Pesti Srácok

hazugság

Szél Bernadett kommunista trükkje: aki nem ért egyet vele és nem szereti őt, az csak a fideszes agymosás miatt gondolkodik így – Kovács Péter a Karanténvlogban

Magyar ugar 2021 március 13.
Ezen a héten nem volt szükség Gurmai Zita, Korózs Lajos vagy Szabó Tímea különleges szakértelmére, hiszen a halálkampányt folytató ellenzéki pártok prominens szereplői egymás után csináltak bohócot magukból. Szabó Gergő e heti vendége Kovács Péter, a XVI. kerület fideszes polgármestere volt, aki gyorstalpalót tartott Orwell Állatfarmjából a baloldalnak, egyfajta görbe tükröt tartva eléjük. Dezse Balázs és Szalai Szilárd pedig ugyancsak sok feladatot kapott, hiszen széles volt a paletta ezen a héten is: Gyurcsány ifjú munkásőrcsemetéi eredeti ötlettől vezérelve dudálós akciót hoztak össze, amely természetesen az oltásellenes baloldali retorika jegyében telt. A szerencsétlen, ám annál agresszívabb fiatal gyurcsányisták azért időnként elmondták, hogy ők alapvetően oltáspártiak, majd egyből meg is cáfolták magukat. Ehhez képest is mélyebbre kerültünk, hiszen Tordai Bence és Orosz Anna az ATV stúdiójában égette le magát, a baloldali televízióban azonban a műsorvezetők szembesítették szánalmas hazugságaikkal a Párbeszéd és a Momentum politikusait. Gy. Németh Erzsébet sem maradhatott ki a szórásból, ugyanis a főpolgármester-helyettes asszony cinikusan állt a főváros által a budapesti vállalkozóktól elvont pénzekhez, hiszen magyarra fordítva azt üzente: így jártatok. A mai Karanténvlogba befért Szél Bernadett perfomansza is, aki kinyilvánította, hogy aki őt nem szereti, az biztos agymosott, hiszen mindenkinek be kell fogadnia az ellenzéki propagandát. Végül a srácok megemlékeztek Kunhalmi nagybecsű mondatáról is, aki szerint amikor az ellenzék nyitásról beszélt, akkor nem a nyitásról beszélt. Itt tart tehát ma az ellenzék, a kommunista retorika visszatérőben van, persze csak akkor, ha hagyjuk! Nézzétek a Karanténvlogot!

Élő adásban égette le magát ocsmány hazugságával a momentumos Orosz Anna, aki cserébe megsértődött és áldozatpózba vágta magát (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2021 március 12.
Újabb szintet lépett az ellenzéki halálkampány és hergelés ezen a héten, hiszen Gyurcsány ifjú munkásőrei is csatasorba léptek egy rendkívül kreatív dudálós akció keretében, valamint Tordai Bence és Orosz Anna is kitett magáért, akiknek a jobboldalisággal nem vádolható ATV műsorvezetői forrasztották torkukra a szót. Tordai balféknek nevezte a kormányt, szerinte kiderült, hogy a tíz év kormányzás tényleg egy csődtömeg volt, míg Orosz Anna, Újbuda momentumos alpolgármestere szerint egyre kisebb a bizalom az emberekben a kormány és a vakcinák iránt, ezt azonban az ATV két műsorvezetője tényekkel cáfolta. Ez persze lepergett Oroszról, aki áldozatpózba vágta magát, és azt is letagadta, hogy az ellenzék csinál politikai ügyet a vakcinakérdésből. A mai Karanténban bemutatjuk nektek a tárnoki DK-s háziorvost, aki a kínai vakcina ellen riogat, és akit a Pesti Riporter Tárnokon kérdezett meg álláspontjáról és uszító posztjairól. Érdemes lesz megnézni mai adásunkat, hiszen bemutatjuk nektek a kisemberekért mindig krokodilkönnyeket hullató, szemforgató és kenetteljes Gy. Németh Erzsébetet, amint cinikus hangvételben mondja ki: akinek Karácsonyék inkasszózták a bértámogatását, az bizony így járt. Ennyit a baloldali segítségről, látható, hogy mire számíthatnak a "kisemberek". Végül Fekete-Győr András is helyet kapott a mai Karanténban, aki hónapokat készült a nagy programra, azonban két percen belül zavarba hozták, hiszen a családtámogatásokról csak hebegni tudott egy sort, konkrétumra nem volt képes. Egy dolog bizonyos: a jól működő családtámogatási rendszer sincsen biztonságban ezektől a kóklerektől, akik hosszú évek alatt nem voltak képesek a hergelésen és álhírek terjesztésén kívül mással előrukkolni. Nézzétek ma is a Karantént!

Állítsátok meg Hadházyt: a lódoktor szerint a Fidesz normális demokráciában az 5 százalékot sem érné el (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2021 február 19.
Azt eddig is tudtuk, hogy Hadházy Ákossal igen komoly gondok vannak, és nem csupán a mentális állapotára gondolunk, hiszen egyre nagyobb erkölcsi adósságot halmoz föl. A volt LMP-s, cserebogárként a hátán vonagló, jelenleg a Momentummal kacérkodó pókember ugyanis a folyamatos szereplési kényszere mellett komoly bűnökkel is terhelte saját lelkiismeretét, mindezt a korrupcióellenes harcra hivatkozva. De akkor, amikor a neonáci nézeteket hangoztató Bíró Lászlóról tudott meg terhelő bizonyítékokat, az időközi választás előtt nem rukkolt ki azokkal, ellenben képes volt egy halottasházban is kegyeletsértő módon hazug információkat terjeszteni, és a szekszárdi kórházban is fölösleges és önmutogató performanszba kezdett. Erre most rátett még egy lapáttal, amikor az ATV-ben azt mondta egy beszélgetés során, hogy a Fidesz normális demokráciában az 5 százalékot sem érné el. Hadházy alól teljesen kicsúszott a talaj, elmeorvosi kivizsgálása szinte kötelező, és egyéb tetteit sem ártana górcső alá venni, de a Momentum így is elindítja a zuglói előválasztáson az ásós Tóth Csaba ellen. A mai Karantén azonban joggal fókuszált a Momentum újabb feltörekvő titánjára is, valamint az egyre sunyibb DK-ra, akik most már azt bizonygatják, hogy támogatják az oltást, miközben igyekeznek aláásni az emberek biztonságérzetét. Természetesen lecsaptunk Soproni Tamás magyarázkodására is SZFE-ügyben, és foglalkoztunk a minneapolisi eseményekkel is, hiszen a rendőrség szétverését követően annyira elszabadult az erőszak és a bűnözés a városban, hogy a lakosság most már szó szerint könyörög azért, hogy újból megerősítsék a rendvédelmi szerveket. A szép új, szélsőbalos világot sajnos exportálni akarják; reméljük, hogy mindez sikertelen lesz. Nézzétek meg videónkat!
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.