havas henrik
A bolsevik örökség a globalistákban él tovább – Mező Gábort faggatta új könyvéről a Mandiner
A média lenyúlásának titkos története címmel jelent meg a PestiSrácok.hu oknyomozó újságírójának, a Pesti TV műsorvezetőjének új könyve. Mező Gábor korábban cikksorozatot írt a témában, ezt tárja most olvasmányos, szórakoztató stílusban az olvasók elé átszerkesztve, újragondolva, kiegészítve. A beharangozó szöveg szerint Havas Henrik perelte a szerzőt, de elbukott. A kutató ezúttal a Mandinernek adott interjút, amelyből többek között az is kiderül, kik látogatták meg az ötvenes években az ifjú Vitray Tamást, hol tanult Vágó István és mit kerestek a német médiabefektetők a rendszerváltozás idején hazánkban.Lassan nem telik el úgy hét, hogy a baloldal ne gyalázná a vidékieket
Lassan nem múlik el úgy hét, hogy a baloldal politikusai és megmondóemberei ne gyaláznák a vidéken élőket – hívja fel a figyelmet cikkében a Drót.info. A portál emlékeztetett: a jobbikos N1TV-n nemrég Pörzse Sándor és Havas Henrik értekezett a legnagyobb egyetértésben arról, hogy a magyar az buta, paraszt és zsellér, akit lepofoz a földesúr, az intéző, a csendőr.Megmukkanni sem mernek Jakabék a jobbikos tévé magyargyalázó műsoráról
Hatalmas vihart kavart a jobbikos hátterű N1TV február 19-i műsora, amelyben Havas Henrik és Pörzse Sándor egymásra licitálva nevezték butának és parasztnak a magyarokat. Pörzse bevallotta, hogy sokáig azt hitte, a magyar a kiválasztott nép, de aztán a választások „megvilágosították”. Havas pedig azt fejtegette, hogy Trianon után kizárólag a parasztok és a zsellérek maradtak Magyarországon, akiket lepofoz a földesúr, az intéző, a csendőr – idézte fel a Mandiner. A portál szerette volna megtudni, hogy a magyargyalázó kijelentések a Jobbik hivatalos álláspontját képviselik-e, ám kérdéseikre nem kaptak választ a Gyurcsány kiszolgálójává váló párt központjától.Az N1TV-ben parasztozta a magyarokat Pörzse Sándor és Havas Henrik (Videó)
Ugyan a Jobbik ma már minden szempontból baloldali pártnak tekinthető, mégis szürreális volt azt látni, ahogy az N1TV-ben (amely a párt online televíziója) Pörzse Sándor és Havas Henrik a lehető legnagyobb egyetértésben gyalázta a magyarokat az utóbbi által vezetett műsor február 19-i adásában.És Biden ezt tudja? Havas szerint is a Klubrádió volt trehány
Hetek óta a Klubrádió frekvenciája körüli cirkusztól hangos a balliberális média. Sírtak és ríttak, hogy ezentúl csak online rádióként folytathatják. Nos, úgy tűnik, hogy hiába a hiszti, még az ellenzékkel szimpatizáló Havas Henrik is úgy véli, hogy a rádió is tehet arról, hogy elveszítette frekvenciáját. „Arató úr! Itt valaki trehány volt!” – dobta oda velősen fűszerezve gondolatait Havas a Klubrádió vezetőjének, Arató Andrásnak címezve.Havas: Leszerepeltünk, leköphetjük egymást – Amikor Hornék megpróbálták kiirtani a nemzeti újságírást
Horn Gyuláék nem kegyelmeztek a nemzeti újságírásnak 1994-ben, akkor, amikor a magyar társadalom érintett része visszaszavazta a pufajkás, posztkommunista brigádot a hatalomba. Mindenki sejtette, hogy a bolsevik hagyományokhoz méltó, kegyetlen bosszú következik, és így is történt. Horn utasítására kirúgták az MDF-kormányhoz lojális újságírókat, Chrudinákot alkalmazták, de szerepelni nem szerepelhetett. A kegyetlen szőnyegbombázás láttán még Havas Henrik is felemelte a szavát (feltehetőleg csak pózból), azt ígérte, hogy visszavonul, ha ez folytatódik. Természetesen nem tette. Az sem titok, hogy sok ellenzékbe került konzervatív képviselő is csak hallgatott, semmit sem tettek a kirúgott tévések és újságírók védelmében. Stefka István nem felejt és szembesít. Médiaháború, 23. rész. A háborút követő kegyetlen megtorlás kulisszatitkai.Havas megerősítette hálózati cikkünket, majd „amerikai maffiózónak” nevezte Gyárfás ex-üzlettársát
Havas Henrik talán akaratlanul, de pontról-pontra, szóról-szóra megerősítette hálózati cikkeinket, amelyeket a Nap-tv megalapításáról írtunk. Bár fellengzősen azt mondta, hogy sorozatom őt érintő részében alig-alig van valami, ami igaz, valójában semmit sem cáfolt meg, viszont mindent elismételt. Az öregedő médiaszemélyiség a tévébe pénzzel beszállt Bodnár Györgyöt – a mi szóhasználatunkat idézve – „amerikai maffiózónak” nevezte. Ez a Bodnár volt Gyárfás üzlettársa, az ő Sport Pluszuk fizetett olyan nagyon jól Havasnak és a többieknek. Havas is felidézte Békesi László pénzügyminiszter és Vitray Tamás alakját, akik ugyanennek a hálózatnak a meghatározó szereplői voltak. Havas egy laza félmondattal megemlítette („valami bank”) azt a Magyar Hitelbankot, amelyet Demján Sándor vezetett, és amely az összes hasonló vállalkozásba beszállt. Valamint arról az interjúról is beszélt, amelyet a legendás rádióssal, Cseke Lászlóval készített. Vele beszélgetve azt mondta: „mi lehallgatjuk a Szabad Európát, a Szabad Európa lehallgatja a Kossuthot”.A fotelben szervezkedő, egykori garázsmester Havas Henrik és az ÁVH-s Ipper Pál 168 órája – Stefka István a médiaháborúról (4.)
1990 tavaszán dőlt el, hogy nem lesz nagytakarítás a sajtóban. Vagyis ott sem. Nagy? Semmilyen. Az egykori hálózat, az élcsapat átmentette magát, és nekitámadt az MDF-kormánynak. Bár a liberális Magyar Hírlap 1990-es cikke szerint, Stefka Istvánék csak elképzelték a lövészárkokat, azok valóban léteztek. Stefka rádiósként pontosan látta a kulisszatitkokat, hogy hogyan lett Rózsa T. Endre "ellenség" a posztkommunisták szemében azért, mert feszegette a 168 óra című hetilap furcsa létrehozását. A 168 óra rádió adása mögött, amúgy Ipper Pál, az egykori ÁVH-s tiszt állt, ő hozta létre a Mester Ákos vezette élgárdát. Akkoriban, a nyolcvanas évek végén már az egykori garázsmester Havas Henrikék is szervezkedtek, aztán létre is jött a Nap-tv, amibe később Havas hozta be Gyárfást, és az ő amerikai magyar maffiózó partnerét, Bodnár Györgyöt. Stefka István folytatja médiaháborús sorozatát, azt, hogy hogyan látta belülről ezt az egyenlőtlen harcot.Ajánljuk még