hódmezővásárhely
Akasztgatásról álmodik a baloldal hódmezővásárhelyi üdvöskéje, ha már választási esélye nem sok van
Sosem volt megosztottabb a magyarországi ellenzék 2010 óta, mint most, akad azonban olyan dolog, amely a politikai ellentétek sokasága ellenére összeköti a baloldalon tolongó szereplőket. Talán ennek köszönhető, hogy Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester-jelölt mögött is felsorakozott a teljes ellenzék, hiszen most megmutatta: ugyanúgy gondolkodnak a hatalomszerzés módjáról. Különös ugyanakkor, hogy az akasztgatás sokkal inkább jut eszükbe megoldásként, mint a választási győzelem.Márki-Zay tovább retteg: ha marad Orbán, félelemben fogunk élni
„Ha marad Orbán, öles léptekkel haladunk tovább a putyini és erdogáni úton, félelemben fogunk élni, fiataljaink kivándorolnak Nyugatra és nem fognak hazajönni. Most kell leváltani ezt a rendszert, bármi áron.” - nyilatkozta a Magyar Narancs csütörtöki számában megjelent interjújában Márki-Zay Péter, a baloldal támogatását élvező hódmezővásárhelyi polgármesterjelölt, aki arról is beszélt, a választások során óriási potenciál van a kiábrándult fideszesekben is.Lázár az Elios-ügyről: a felelősséget a Közgépnek kell vállalnia
Az Elios Innovatív Zrt. ügyében született OLAF-jelentés nyilvánosságra hozatalának időpontja és módja egy politikai akció része – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn Hódmezővásárhelyen. Lázár János szerint az akció időzítése nem volt véletlen, és az kizárólag a kampánynak szól.Szanyi telefonon mondta el, mennyire büszke az MSZP-ből kiebrudalt (?) hódmezővásárhelyi harcostársára
Strasbourgból telefonált haza az MSZP EP-képviselője, Szanyi Tibor, méghozzá a Rádió7 élő műsorába, hogy elmondja, büszke Hernádi Gyulára, akit a minap párttagságától is megfosztottak a szocialisták. Az ügy előzménye, hogy Hernádi, aki az MSZP rég hódmezővásárhelyi harcosa, bejelentette, az lehetetlen, hogy az MSZP-nek, sőt a baloldalnak ne legyen saját polgármester-jelöltje egy olyan városban, mint Hódmezővásárhely, ezért inkább függetlenként elindul a szintén független Márki-Zay Péter ellen, aki mögött az egész ellenzék felsorakozott.Márki-Zay beismerte: azelőtt rúgták ki, hogy az ellenzék jelöltje lett (Videó!)
Lassan tragikomikussá kezd válni a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választás: Márki-Zay Péter – aki papíron függetlenként, a valóságban azonban az összes ellenzéki párt támogatottjaként indul – beismerte a Blogstarnak, hogy mégsem azért rúgták ki a munkahelyéről, mert elindul a választáson, hanem már korábban megváltak tőle. Közben megszólalt Hernádi Gyula is, aki közleményben cáfolta, hogy kizárták az MSZP-ből. Ő az a volt szocialista, aki Márki-Zay Péterrel szemben akar indulni a választáson.Hódmezővásárhelyen az ellenzék jelöltje vitte a politikát a templomba
Hazugságokkal kampányol az ellenzéki pártok polgármester jelöltje, Márki-Zay Péter Hódmezővásárhelyen, ráadásul bár helyi plébánost megnyilvánulásáért durva kritikák érték az ellenzék részéről, épp Márki-Zay volt, aki az egyházközösséget bevonta a politikába és konkrétan a választási kampányba - erről beszélt a Magyar Hírlapnak a Fidesz vásárhelyi polgármester-jelöltje. Hegedűs Zoltán, aki egyébként 14 éve képviselő Hódmezővásárhelyen, arra is kitért, hogy az időközi polgármester választáson a település fejlődésének töretlensége és jövője a tét.Kizárta az MSZP a hódmezővásárhelyi polgármesteri posztért függetlenként induló Hernádi Gyulát
Kizárta az MSZP tagjai közül a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson függetlenként induló Hernádi Gyulát, mert a párt által támogatott jelölt ellenében indult a posztért - közölte a párt helyi szervezete szombaton. A közlemény szerint Hernádi Gyula kizárásáról az MSZP alapszabálya alapján döntöttek: e szerint a tagsági viszony megszűnik, ha valaki egy választáson a párt által állított vagy támogatott jelölttel szemben önkényesen más szervezet jelöltjeként vagy függetlenként indul.Lázár Márki-Zayról: "aki elfogadja a korábban a város tönkretételére törekvő Gyurcsány támogatását, szememben nem vásárhelyi"
Az a vásárhelyi, aki elfogadja a korábban a város tönkretételére törekvő Gyurcsány Ferenc támogatását, az én szememben nem vásárhelyi. Egy ilyen jelölttel nincs is miről beszélni a város jövője kapcsán - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyar Nemzetnek adott villáminterjúban.Lázár János szerint a készülő új, bevándorlás elleni törvény megfékezheti Soros György migrációszervezőit
Februrában szavazhat az Országgyűlés a az illegális bevándorlás elleni újabb, az ország biztonságának növelése érdekében szükséges törvénycsomagról – közölte csütörtökön Lázár János. A miniszterelnökséget vezető miniszter az új román miniszterelnök hivatalba lépésével nem várható komoly áttörés Magyarország és Románia viszonyában. A tárcavezető védelmére kelt azoknak az egyházi vezetőknek, akik közösségük előtt ki merik mondnai véleményüket közéleti kérdésekben.Ajánljuk még
















