Pesti Srácok

Megfejelték a falat, egyből lepattantak róla – Orbán Viktor nem szabadságra ment, ahogy a baloldal állította

Megfejelték a falat, egyből lepattantak róla – Orbán Viktor nem szabadságra ment, ahogy a baloldal állította

Ha egyszer valamibe úgy igazán belefog a baloldal, akkor nehezen szabadul tőle. Ilyen az álhírgyártás is, amelyet akkor sem tudnak abbahagyni, ha pillanatokban belül cáfolják az ostobábbnál ostobább agyszüleményeket. Legutóbb az terjedt el, hogy Orbán Viktor szabadságra ment (amúgy miért ne mehetne ő is?), miközben a baloldal szerint összeomlóban az ország, széthullóban a világ. A pánikkeltés nagymesterei ismét azzal lendülettel pattantak le a falról, ahogy megfejelték, hiszen amellett, hogy a miniszterelnök is megérdemli a szabadságot, Orbán Viktor az USA-ba utazott, ahol beszédet mond az Amerikai Konzervatív Unió által szervezett CPAC megnyitóján. Kovács Zoltán, a kormány nemzetközi kommunikációs államtitkára azt mondta, nagy valószínűsége van annak, hogy az amerikai tartózkodás alatt megvalósul egy találkozó Orbán Viktor és Donald Trump között. Ennyit az álhírekről, ennyit a baloldalról és ennyit a bukott Jakab Péterről, aki közösségi oldalán ordenáré posztban hergelte az embereket a nemlétező szabadság fejtegetésével. Tudjuk, Jakab és Gyurcsány is "készül", bármikor átvennék az ország irányítását, csak épp támogatás nincs mögöttük, de ez sosem zavarta a kommunistákat.

– erősítette meg Kovács Zoltán, a kormányfő sajtófőnöke. A sajtófőnök elmondta, hogy ez az állítás ismét egy álhír, ugyanis Orbán Viktor nem a szabadságát tölti, hanem az Egyesült Államokba utazik, hogy beszédet mondjon a CPAC megnyitóján. Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az ATV-nek azt mondta:

PestiSracok facebook image

Várhatóan az újabb méretes baki és fiaskó sem gondolkodtatja el a baloldalt és főleg a bukott Jakab Pétert, aki már senkinek sem kell, ezért megpróbál annyi kárt okozni, amennyit csak tud:

Ilyen az egyértelmű és gusztustalan hazugság, de Jakab Péter arcán van elég bőrréteg. Fotó: Jakab Péter Facebook-oldala

Az ilyen méretes hazugságok után el szokás bujdosni, elnézést kérni, de manapság, a baloldal és a hozzájuk dörgölőző, majd arccal a sárba eső Jakab Péternél egy ilyen poszt csak ujjgyakorlat. A hazugságcunami tehát folytatódik!

Vezető kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.