hivatali visszaélés
Szomszédháború a Balatonnál: tört, zúzott, máskor pedig ordítozva fenyegetőzött a kiskirály alpolgármester (Videó!)
Egészen abszurd eseménysorba torkollt a rossz szomszédi viszony a minap Szigligeten egy helyben ismert, elismert vállalkozó család és a település alpolgármestere között. Pupos Ferenc térfigyelő kamerák felvételei tanúsága szerint a hétvégén nemes egyszerűséggel törni-zúzni kezdett a szomszédságában zajló százmilliós beruházás helyszínén: berontott a magánterületre, majd ott dühöngve szétborogatta az összerendezett építőanyagokat, térköveket. Mindezek után másnap még neki állt feljebb, és tucatnyi tanú szeme láttára azzal kérkedett, hogy alpolgármesterként ő bármit el tud intézni; akkora hatalma van, hogy bármikor keresztbe tud tenni a számára nem kívánatos vállalkozónak. Vélhetően alapvetően az irigység motiválhatta Pupos urat; erre utal, hogy tanúk elmondása szerint azt üvöltötte Vincze Péternek, a Tölgyes Kúria ügyvezetőjének: "Hülyegyerek, azt hiszed, a lopott pénzeddel majd te leszel itt a király? Pár éve még egy szoba-konyhában laktatok, az alkoholista öreganyáddal együtt!" Az ügy további pikantériája, hogy Pupos Ferenc alpolgármester polgárőr is Szigligeten, tehát éppen a rendet és biztonságot kellene szolgálnia. Nem hozott parázs vitát Ihász Sándor büntetőperében barátja, Gyárfás Tamás meghallgatása
Ihász Sándor barátja, Gyárfás Tamás tanúskodott pénteken a Fővárosi Főügyészség, majd a Fellebbviteli Főügyészség egykori vezetője ellen hivatali visszaélés miatt indított büntetőperben. Ihász szerint azok a dokumentumok, amelyeket Gyárfás adott át neki több mint négy éve, a történtek idején nem tűntek relevánsnak a Fenyő-gyilkosság ügyében, így az ellene felhozott vád is alaptalan. Bár a vádlott, a védelem és Gyárfás is zagyvaságoknak titulálta a bizonyítékokat, azt a tárgyaláson nem sikerült tisztázni, hogy a volt úszóelnök miért vonakodott feljelentést tenni, miután zsarolni kezdték a Fenyő-gyilkosság másik vélt felbujtójával, Portik Tamással folytatott beszélgetéseivel. Ihász Sándor hamarosan a bíróságon találkozik barátjával, Gyárfás Tamással
Továbbra is következetesen tagadja bűnösségét Ihász Sándor, a Fővárosi Főügyészség, majd a Fellebbviteli Főügyészség egykori vezetője azonban még nem adott magyarázatot arra, hogy miért nem indított hivatalból vizsgálatot, amikor barátjától, Gyárfás Tamástól megkapta azokat a dokumentumokat, amelyek alapján aztán Gyárfásnak a Fenyő-gyilkosság feltételezett felbujtójaként kellett bíróság elé állnia. Ihász és védője a hivatali visszaélés miatt indított büntetőper szerdai tárgyalásán számos olyan körülményt igyekeztek kibogozni, ami alapján kiderülhet, hogy a vádirat mely részei alapulnak tényeken, és melyek következtetéseken. Az eljárásban pénteken új szerepben debütál Gyárfás Tamás, akit tanúként hallgat majd meg a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Fenyő-ügy: kiderült, Ihász Sándor írta alá a Gyárfás lehallgatását elrendelő határozatot
Korábbi, írásbeli vallomásának felolvasásával folytatódott a hivatali visszaéléssel vádolt egykori fővárosi, illetve fellebbviteli főügyész, Ihász Sándor elleni büntetőper a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) azt rója Ihász terhére, hogy 2017 októberében barátjától, Gyárfás Tamástól egy, a Fenyő-gyilkosságról szóló hangfelvétel-leiratot vett át, és bár látnia kellett volna, hogy az 1998-as bérgyilkosság felbujtójára nézve új bizonyíték került elő, mégsem jelzett az ügyben nyomozó rendőröknek, ezzel pedig szerintük hivatali visszaélést követett el. Ihász – aki amúgy a Demokratikus Koalíció igazságügyi szakértője – egy korábbi tárgyaláson boszorkányüldözésnek tartotta az ellene indított eljárást. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.