Pesti Srácok

Niedermüller együttérző Mikulásként merengett egy jobb világon, és közben fröcsögve szidta a kormányt

null

Niedermüller Péteren mostanában látszik, hogy igyekszik az emberarcú DK-s szerepét felvenni, ami valljuk be, nagyon nehéz feladat, főleg egy olyan embernek, aki bitcoin-bányákat "nem vesz észre" a hivatalában, aki rémisztő képződménynek nevezi a fehér, keresztény és heteroszexuális embereket, aki cinikus és nemtörődöm. Lehet, hogy megsértődött, amiért nem került be a méltán híres és veretes árnyékkormányba, de egy ideje szívhez szóló tirádákkal kápráztat el bennünket. Legutóbb a Fővárosi Közgyűlésen fohászkodott együttérző Mikulásként egy boldog karácsonyért, most pedig közösségi oldalán merengett azon, hogy a zene segítségével, átlényegülve egy jobb világ ígéretét látta meg a ködön keresztül, és ebben még a primitív kormányzati hazudozás sem tudta megzavarni. Filozofikus percek Gyurcsány egyik jobbkezétől.

Van az úgy, hogy az ember megpihen és elmereng. Amikor a rossz gondolatok tovaszállnak, amikor még az angyalok is lejönnek a mennyből és megfogják a kezünket. Niedermüller Péternél ismét elérkezett egy ilyen pillanat. A DK erzsébetvárosi polgármestere a közösségi oldalán osztotta meg gondolatait a Rumbach zsinagógában töltött felemelő pillanatairól, amikor már-már annál a gondolatnál tartott, hogy van-e értelme az életnek. És van! Hogyne lenne! Az igazi államférfi merenghet ezen, a lágy dallamok elérzékenyíthetik, de a karácsonyi meséből hirtelen az Elm utcában találhatja magát, ha a kormányra gondol. Ez történt Niedermüllerrel is, aki a hazug és primitív kormányra gondolt átszellemült pillanataiban, és még így sem hagyta el a remény. Hiszen ezt követően is úgy érezte, hogy van értelme az életnek, a sötétből, a mélységből visszarántotta a zene, a Rumbach zsinagóga miliője, és boldogan tudta kimondani, hogy: igen, VAN remény!

Niedermüllernek igaza van. A sok hazugság és álságos jóemberkedés után is van remény, hogy messze eltűnjön abból a polgármesteri székből, melyet a megválasztása előtt még bohóckodásnak tartott, hiszen jól tudta magáról, nem ért a polgármesterséghez. Azóta eltelt bő három év, az erzsébetvárosiak is megtapasztalhatták, hogy ebben legalább igaza volt, tényleg nem ért hozzá. Mert mit tesz a bölcs kerületvezető? Terel, menekül, mindent másra ken, minden szimbolikus ügyben megnyilvánul, a kerület ügyei azonban nem túl fontosak számára, és nem szégyelli leírni Gyurcsány embereként, hogy segít és támogat, kiáll a másikért. A Rumbach zsinagóga csodás világában láthatóan megvilágosodott, a világ bajai, háborúi megérintették, a szegények könnyei együtt hullottak az ő szeméből is, újból erőt adtak neki, és most ismét állja a sarat. Erzsébetvárosért. Az emberiségért.

PestiSracok facebook image

Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.