hódmezővásárhely
Nagy Ervin: változzon a Fidesz hozzáállása, és kérjen bocsánatot a diktatúrázó ellenzék!
A hódmezővásárhelyi időközi választás tanulsága az (is), hogy a balliberális ellenzéki pártok arcrándulás nélkül képesek együttműködni a torzóvá vált Jobbikkal, a kormánypártoknak pedig a Soros-elleni kampány helyett többet kellene beszélniük az eredményekről. És mielőtt elfelejtjük: azoknak, akik ezidáig a nemzetközi térben diktatúráztak, és most örömtáncot járnak, a demokrácia győzelmét ünneplik, azonnal bocsánatot kell kérniük! Egyesével mindenkinek, minden igaztalan szaváért.Bayer Zsolt: Álljunk meg egy pillanatra, és gondolkodjunk el, hogy mi a baj
"Felült a halott" – így értekezett Bayer Zsolt a hódmezővásárhelyi Fidesz vereségről a Magyar Időkben.Meglepetésre Márki-Zay Péter nyert Hódmezővásárhelyen – Mráz Ágoston: Hiába örül az ellenzék (FRISSÍTVE!)
A szavazatok 100 százalékos feldolgozottsága alapján a függetlenként induló, de valamennyi ellenzéki párt által támogatott Márki-Zay Péter nyerte a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választást. A Csongrád megyei városban Almási István (Fidesz-KDNP) halála miatt kellett kiírni az időközi polgármester-választást.Már ötven százalékos a részvétel Hódmezővásárhelyen
Némileg lankadt, de továbbra is nagy a szavazókedv Hódmezővásárhelyen az időközi polgármester-választáson. A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint délután háromig a választópolgárok 49,11 százaléka (összesen 18023 ember) adta le a szavazatát az ötven választókör egyikében.Már a választók több mint negyede szavazott Hódmezővásárhelyen
Délelőtt 11 óráig 28,14 százalékos volt a részvétel a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson, amelyet sokan a közelgő parlamenti választás főpróbájaként emlegetnek. Ez csaknem kétszer annyi embert jelent, mint amennyien a legutóbbi önkormányzati választáson eddig az időpontig szavaztak: 2014. október 12-én délelőtt 11 óráig a szavazásra jogosultak 15,2 százaléka járult az urnákhoz.Ellenzéki módszerek: több százmilliós mutyi gyanújában a hódmezővásárhelyi Jobbik
Eltűnt százmilliók nyomában – Hódmezővásárhely legjelentősebb közéleti bűnügye címmel tartott sajtótájékoztatót pénteken reggel a vásárhelyi Jobbik iroda előtt Szabó Bálint jogász, a Likvid Kontroll ügyvezetője.Összenő ami összetartozik: Gulyás Marci partizánjait hívta segítségül Hódmezővásárhelyre Márki-Zay Péter
Biztosan nem lesz csendes és békés időközi választás vasárnap Hódmezővásárhelyen, miután kiderült, hogy az eddig is politikai pályára készülő embertől szokatlan dolgokat produkáló összellenzéki jelölt, Márki-Zay Péter Gulyás Márton anarchistáit hívta a városba, hogy figyeljenek a voksolás szabályosságára.Fővárosi épületrongálókkal, agitátorokkal erősít Márky-Zay
Márki-Zay Péter aktivistáiként valójában Gulyás Márton brigádja, épületrongálók, anarchisták és agitátorok fognak beülni a szavazóbizottságokba Hódmezővásárhelyen – írja a vasarhely24.hu. Mint hozzáteszik, a helyi bizottsági tagokon kívül majdnem harminc Budapestről importált agitátorral erősíti kampányát a polgármesterjelölt.Ajánljuk még

















