hódmezővásárhely
Márki-Zay Péteréknek vissza kell fizetniük mintegy 460 millió forintos uniós támogatást
Meghiúsult három iskolaépület felújítása Hódmezővásárhelyen, az önkormányzat a város közgyűlésének keddi döntése alapján visszafizeti a beruházásokra kapott 460 millió forintos uniós támogatást. Mindezt azért kell meglépni, mert az önkormányzat azt a pénzt, amivel hozzá kellett volna járulniuk a felújításhoz, látványberuházásokra költötte.Napokig feküdt holtan egy idős férfi a hódmezővásárhelyi Nyugdíjas Lakóparkban – A helyi Fidesz vizsgálatot követel
Több nap múlva találtak rá az idős bácsi holttestére a vásárhelyi Nyugdíjas Lakóparkban. Az önkormányzat által működtetett intézmény soha nem látott mélységekbe süllyedt – írja a Promenad24.Márki-Zay pitiáner húzással veszélyezteti az iskolakezdést Hódmezővásárhelyen
A magyar polgári erők egyik - jogos - vesszőparipája a családok és azon belül is a gyermekek védelme. A tanévkezdés mindig gyermekeinkről szól és nagyon fontos nap minden család életében, ahol a gyerkőcök iskolába járnak. Hódmezővásárhelyen épp a városvezetést nem érdekli ez, ők zárcserével ünnepeltek ma. Komoly botrányt okozva ezzel a helyi református iskolában.Hallgattassék meg a másik fél is: a "Vásárhelyi Mindentudó" véleménye a református iskola ügyéről
"Fogalmunk sincs" kinek a véleményét közvetíti a Vásárhelyi Mindentudó nevű Facebook-oldal, habár a szóhasználat mindannyiunknak ismerős lehet. Meleglobbi, lelketlen lelkész, fasiszta leszbikus, szirén ének(!!!), kínzás, kizárás a mellékhelyiségből, "budibáró" (ezt még kevésbé tudjuk értelmezni) és hasonló minőségű és erejű kifejezésekkel dobálódzik a nyilvánvalóan Márki-Zay Péter polgármester csapatával szimpatizáló Facebook-oldal. A hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola elleni támadásról itt írtunk.Márki-Zay Péterék részben elfoglaltak egy református iskolát
A tanévnyitó előtti nap az önkormányzat munkatársai felfeszítették a tantermeket, és kicserélték a zárakat a Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola által használt épületben, hogy kizárják azokból a diákokat és tanáraikat.Kiszúrt a nyugdíjasokkal Márki-Zay Péter - Belebukhat az ügybe a hódmezővásárhelyi polgármester
Már saját bizalmasai is sorra elfordulnak Márki-Zay Pétertől, miután a hódmezővásárhelyi polgármester úgy döntött, átszervezi a városi Nyugdíjas Lakóparkot, írja a Magyar Nemzet. A bukott miniszterelnök-jelölt ötleteit azonban saját képviselőinek többsége sem támogatta, így Márki-Zay ismét elbukott. A Promenád24.hu beszámolója szerint a HMSZ Zrt. által üzemeltetett Nyugdíjas Lakópark körül jó ideje áll a bál, de nemcsak a lakók morognak, hanem az MMM – Tiszta Vásárhelyért közgyűlési többségben is hónapról hónapra nő a feszültség.A kreativitás határtalan - Struccokkal álcázták a kenderültetvényt Hódmezővásárhelyen
Egy hódmezővásárhelyi tanyán két férfi és egy nő kenderültetvényt alakított ki, amit struccfarmmal próbáltak meg álcázni. A rendőrség vádat emelt ellenük. Vádat emeltek két férfi és az egyikük élettársa ellen, akik kenderültetvényt alakítottak ki egy hódmezővásárhelyi tanyán – számolt be a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az MTI-nek. Jelentős mennyiségű kábítószer társtettességben elkövetett kereskedelmével vádolják őket, számolt be az Index.Lázár János: azt gondoltam, talán marad Márki-Zayban annyi józan ész, hogy félreáll és hagyja boldogulni a városát
Lázár János építési és közlekedési miniszter szerint Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester árt a közösségnek, ha továbbra is a politikában marad. Mint fogalmazott, Márki-Zay Péter "idegen érdekeket szolgál".Újraindul Hódmezővásárhely polgármesteri székéért Márki-Zay Péter
Úgy tűnik nem szegte kedvét a Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetőjének, hogy tavaly áprilisban az ő miniszterelnök-jelölti vezetésével hatalmasat bukott az egész baloldal az országgyűlési választáson, hiszen egy kis izlandi töltekezés után Márki-Zay Péter bejelentette, hogy alacsonyabb szinteken ugyan, de most indul a választáson. Mégpedig a hódmezővásárhelyi polgármesteri székét szeretné megtartani.Ajánljuk még