Pesti Srácok

halálos áldozatok

A kikosarazott megoldóember – Szebenyi István, Kovács Lajos és Jánó Christopher beszélgetett a móri vérengzés hátteréről a Polbeatben (PS-videó!)

Csibra Tibor Forró drót 2019 július 13.
A nyolc halálos áldozatot követelő, tizenhét éve elkövetett móri bankrablás volt a legutóbbi, keddi Polbeat fő témája, amelynek apropója az volt, hogy a napokban jelent meg Szebenyi István „Corpus delicti, avagy én voltam a móri ügy kulcsa?” - című könyve. A szerző az a fémkeresőzéssel foglalkozó amatőr hadtörténész, aki több, mint négy évvel a vérengzés után megtalálta az egyik Tatabánya melletti erdőben azokat a fegyveralkatrészeket és egyéb eszközöket, amelyek elvezettek a gyilkosságok valódi elkövetőihez. Szebenyi István immár több, mint egy évtizede küzd igazáért, mert úgy gondolja, neki is jár az ügyben kiírt, huszonötmillió forintos nyomravezetői díj egy része, mivel álláspontja szerint a segítsége nélkül a hatóságok nem tudták volna kideríteni az igazságot. A keddi Polbeatben a könyv szerzője mellett a PestiSrácok.hu vendége volt Kovács Lajos rendőr ezredes, az úgynevezett döglött ügyek osztályának egykori vezetője, a Móron történtek miatt indított vizsgálat főnyomozója, és Jánó Christopher ügyvéd, a hivatalos álláspont szerint Móron legalább hét, két másik bűncselekményben pedig további két embert meggyilkoló Nagy László volt védője. Az est házigazdája Csibra Tibor, portálunk munkatársa volt.
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.