horogkereszt
Tűz ütött ki a bécsi temető zsidó részén, a falakra horogkereszteket rajzoltak
November 1-jén, éjszaka tűz ütött ki a bécsi központi temető zsidó részében – számolt be a történtekről az X közösségi oldalon az osztrák zsidó hitközség vezetője, Oskar Deutsch. A vallási vezető beszámolója alapján a ravatalozó előtere égett ki, és a tűzben senki sem sérült meg – számolt be az economx.hu.Horogkereszteket firkált egy részeg fiatal a győri zsinagógára
Önkényuralmi jelkép használata és műemlék megrongálásával elkövetett rongálás miatt emelt vádat a Győri Járási Ügyészség egy 15 éves fiúval szemben – írja az Ügyészség.Ideológiai káosz: horogkereszteket lóbálnak a palesztinok az amerikai komcsik által szervezett Izrael-ellenes megmozduláson
Az amerikai Szociáldemokraták szervezésében több száz palesztinbarát tüntető gyűlt össze vasárnap New Yorkban, és mi mást csinálhattak volna, mint izraeli zászlókat égettek, és őrjöngve imádták az erőszakot. Azon sem lehetünk meglepődve, hogy a demonstrációt az amerikai komcsik szervezték, azon talán már kicsit jobban, hogy egy adott ponton egy horogkeresztes zászló is előkerült, amit egy palesztin résztvevő a telefonja kijelzőjén mutogatott. Nem vitás, elég nagy káosz van ideológiailag, egy magát igazán woke-nak valló fiatal szocialista most a világ bármely pontján nagy bajban lehet azzal kapcsolatban, hogy éppen akkor kit és miért kellene támogatni.A Twitter ismét felfüggesztette Kanye West fiókját
A Twitter ismét felfüggesztette a Ye művésznéven szereplő, korábban Kanye Westként ismert rapper fiókját, a közösségi médium erőszakra való felhívásra vonatkozó szabályának megsértése miatt. Az előadó ellen pénteki hatállyal azután lépett a közösségi platform, hogy horogkeresztet és Dávid-csillagot egyszerre ábrázoló bejegyzést tett közzé, az "utolsó bejegyzés" megjegyzést hozzáfűzve.Horogkeresztet tettek egy ukrán menedékhely ajtajára Németországban, majd felgyújtották az épületet
Felgyújtottak egy ukrán menekültek elszállásolására használt menedékhelyet Németországban. A német sajtó szerint az előző nap egy horogkereszt került az épület ajtajára, ami miatt a rendőrség is kiment a helyszínre.Georg Spöttle: A hülye „német" zöld politikus, aki azt sem tudja, hogy milyen a náci horogkereszt
A német független, objektív, tényfeltáró sajtó naponta riogatja olvasóit a jobbról leselkedő veszéllyel. Nácik a hadseregben, nácik a rendőrség kötelékében, az ultrajobb terror ott bujkál minden sarokban. Igaz politikailag motivált bűncselekményeket az Antifa és más baloldali anarchista csoportok követnek el, az viszont nem fér bele a napi PC-be. Ám a „political correct” most szenvedett egy kis törést, mivel kiderült, hogy egy zöldpárti politikus hazudott, amikor azt állította, hogy neonácik törnek az életére.Horogkereszteket mázoltak a New York-i városházára és a Wall Street bikaszobrára
Horogkereszteket mázoltak több New York-i látványosság, így egyebek között a városháza és a világhíres, Wall Street-i támadó bika szobrára – jelentette csütörtökön több amerikai médium is.Horogkereszttel jelöltek meg Németországban egy parlamenti épületet, a rendőrség vizsgálja az ügyet
A német rendőrség vasárnap vizsgálatot indított annak ügyében, hogy horogkereszttel jelöltek meg egy parlamenti épületet Berlinben. A Bundestag (szövetségi parlament) szóvivője megerősítette, hogy valaki egy alkotmányellenes jelképet karcolt bele egy lift ajtajába. Németországban tilos a náci jelképek használata.Némi tetűcsúszdásozás és emlékcipőkbe köpködés után megjött a hangjuk az ellenzék náciszakértőinek
Alig pár héttel a judapestező, tetűcsúszdásozó jelöltjük ajnározása után; alig néhány hónappal a Hitlert magasztaló DK-s polgármesterük mentegetését követően; nem sokkal a Hitlert és Szálasit posztolgató jászberényi polgármesterük és a Duna-parti emlékcipőkbe köpdöső debreceni jelöltjük ülepének fényesre polírozása után a Magyarországon állomásozó ellenzék most váratlanul fölfedezte a valódi náciveszélyt. Közlésük szerint e veszélyt egy origós újságíró kezén látott buddhista karkötő jelenti. A nagymutterotok hogy van, kedves nyilas-komcsi ellenzék?Ajánljuk még