végül a front jelenlegi helyzetéről, a kurszki ukrán összeomlásról és a Trump-Putyin viszonyról, az öngyilkos ukrán politikáról is beszélgettünk, ne hagyjátok ki az adást!Több halálos áldozatot követelt a Milton hurrikán Floridában, millióknál szünetel az áramszolgáltatás (Videó)
Több halálos áldozatot követelt a Milton hurrikán, amely szerda éjszaka vonult át Florida állam középső része fölött, tengeráradást, valamint villámáradásokat és árvizeket okozva. A hatóságok négy ember holttestét találták meg a keleti partvidéken fekvő St. Lucie megyében.Tengerbe zuhant egy brit katonai helikopter, a személyzet egyik tagja meghalt
A brit királyi haditengerészet csütörtök délutáni ismertetése szerint a baleset előző nap történt Dorset megye partjainál, ahol a Merlin Mk4 típusú helikopter éjszakai repülési gyakorlaton vett részt egy másik, azonos típusú helikopterrel együtt.Egy ember meghalt egy hévízi szálloda falomlásában
Halálos baleset történt hétfőn délelőtt Hévízen, miután az Aqua Hotel bontási munkálatai közben a leomló fal maga alá temetett egy munkást. A keszthelyi rendőrkapitányság halált okozó, foglalkoztatás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt indított eljárást.Holttestet találtak egy kiégett zuglói lakásban
Holtan találtak egy nőt a tűzoltók a zuglói Ilka utcában egy kétszintes társasház kigyulladt földszinti lakásában – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője pénteken.Halálos áldozata is van a franciaországi szélviharnak
Egy ember meghalt, többen megsérültek csütörtökre virradóra, miután a rekorderejű széllel érkező, Ciarán nevű vihar elérte Franciaország északnyugati részét.Megtalálták a Hamász által elrabolt lány holttestét (Videó)
Hétfőn megtalálták az izraeli–német állampolgárságú Shani Louk holttestét, akiről mindenki azt hitte eddig, hogy élve rabolták el a Hamász palesztin terrorszervezet fegyveresei az izraeli terrortámadás közepette a reimi zenei fesztiválon. Korábban Louk a támadás napján megosztott felvételeken szerepelt, amint mozdulatlanul fekszik egy teherautó hátuljában, miután elrabolták és Gázába vitték a terroristák. A lánynak láthatóan több végtagja is eltört, testét többször is leköpték a Hamász katonái, miközben hatalmas parádé közepette vitték végig a tömegen – írja a Magyar Nemzet.Palesztin terroristák kivégezték az izraeli hadsereg egyik magas rangú tisztjét
Sajtóértesülések szerint terroristák végeztek a 42 éves Jonathan Steinberggel, aki az izraeli hadsereg egyik ezredese volt. A férfi az összecsapások irányába tartott, amikor a terroristák megölték.Már egy éve ábrándozott a robbantásról az esztergomi őrült – Megszólalt a kommandós özvegye
Feltehetően nem spontán reakció volt az elkövetőtől az esztergomi robbantás, ugyanis már egy évvel ezelőtt „bejelentette” Facebook-posztjában, hogy annyi hatósági és rendvédelmi embert fog egy nap megölni, amennyit csak tud - írja a Blikk. A portál úgy tudja, hogy a motivációja ehhez a tetthez - amit végül meg is valósított - az a konfliktusa volt, hogy egy korábban ellene elindult végrehajtási eljárásban el akarták venni személygépkocsiját. A tragédiában elhunyt kommandós özvegye is megszólalt néhai férje halála óta.Ajánljuk még