hazaárulás
Néhány száz fiatal "mocskosfideszezett" egy senkiházi nímand koncertjén, a baloldali cselédsajtó már kormányváltást emleget (Karanténvlog)
A Karantén sokszor elborzad, de most az undor olyan szintjére értünk, ami még nekünk is sok volt. Számomra ismeretlen volt ez a Krúbi nevű senkiházi, aki ordenáré és aljas szövegekkel próbál meg szánalmas zenéjének minél több követőt találni, ezért "orbánozik" kőkeményen, belead mindent, csak semmi félgőz, hiszen olyan mélyenszántó vulgaritással böfögi bele komplexusait az éterbe, amit kevesen mernének mások elé tárni. De ez a Krúbi gyerek büszke erre, és el kell ismerni, hogy sok követője is van, múltkor pedig fellépett a Sziget fesztiválon, ahol a koncertjén zúgott a "mocskos Fidesz". Ez nem szokatlan ettől a közönségtől, a baloldali sajtó azonban egyből felkapta a történetet, és már úgy írták vörös tollal fergeteges zengedelmeiket, hogy a teljes magyar ifjúság üzent Orbán Viktornak és a Fidesznek. Annyira üres a magyar baloldal, a politikusok és a magukat függetlennek nevező cselédsajtójuk, hogy náluk már ez a hír, hogy néhány száz – szerintük néhány ezer – fiatal teli torokból ordította, hogy "mocskos Fidesz". Ez a hír, ez az alternatíva, ezt kell most sulykolni, hiszen ilyesmiken múlhat a várva várt kormányváltás. A szánalmas csapatot a Karantén kiegészítette Gy. Németh Erzsébettel, a DK régi elvtársnőjével is, aki ismét darálta és mantrázta Gyurcsány hazug demagógiáját, két mondatban négyszer orbánozva, de mindezt óriási meggyőződéssel. Itt lesz Tompos Márton is a Karanténban, aki az ukránok előtti szokásos befekvés mellett olyan mélységekbe jutott, hogy mindenképpen megénekeltük a hazaárulását. Talán más nemzeteknél nem süllyednek ennyire mélyre, mint a magyar baloldal, Tompos pedig kirívó példája annak, hogy ugyan magyarul beszél, de minden szava mások érdekeit szolgálja, nem az állítólagos hazájáét. Végül az atlétikai világbajnokságra ingyenjegyet kuncsorgó baloldali politikusok célkeresztünkbe kerültek, hiszen egy dolog szidni a stadionokat, egy másik pedig sunyin bemenni ingyenjeggyel. Nézzétek most is a Karanténvlogot és iratkozzatok föl a csatornára! Szovjet módszerekkel állt kicsinyes bosszút a magyarokon "Igazságszerető" Pressman és sleppje (Karanténvlog)
Az e heti Karanténvlog nemcsak a magyar belpolitika baloldali posványával foglalkozott, hiszen az amerikaiak igazságtalan lépésre szánták el magukat, amikor erősen szigorították a magyarok belépését és vízumszerzését az Egyesült Államokba. Persze nem vár a határokon több tízezer magyar turista belépésre várva, de maga az elv felháborító, ugyanis meg nem érdemelt státuszba taszították a magyar embereket Pressmanék. Mindezt hazug módon a magyar útlevelet megkapó határon túli magyarokra hivatkozva, akik szerintük biztonsági kockázatot jelentenek az Egyesült Államokra, miközben ellenőrizetlenül ömlik be az amerikai határon a sok illegális bevándorló, de láthatóan azok nem jelentenek semmilyen kockázatot a szabadság hazájára. Ezen kívül hatalmas károgásba kezdett Varju László is, a gyurcsányista szekta ugyanis nem áll le nyáron sem, megnyomorított emberekről, félelemben és rettegésben tartott magyarokról beszélnek, de sajnos nem önkritikaként, hanem másokra kenve saját tetteiket. A Momentum külföldi érdekeket tökéletesen kiszolgáló politikusa, Tompos Marcika is szerepet kapott a Karanténban, aki most ismét nem a magyar, hanem a svéd érdekekért aggódik saját hazája ellenében. Végül a saját magát hazaárulónak nevező volt botrányhős exszocialista áll a szlovákok mellé a magyarok ellen. Nézzétek meg a Karantént és iratkozzatok föl a csatornára! Kik voltak az utóbbi hónapok legnagyobb furkói? (Best of Karanténvlog)
Ahogyan megszokhattátok, minden nyáron van egy olyan hét, ahol az utóbbi hónapok legjobb Karanténvlog adásaiból válogatunk nektek, és nincs ez másképp most sem. A mai menüből nem maradhatott ki Cseh Katalin, a Momentum főállású hazaárulója, aki minden energiáját arra összpontosítja, hogy külföldön habzó szájjal szidja a magyarokat, és egy Bukarest-külsői magyargyűlölő kocsma hangulatát is túlszárnyalva igyekszik keresztbe tenni nemzetünknek. Talán senki sem felejtette el azt a Nagy Ervint, aki színészként hollywoodi mintára úgy érzi, hogy mindenhez is ért. Saját ostoba szavai ugyan folyamatosan lebuktatják, mégis teli torokból diktatúrát kiált és olyasmibe ártja bele az orrát, amiről fogalma sincs, cserében legalább rosszindulatú is. Érkezik Budapest Demszkyt is alulmúló főpolgármestere, a siránkozó, hibát hibára halmozó, folyamatosan másra mutogató, Gyurcsány zsoldjában álló Karácsony Gergely is, aki a szolid 500 milliós "mikroadományok" miatt komoly slamasztikába került, de minimális gerincet sem tudott növeszteni, semmiért nem vállalta a felelősséget most sem. Nem hagyhattuk ki a PestiSrácok.hu brüsszeli kalandját sem, ahol a DK-s Molnár Csaba ámokfutásával szembesülhettünk, aki Dobrev Klára mellett érkezve elvesztette a fejét és gyűlölködő, dehonesztáló szavakkal illetett bennünket, majd az egészet nem csupán letagadta, hanem még stábunkra is kente. A végére a baloldali bábjáték főnökét, Gyurcsány Ferencet hagytuk, aki borgőzös pillanatai ellenére a jelenlegi szánalmas baloldal egyértelmű vezére és irányítója, gyűlölettől csöpögő, hazug szavait pedig továbbra is büszkén küldi a nagyvilágba. Nézzétek most is a Karaténvlogot és iratkozzatok föl a csatornára! Valami megint elpattant: a szocik minden név nélküli közteret Horn Gyuláról akarnak elnevezni (Karanténvlog)
Amikor a pufajkás Horn Gyula kerül szóba, akkor eszünkbe jut Karácsony Gergely gyáva meghunyászkodása, aki hagyta a Fővárosi Közgyűlésben, hogy Hornról nevezzenek el sétányt. Az 1956-os forradalomban és utána vitatott szerepet játszó, de a kommunista elnyomó rendszer kiszolgálójaként bűnös Horn Gyula a normális emberek szerint nem érdemel köztéri elnevezést, de a baloldalt ezt nem hatja meg. A Karantén pedig figyelmes lett a szocialista Molnár Zsolt által közzétett videóra, ahol az MSZP budapesti elnöke kevesli a Horn Gyula-sétányt, és kijelenti, hogy MINDEN olyan közteret, utcát, teret Horn Gyuláról kell elnevezni, amelynek még nincs neve. Az őrület és a történelem megcsúfolása most is kéz a kézben jár a baloldalnál, amit Szekeres Imre, a régen jókat tütükéző szocialista honvédelmi miniszter mondatai is bizonyítanak. Szekeres beleszállt a kormányba a szerb viszony miatt, ám a DK hazaárulása még neki is sok volt. Végül azért helyretette a dolgokat azzal, hogy nagy sajnálattal beszélt a magyarokat tízezrével lemészárló Jugoszlávia széteséséről. A Karantén nem hagyhatta ki a hazaárulást ipari szintre emelő Arató Gergelyt sem, aki újabb hazugságokkal tömte a magyarok fejét az energiaárakkal kapcsolatban, végül a momentumos Bedő Dávid nyikhajkodását is megosztjuk veletek. Nézzétek most is a Karantént és iratkozzatok föl a csatornánkra! Vadai Ágnes szerint a Gyurcsány-korszak volt a normalitás, ahhoz kell visszatérni (Karanténvlog)
A Gyurcsány-szekta rákapcsolt, minden egyes megszólalásuk egy lábon kihordott agyvérzés, hiszen most már egyáltalán nem ügyelnek a látszatra sem, minden hazugságot teljes gázzal nyomatnak a magyar emberek arcába. Hazudnak az inflációról, hazudnak a nyugdíjakról, az átlagkeresetről, még hamis grafikonokat is gyártanak hozzá, erre azonban érdemes a valósággal visszavágni, mert azt nem szeretik. A Karanténvlog ebben is igyekszik segíteni, ezért Vadai Ágnes és Gréczy Zsolt vérlázító DK-s hazugságaira Szalai Piroska leleplező gondolataival és bizonyítékaival válaszolunk, aki a PestiSrácok.hu-n cáfolta Gyurcsányék összes hazugságát. A magyar érdek sosem fontos ezeknek az embereknek, így Vadai is a svédeket védi a saját hazájával szemben, Gréczy pedig cinikusan Orbán Viktort teszi meg a világ összes bajáért. Végül Gelencsér Ferenc korszakalkotó bohóckodása is helyett kapott a Karanténban, a Momentum elnöke ugyanis makogó hangon adta elő, kiürül az ország, amelyre ugyancsak van egyértelmű statisztikai cáfolat. Gelencsér emellett szánalmas performanszt adott elő a brutális magyar rendőrökről is, akik könnygázzal fújták le a momentumosok által felhergelt és maguk előtt taszigált diákokat. A céltalan hőbörgés nem sok követőre talált, ez azonban láthatóan nem zavarja a baloldalt, tovább mennek fejjel a falnak. Nézzétek most is a Karantént és iratkozzatok föl a csatornánkra! Az ukránok tönkre akarják tenni hazánkat, cserében Karigeri fényesre nyalja a popójukat (Karanténvlog)
A Gyurcsány-szekta rákapcsolt, minden egyes megszólalásuk egy lábon kihordott agyvérzés, hiszen most már egyáltalán nem ügyelnek a látszatra sem, minden hazugságot teljes gázzal nyomatnak a magyar emberek arcába. Hazudnak az inflációról, hazudnak a nyugdíjakról, az átlagkeresetről, még hamis grafikonokat is gyártanak hozzá, erre azonban érdemes a valósággal visszavágni, mert azt nem szeretik. A Karanténvlog ebben is igyekszik segíteni, ezért Vadai Ágnes és Gréczy Zsolt vérlázító DK-s hazugságaira Szalai Piroska leleplező gondolataival és bizonyítékaival válaszolunk, aki a PestiSrácok.hu-n cáfolta Gyurcsányék összes hazugságát. A magyar érdek sosem fontos ezeknek az embereknek, így Vadai is a svédeket védi a saját hazájával szemben, Gréczy pedig cinikusan Orbán Viktort teszi meg a világ összes bajáért. Végül Gelencsér Ferenc korszakalkotó bohóckodása is helyett kapott a Karanténban, a Momentum elnöke ugyanis makogó hangon adta elő, kiürül az ország, amelyre ugyancsak van egyértelmű statisztikai cáfolat. Gelencsér emellett szánalmas performanszt adott elő a brutális magyar rendőrökről is, akik könnygázzal fújták le a momentumosok által felhergelt és maguk előtt taszigált diákokat. A céltalan hőbörgés nem sok követőre talált, ez azonban láthatóan nem zavarja a baloldalt, tovább mennek fejjel a falnak. Nézzétek most is a Karantént és iratkozzatok föl a csatornánkra! Tóth Edina: néha azt érzem, hogy Brüsszelben karddal harcolunk a szuperszonikus fegyverek ellen – Mi kérdezünk
Tóth Edina, a Fidesz EP-képviselője volt a Mi kérdezünk vendége, aki az Európai Parlamentben 2019 óta képviselő, előtte pedig 15 évig volt az Európai Néppárt tanácsadója. A képviselő beszélt az utóbbi évek magyargyűlöletéről, amely a korrupt európai baloldal részéről folyamatosan tetten érhető, valamint arról a magyar baloldalról is, amely Európában egyedülálló módon nem tart semmilyen nemzeti minimumot és csak ártani akar a saját hazájának. Tóth Edina szerint olyan mértékű az elnyomás és a cenzúra, hogy úgy érzi, karddal kell harcolniuk a szuperszonikus fegyverek ellen, de elmondása szerint nem adják fel, a jövőre esedékes EP-választásokon mind magyar, mind európai szinten erős szereplést vár a jobboldaltól. A beszélgetés során szóba került a klímavédelem is, ami a baloldal számára csupán üres szó, Tóth pedig egy kitűnő példával szemléltette a baloldal képmutatását, hiszen klímavédelmi ügyekben magyarként csak és kizárólag ő szólal fel az Európai Parlamentben, a magyarországi baloldal közül SENKI. A brüsszeli baloldali korrupció is terítékre került: a fideszes EP-képviselő elmondta, hogy bár hihetetlen, de mintha mi sem történt volna, úgy állnak hozzá a súlyos erkölcsi válságban lévő baloldali képviselők, Eva Kaili és társai pedig minél korábban vissza akarnak térni a politikába. Nézzétek meg a beszélgetést, hiszen nemcsak a brüsszeli boszorkánykonyhákról, hanem a hazai baloldal elképesztő viselkedéséről, valamint a valódi klímapolitikáról is szó esik. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.