hazaárulás
Cseh Katalin Magyarország hangjának képzeli magát Brüsszelben, Gyurcsányék rémhírt terjesztenek (Karanténvlog)
Mozgalmas hetünk volt, a Karantén nem is tudta, hogy mit hagyjon ki a szórásból, ugyanis rengeteg történés és azt követő reakció borzolta a kedélyeket. Természetesen a benzinársapka kivezetése volt a legerősebb hír, és ahogy az várható volt, az ellenzék ráugrott a témára. Akik korábban az ársapkát problémásnak tartották, most azért siránkoztak, mert már nem lesz. Nekik mindig csak ellenkezni van energiájuk, ezt pedig a magyar emberek is látják. Azért a Karantén is elgondolkodott azon, hogy ebben az egész hercehurcában vajon milyen szerepe van a Molnak, hiszen az ársapka megszüntetését követően hirtelen több benzinkúton is lett üzemanyag. Egy dolog azonban biztos: 13 hónapon keresztül kevesebbet kellett fizetni az üzemanyagért, miközben a baloldal, akik mindig a kisemberekre hivatkoznak, már rég megszüntette volna a kedvezményeket. A Karantén megemlítette azt is, hogy az ársapka kivezetését követően a kormány 95 százalékra emelte 45 százalékról a Molra vonatkozó extraprofitadót. De természetesen nem hagyhattuk ki ebből az adásból Cseh Katalint sem, aki hazaárulását kiterjesztette a TikTokra is, hiszen ott is ízléstelen videókkal jelentkezett. Egy 5 százalékos párt tagjaként elmondta, hogy ő képviseli a magyarok hangját Brüsszelben, ezen a vérlázító és pökhendi hazugságon pedig, ha nem nevetünk, akkor ökölbe szorul a kezünk. Végül Korózs Lajost sem hagyhattuk ki az e heti finomságok közül, hiszen az MSZP egyik főbohóca és statisztikahamisítója ismét nagyot durrantott, amikor összevissza beszélt a nyugdíjakról, régi, ötvenes éveket idéző panelekkel riogatott, szóval hozta a 2 százalékos szocialistáktól elvárható színvonalat. Nézzétek most is a Karanténvlogot, iratkozzatok föl a csatornára!Már megint szégyellik a magyarságukat a baloldalon – Lehet, hogy mindig így éreznek?
A baloldal nem képes felülemelkedni az 1919-ben letett alapokon. Az internacionalizmuson, a nemzet teljes háttérbe szorításán és lenézésén, azon az elven, hogy minden akkor jó, ha nem jó semmi. Aki építkezni akar, jót akar a hazájának, az nem így gondolkodik. A nemzeti minimumot tartó, máshogyan, de mégis nemzetben gondolkodó baloldal óriási hiánycikk Magyarországon. Amikor pedig baj van a világban, amikor válság vagy háború van, akkor élik ki igazán elfojtott dühüket, akkor vagdalkoznak, igyekeznek mélyíteni a válságot, a zavarosban halászni. Egyre több erre a példa, a Népszava gyűlölködői pedig örömmel álltak be a sorba: egyikük úgy nyitja sorait, hogy "1944–45 gyászos időszaka óta soha nem volt ilyen rossz magyarnak lenni". Úgy látszik, ezeknek az embereknek csak a Tanácsköztársaság, a Rákosi- és Kádár-korszak alatt volt jó magyarnak lenni. Gyurcsány azonban már megmondta korábban: el lehet innen menni!Európa rákjának nevezik a magyarságot, nyomorba döntenék a hazájukat: ez a mai magyar baloldal (Karanténvlog)
Amikor a Karantén hetente görbe tükröt tart a baloldal elé, szinte mindenre fel van készülve. A folyamatos ostobaság, rosszindulat és hazaárulás teljesen átlagossá és megszokottá vált, de az e heti történések még újabb szintet nyitottak meg a pokoli mélység bugyraiban. Brüsszelben egymást licitálva harcolt azért a magyar baloldal, hogy nehogy véletlenül a saját hazájuk jól járjon. Fröcsögtek, rikácsoltak, ki-ki saját habitusa szerint, de Cseh Katalin, a DK-s Molnár Csaba, és az exszoci Ujhelyi versenyt böfögtek a saját hazájuk ellen. Mert egy háborús helyzetben, energiaválságban, inogó európai gazdasági helyzet közepette egyetlen esélyük van, hogy a kondérhoz újra közel férkőzhessenek és ellopják, amit tudnak, ha összeomlást idéznek elő. Egy dolog egyértelmű: rajtuk biztos nem fog múlni, mindent megtesznek annak érdekében, hogy a magyaroknak minél nehezebb legyen, miközben a vörös bárók a kastélyaikban pöffeszkednek és kitartásra buzdítanak mindenkit, akiket bajba igyekeznek keverni. Miközben a háború miatt egyre nehezebb a helyzet, előbújnak a Komjáthi Imrék is, akik bődületes gyalázkodással igyekeznek a 2 százalékos MSZP-t még mélyebbre taszítani, de Pottyondi Edina is újabb magyargyűlölő gondolatokkal jelentkezett, ami szerinte vicces és gondolkodtató. Végül Orbán Viktor Nagy-Magyarország sálja, és a vele kötözködő momentumos Bedő Dávid is szóba került a vlogban, mert ezekről is karakán véleményünk van. Tartsatok most is velünk és iratkozzatok föl a PS Tv, valamint a Karanténvlog YouTube-csatornájára!Ukrán lapnak adott interjúban uszított a magyarok ellen Karácsony Gergely
Karácsony Gergely most nagyon ügyes kisfiú volt, megmutatta, hogy mennyire jóENber és mennyire fontos politikus. Adott egy interjút egy ukrán lapnak, akik persze azonnal ki is jelentették, hogy mennyivel jobb politikus ő, mint a gonosz Orbán, ehhez GeLgelynek csak annyit kellett tennie, hogy kijelentette, a magyarok nagy része agymosott, és ezért oroszpárti, és Putyin irányítja a magyar kormányt. Mindezt akkor, mikor ukrán képviselők nap mint nap uszítanak a magyarság ellen. Köszönjük GeLi, így aztán megalapoztad a jószomszédi viszonyt és egyúttal okot adtál Viktor balogának és társainak, hogy még keményebben szidják a kárpátaljai magyarokat. De biztosan megérte, te kaptál egy buksisimit.Petrás János nyílt levele: vizsgálják meg, hogyan lehet megfosztani magyar állampolgárságuktól a magyar érdek ellen szavazó EU-képviselőket
Petrás János, a Kárpátia zenekar frontembere nyílt levélben fordult a Kormányhoz, a Főügyészhez, a Fidesz, a KDNP, valamint a Mi Hazánk képviselőihez azzal a kéréssel: vizsgálják meg annak a lehetőségét, hogyan lehet megfosztani magyar állampolgárságuktól azokat az EU-s parlamenti képviselőket, akik a magyar érdekek ellen szavaztak, illetve hosszú ideje munkálkodnak.Fáj a baloldalnak a magyar haderőfejlesztés, bezzeg az ukránoknak szívesen segítettek volna katonai erővel
Újra itt a nagy kibeszélés, a hét legnagyobb ellenzéki baklövései pedig ismét megtelítették a Karanténvlog beszélgetős adását, ahol Szabó Gergő állandó vendégeivel, Dezse Balázzsal és Szalai Szilárddal nevetett és idegeskedett a heti menün. A legnagyobb fogás természetesen Arató Gergely, a DK nyelvzsenije volt, aki képes volt orosz akcentussal, szinte teljesen érthetetlenül felolvasni egy zagyvát Brüsszelben. A lényeg természetesen az volt, hogy Gyurcsány jobbkeze hazánkat szidta. A srácok Fegyőrt sem kímélték, akinek rovására megeresztettek néhány szabadszájú poént, ahogy nem maradhatott ki a magyar haderő fejlesztése miatt siránkozó szocialista Harangozó Tamás sem, aki az ukránoknak szívesen segítene, de a magyar haderő erősítését nem nézi jó szemmel. Bő félóra szókimondó elemzés a srácokkal, ne hagyjátok ki a Karanténvlogot most sem!Lázár János szerint nincs különbség Kádár és a mai ellenzék hazaárulása között
Lázár János Makón tartott október 23-i beszédében a múlt és a jelen közti párhuzamra hívta fel a figyelmet, szerinte ugyanis egy más világban élnénk, ha Kádár János 1956-ban nem árulja el Magyarországot. Kiemelte továbbá, hogy nincs különbség Kádár János árulása és az amerikai dollárok milliárdjaiból működő ellenzéki hazaárulás között.Fidesz: Gyurcsányné azzal dicsekszik, hogy huszonöt uniós nagykövettel tárgyalt már a hazánknak járó uniós támogatások elvételéről
"Gyurcsányné bevallotta", hogy Magyarország ellen dolgozik – reagált a Fidesz pénteken, közleményben Dobrev Klára DK-s politikus nyilatkozatára. A DK árnyék-miniszterelnöke online sajtótájékoztatón arról beszélt: huszonöt európai ország nagykövetségének vezetőjével egyeztetett a jogállamisági eljárásról, az uniós pénzekről, "az árnyékkormány szövetségi politikájáról" és a NATO bővítéséről.Hazaárulás miatt emeltek vádat Oroszországban Vlagyimir Kara-Murza Kreml-kritikus ellenzéki újságíró ellen
Hazaárulás miatt emeltek vádat Oroszországban Vlagyimir Kara-Murza Kreml-kritikus ellenzéki újságíró ellen az orosz vezetést bíráló külföldi közszereplései miatt – közölte csütörtökön védője, Vagyim Prohorov.Ajánljuk még

















