hazugság
Czeglédy esete az igazsággal
Czeglédy Csaba a közösségi oldalán dicsekszik, sőt mi több a 444.hu még mélyen szántó cikket is közöl róla, milyen f...a csávó ez a Czeglédy, a jobboldali propagandasajtó rettegett réme, aki minden őt rossz fényben feltüntető újságírót, szerkesztőt, főszerkesztőt két vállra fektet. Czeglédy dicsekvő posztja és a 444 cikke a nyertes Czeglédy-perekről azonban enyhén szólva egyoldalú, ferde képet fest, arra részletesen kitér, kikkel szemben nyert pert, az arányokról azonban mélyen hallgat. Portálunk esetében például egy-két nyertes pert lobogtat, miközben notórius módon perelgeti lapunkat. Aztán arról is elfelejtett beszámolni, hogy a közelmúltban Budai Gyula - akit parlamenti felszólalása miatt is beperelt - az Alkotmánybíróságon és a Kúrián is felmosta vele a padlót és így a legmagasabb bírói fórumokon is kimondatott, hogy a véleménynyilvánítás, értékítélet a jobboldalon is szabad, ha ezt egy országgyűlési képviselő teszi, a szabad véleménynyilvánítási jog még kiemelt védelmet is élvez.18 fok – Már megint hazudnak
Sima, egyszerű kijelentő mondat, magyar nyelven, alannyal és állítmánnyal. Mit állítunk? Hazudnak. Ki hazudik? A Függetlenobjektív Sajtó (a FOS). De hol van itt bármiféle újdonság? Valóban nincs. De most épp rólunk hazudnak. Mindjárt kitérünk rá, de nézzük először ezt a 18 fokot...Megfejelték a falat, egyből lepattantak róla – Orbán Viktor nem szabadságra ment, ahogy a baloldal állította
Ha egyszer valamibe úgy igazán belefog a baloldal, akkor nehezen szabadul tőle. Ilyen az álhírgyártás is, amelyet akkor sem tudnak abbahagyni, ha pillanatokban belül cáfolják az ostobábbnál ostobább agyszüleményeket. Legutóbb az terjedt el, hogy Orbán Viktor szabadságra ment (amúgy miért ne mehetne ő is?), miközben a baloldal szerint összeomlóban az ország, széthullóban a világ. A pánikkeltés nagymesterei ismét azzal lendülettel pattantak le a falról, ahogy megfejelték, hiszen amellett, hogy a miniszterelnök is megérdemli a szabadságot, Orbán Viktor az USA-ba utazott, ahol beszédet mond az Amerikai Konzervatív Unió által szervezett CPAC megnyitóján. Kovács Zoltán, a kormány nemzetközi kommunikációs államtitkára azt mondta, nagy valószínűsége van annak, hogy az amerikai tartózkodás alatt megvalósul egy találkozó Orbán Viktor és Donald Trump között. Ennyit az álhírekről, ennyit a baloldalról és ennyit a bukott Jakab Péterről, aki közösségi oldalán ordenáré posztban hergelte az embereket a nemlétező szabadság fejtegetésével. Tudjuk, Jakab és Gyurcsány is "készül", bármikor átvennék az ország irányítását, csak épp támogatás nincs mögöttük, de ez sosem zavarta a kommunistákat.Cseh rendőrség: nincs magyar útlevele az ukrajnai roma menekültek többségének
Május óta próbálja Magyarországra küldeni a cseh kormány azokat az ukrajnai roma menekülteket, akik ukrán–magyar kettős állampolgársággal rendelkeznek, mondván, ők magyar állampolgárként nem jogosultak a cseh állam segítségére. A sátortáborban elszállásolt, de több esetben a pályaudvarokon rekedt menekültek a cseh rendőrség által végzett állampolgársági ellenőrzése azonban azt mutatta ki, hogy a mintegy 5500 Ukrajnából érkezett roma közül mindössze 150-en rendelkeznek magyar útlevéllel is, tehát kevesebb mint három százalékuk – hívta fel rá a figyelmet a romea.cz beszámolóját szemléző Telex.A DK alelnöke szerint Márki-Zay Péter hazudik
A Demokratikus Koalíció alelnöke, Molnár Csaba szerint Márki-Zay Péter hazudott, amikor azt állította, hogy a DK-s politikusok összejátszanak a kormánypártokkal. Molnár szerint a baloldal volt miniszterelnök-jelöltjének szavai annyira igazak, mint „amikor a kampányban MZP árulókat sejtetett az őt támogató ellenzéki pártok soraiban”."Hajnali" részegség, avagy egy nem létező diploma hányattatásai
A baloldal számára a tisztesség, becsület és a demokrácia szavak hangoztatása több, mint feladat, egyszerűen életérzés. Az, hogy mi van mögötte, már egészen másodlagos, hiszen úgy vannak ezzel, mint a "zöld" jokerrel, ami jól hangzik ugyan, de tartalommal nem tudják és láthatóan nem is akarják kitölteni. Miközben diktatúráznak, fasisztáznak és szavakban megváltják a világot, időnként a valóságtól kegyetlen nagy pofonokat kapnak. A baloldal bő két éves fővárosi ámokfutásából ugyanis egyrészt kiderült, hogy a tudatos rombolás és a haverok kistafírozása mindennél előrébb való, másrészt azt is megtudtuk, hogy saját magukon kívül mindig van felelős és hibás – elsősorban Orbán Viktor –, akármilyen botrányról legyen szó. Akkor azonban nehezen megy a mea culpa, ha egy párbeszédes baloldali képviselőjelölt azon viccelődik, hogy halálra gázolt valakit, de a fehér poros, lopásról gátlástalanul beszélő Lackner Csaba ügye se piskóta Kispestről. De egyértelműen ott van az élmezőnyben Hajnal Miklós is, a Momentum politikusa és az összeborult ellenzék egyik budapesti képviselőjelöltje, aki a hamisan hirdetett közgazdászi diplomáját olyannyira nyeglén kezelte, hogy szinte ő volt megsértődve, és egyébként azóta sem vette le az egyik közösségi oldalról, a LinkedInről. Elvégre minek? Kell ilyen országgyűlési képviselő a budai polgároknak? A döntés a szavazók kezében van, ha már Hajnal nem képes eltűnni a közéletből.Fidesz: a baloldal csak hazudni képes
A baloldal csak hazudni képes – közölte a Fidesz vasárnap az MTI-vel, arra reagálva, hogy az MSZP kizárta soraiból Bangóné Borbély Ildikót, miután megállapította, hogy az országgyűlési képviselő a közvéleményt és pártját is megtévesztette iskolai végzettségével kapcsolatban.A szemkilövető még mindig hazudik reggel, éjjel meg este is: két éve még hatósági árstopot követelt, most fröcsögve támadja azt
Biztos sokan felkapják a fejüket arra a felvetésre, hogy Gyurcsány Ferenc nem mond igazat. Tudjuk, sosem volt ilyen. Jó, az igaz, hogy egyszer végighazudta a mögötte hagyott négy évet, és tette mindezt reggel, éjjel meg este, de az már nem számít. Feri megjavult. Most már csak jót akar ennek a k*rva országnak. Mutatja ezt az is, hogy mindig egyenes és következetes, sosem változtat véleményt, főleg nem fontos ügyekben. Vagy mégis? Közel két évvel ezelőtt ugyanis a szemkilövető még bőszen és harciasan azt követelte, hogy a kormánynak hatósági árstopot kell bevezetnie, hogy megvédje a magyarokat, most pedig pont ezt a lépést támadja habzó szájjal, kiképzett hangembereit uszítva a társadalomra, akik a leggusztustalanabb hazaárulásban is követik a mestert. Igaz, aki 2022-ben még Gyurcsány Ferenc mellett áll a közvetlen csapatban, az nem tévedésből teszi. Az ilyen emberek bő nyállal köpik a tudást az arcunkba, többek között arról oktatva, hogy mit jelent az európai viselkedés, miközben szemeket lőttek ki, államcsődöt hoztak össze, hazudtak rendületlenül, majd mindezt egy legyintéssel messzire hessentették, és eljutottak oda, hogy ők segítenek nekünk visszatalálni Európába. A nagy tanítók voltak azok is, akik hatósági árstopot követeltek szeszmarta vezérük összeakadó nyelvét közvetítőként használva, majd, amikor úgy kívánta primitív érdekük, akkor az árstop bevezetése miatt támadták a kormányt, a pálfordulás időpontjai között pedig még két év sem telt el. Aki még most is elhiszi Gyurcsány Ferencnek, amit mond, az saját magával szúr ki. Ami nagyobb baj, hogy minden más normális emberrel is e hazában.Szemrebbenés nélkül hazudott Márki-Zay egy szerbiai hírportálnak
Nagyot hazudott a támogatottságáról Márki-Zay Péter, a magyarországi baloldal miniszterelnök-jelöltje egy szerbiai hírportálnak adott nyilatkozatában. Az előválasztással kapcsolatban is ordas hazugságokat adott elő MZP, aki a nova.rs portál szerint kijelentette, hogy neki már az első fordulóban nagyobb volt a támogatottsága, mint Karácsony Gergelynek, Budapest főpolgármesterének. A valóság ezzel szemben az, hogy az első fordulót Márki-Zay a 3. helyen zárta, jócskán lemaradva a DK-s Dobrev Klára és Karácsony mögött.Ajánljuk még

















