Pesti Srácok

hazugság

A gyűlölködő Baranyinak ferencvárosi polgármesterként fájnak a Fradi sikerei, lassan mindenkit maga ellen fordít

Magyar ugar 2022 november 23.
Azt már jól tudjuk, hogy Baranyi Krisztina mindenhez is ért. Elsősorban a sajtóhoz és ahhoz, hogy eldöntse egy személyben, hogy ki az újságíró és ki nem az. Azt is eldöntötte nérói mélységekbe süllyedve – különös demokratikus érzékkel –, hogy azt a Vágvölgyi B. Andrást nevezi ki újból a ferencvárosi újság régi-új sztálinista főszerkesztőjévé, akit tulajdonképpen senki sem szeretett volna, még a szövetségesei sem. De Baranyi ferencvárosi polgármesterként természetesen a nemzet csapatát, a Fradit is lángoló gyűlölettel, az ötvenes éveket megszégyenítő undorral tünteti ki, és vélhetően ő lenne az első, aki ismét Budapesti Kinizsinek keresztelné át a csapatot, ha azt tehetné, amit Rákosi művelt 1951-ben. A ferencvárosi polgármester láthatóan minimális bölcsességgel sincs megáldva, hiszen a Fradi Európa Liga-csoportkörbe jutását és első helyen történő továbbjutását, a több évtizede várt sikert kicsinyes irigységgel fogadta és többek között azt mondta, hogy "attól nem kell hasra esni, hogy közpénzcsilliárdokból összejön az európai középmezőny alja". Baranyi ezzel (is) látványos öngólt rúgott, hiszen egyrészt nem mond igazat, másrészt vélhetően fogalma sincs sem arról, hogy egy klubcsapat miből gazdálkodik, mit ér ez a siker, ha meg igen, az még méltatlanabb.
Ajánljuk még

"Csak egyszer lehet elrontani" - mondta a Polbeatben Bohár Dániel, aki a migránsbűnözőkről készített kisfilmet

‎Polbeat május 20.
"Csak egyszer lehet elrontani. Napok óta járom Belgium és Hollandia városainak utcáit. És egyszerűen nem értem, hogy ezek az alapvetően jó, de még inkább jólétben élő országok miért tették magukat tönkre" - posztolta ki Bohár Dániel Antwerpenből, ahol a napokban a migránsok által irányított drogmaffiáról forgatott riportot a Patriótára. Erről is beszélgetett Stefka István és Huth Gergely az oknyomozó riporterrel a Polbeat legutóbbi adásában. Szóba került az ukrán titkosszolgálati támadás és az átláthatósági törvény, mely megtiltja a rejtett külföldi propagandát és politikai beavatkozást, és a műsorban megbeszélték azt is, hogy a normális emberekből miért váltott ki mély undort Európa vezetőinek röhögcsélős, fehér poros kijevi "osztálykirándulása".

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?