házasság
Váljanak-e el azok a párok, akik nem ugyanarra szoktak szavazni? – The Right Brothers
Mivel az elkövetkezendő négy évben Donald Trump választási győzelméről fogunk beszélgetni, ezért meg sem próbáltunk olyan témát hozni, ami nem ezzel kapcsolatos. Viszont igyekeztünk szórakoztatóak maradni, így arról beszélgettünk, hogy hogyan menekülnek a Twitterről (X) azok, akik szerint most már tényleg megszűnt a szólásszabadság, vagyis inkább annyira nagy a szólásszabadság, hogy még a jobboldal is elmondhatja a véleményét, ami diktatúrát jelent. Valami ilyesmi. De vajon jó-e ha az ember egy olyan véleménybuborékban mondja el a véleményét, ahol mindenki egyetért? Nem jobb vitázni, és megpróbálni meggyőzni a másikat? Ennek kapcsán szóba került a házasság is: vajon tud-e két ember együtt élni, akiknek nem egyezik a politikai v élményük? Jelenti-e ez azt, hogy máshogy látják a világ alapvető kérdéseit? Nem szexelnek, nem randiznak, nem szülnek gyereket, mert Trump győzött az USA-ban
Fellélegezhetnek a férfiak: a szélsőséges feministák elindítottak egy olyan mozgalmat, amelyben nem szexelnek, nem házasodnak, nem randiznak, és nem szülnek gyereket mindaddig, amíg Donald Trump az USA elnöke. A mozgalom neve „4B Movement”, amit önálló gondolatok híján természetesen loptak, méghozzá Dél-Koreából, ahol egy komoly ügy miatt alakult a kezdeményezés, és nem a jólétben unatkozó balos nők feltűnő rinyálása volt, hanem valódi értelme volt. Szóval nemcsak magukat járatják le, de meg is sértik ezzel azokat a nőket, akik tényleg nehéz helyzetben vannak. De ők már csak ilyenek. Szar az életed? Tetézd! Házasodj össze magaddal!
A balos amerikai kommunisták nem akarnak fegyvert bízni az emberekre, mert szerintük az nem biztonságos, de bármikor felelős katonai pozícióba tesznek mentálisan sérült transzneműeket, akiknek nem AR-15-öst, hanem akár egy hadihajót, sőt egy hadiflottát is rábíznak. De érthető is, hiszen meg kell védeni azokat, akiket egy gyorsétteremben férfi létükre Uramnak szólítanak, miközben felvettek egy parókát. A fagyi néha visszanyal, erre bizonyíték, hogy Franciaországban megverték a migránsok a leghangosabb bevándorláspárti filmrendezőt, mert az transznemű. Közben pedig a világ egy másik részén rengetegen kezdtek el önmagukkal összeházasodni a civilizált, mindig valami újat mutató Nyugaton, bár van hogy még ezek a meghitt kapcsolatok is válással végződnek. Most minden titkot elárulunk! – Dezse Vű
Bevallom, rajongok az amerikai tini-filmekért, különösen a 90-es, 2000-es évek első felében készültekért, nagy kedvencem pedig a “Tíz dolog, amit utálok benned”. De valami nem hagyott soha nyugodni. Mi történik, utána? Oké, összejöttek, szakítottak, megint összejöttek, de vajon együtt maradtak? Ezek a filmek éppen csak a lényegről nem szólnak, arról, hogy mi kell ahhoz, hogy egy párnak sikerüljön megoldani a problémákat, és leküzdeni az akadályokat. Na, erről beszéltünk egy kicsit Dórival. Azt is be kell vallanom, hogy az egész téma az ő ötlete volt, és az első lecke az, hogy ha a nőnek ötlete van, akkor illik hallgatni rá. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.