hollandia
Afrikai bevándorlócsoportok csaptak össze Hágában
Utcai zavargások törtek ki hétvégén a hollandiai Hágában két, afrikai bevándorlókból álló csoport összetűzése miatt – hívta fel a figyelmet a sajtóban megjelent hírre Panyi Miklós.Továbbra is Európa királynője maradna Ursula von der Leyen – EUnuch
Nem hagyná veszi a zsíros állását Ursula von der Leyen, és szeretne újra Európa királynője lenni. Miért is ne akarna, hiszen uralkodása alatt felvirágoztatta az öreg kontinenst, bár ezzel kapcsolatban megoszlanak a vélemények. A kampánya első lépéseként az EU többi vezetőjével, valamint a baloldali médiával karöltve megsiratták az egyesek szerint szélsőjobboldali orosz milliárdost, Alekszej Anatoljevics Navalnijt annak jegyében, hogy majd ők eldöntik, hogy ki a jó orosz és ki a nem jó orosz. Mert mindenki, akit Putyin nem kedvel, az jó orosz, közben viszont nem beszélnek arról, hogy mi a helyzet az életveszélyben lévő Julian Assange ügyével, aki tényleg az igazságért harcol. Közben a hollandok végre a valódi problémákkal kezdtek foglalkozni, péládul azzal, hogy mennyire esik rosszul a terrorgyanús személyeknek, hogy feltették őket egy megfigyelési listára, hiszen joguk lenne tudni, hogy mit mondanak róluk a titkosszolgálatok.A hollandok szerint veszélyben vannak a terrorgyanús elemek személyiségi jogai
Reinier van Zutphen holland nemzeti ombudsman hétfőn bejelentette, hogy vizsgálatot indít azzal kapcsolatban, hogy az állam milyen módon kezeli a terrorgyanús személyek titkos listáját. Indoklása szerint a listán szereplők gyakran nem tudják, hogy "hogyan kezeli adataikat a kormány".Hollandia leállítaná a vadászrepülőgép-alkatrészek szállítását Izraelnek
Hollandiának le kell állítania az F-35-ös vadászgépek alkatrészeinek Izraelbe irányuló exportját - döntött hétfőn a hágai fellebbviteli bíróság.Kiderült: a hollandok a kibertámadásoktól és az iszlamista terrorizmustól tartanak legjobban
A létfontosságú infrastruktúrát, például az energiaellátást vagy a banki szolgáltatásokat érő kibertámadástól és az iszlamista terrorizmustól félnek legjobban a hollandok - derül ki a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó hágai székhelyű Clingendael Intézet éves felméréséből.Gazdák vonultak utcára Hollandiában, több autópálya forgalma akadozik
Gazdák torlaszoltak el több autópályát Hollandiában; a hétfőn későn este kezdődött megmozdulás résztvevői a szigorú környezetvédelmi előírásokat rögzítő európai zöld megállapodás és a holland termelők adminisztrációs terheit növelő hazai jogszabályok ellen tüntetnek – tájékoztatott a Dutch News című angol nyelvű holland hírportál kedden.Geert Wilders is nemet mond a migrációra, mert ha így folytatják, a holland lakosság kisebbségben lesz a saját országában
A tavalyi hollandiai parlamenti választások győztese, a jobboldali Geert Wilders határozottan ellenzi a migrációt. Ígérete szerint, ha sikerül kormányt alakítania, akkor leállítja a tömeges illegális bevándorlást Hollandiába, de az Európai Tanácsban is a migráció ellen fog szavazni valamennyi döntésnél. Wilders szerint a hollandok már ébredeznek, és nem ők a rassziszták, hiszen ők szenvednek a diszkriminációtól és nem a bevándorlók.A holland parlamenti alsóház megszavazta, hogy az antiszemitizmus hátrányos tényező legyen a tartózkodási engedélyek elbírálásánál
A holland parlament alsóházának többsége csütörtökön olyan indítványt szavazott meg, amelynek célja az, hogy a hatóságok az antiszemitizmust hátrányos tényezőként vegyék figyelembe a hollandiai tartózkodási engedélyek elbírásánál.Hollandia továbbra is népszerű a migránsoknak, 2024-ben ezren jelentkeztek be
Hollandiában a menedékért folyamodók száma az új évben is magas maradt: 2024 első hetében mintegy ezer menedékkérelmet dolgoztak fel az illetékes hatóságok – derült ki a holland igazságügyi és biztonságpolitikáért felelős minisztérium heti adataiból.Ajánljuk még

















