horváth józsef
Mi kérdezünk – Horváth József: inoghat a talaj Zelenszkij alatt, aki már személyében válik akadályává az oroszokkal való tárgyalásoknak
Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője volt a PestiSrácok.hu Mi kérdezünk című műsorának vendége, aki az energiabiztonság ügyében, a geotermikus energia jövőjét illetően és természetesen az orosz–ukrán háború témakörében osztotta meg gondolatait. Horváth elmondta, hogy Magyarország adottságai valóban nagyon jók a geotermikus energiát illetően, ezt vétek lenne nem kihasználni, ugyanakkor ezzel kapcsolatban az állam szerepe is meghatározó lehet a jövőben. Az energiabiztonság rendkívül fontos, ezt az orosz–ukrán háború mutatta meg, azonban a sokkal drágább és környezetszennyező amerikai LNG, azaz cseppfolyósított gáz hosszabb távon pont ezért sem jó megoldás. Láthatóan a zöld szlogeneket hangoztató baloldal ilyenkor elfelejti, hogy az elvekben miért is harcol, hiszen rendkívül környezetszennyező technikákra adják az áldásukat. Az orosz–ukrán háború témakörében a biztonságpolitikai szakértő kiemelte, hogy az oroszok lassan, módszeresen igyekeznek felmorzsolni az ukrán erőket, és a hidegháborúból maradt tartalékok miatt, a nyugati híresztelések ellenére vélhetően nem fenyegeti őket lőszerhiány. Horváth egyetértett azzal a gondolattal is, hogy az ukránoknak egy nagy dobásuk maradt a végső kimerülés előtt; amennyiben ez az ellentámadás sikertelen lesz, az az egész háború sorsát megpecsételheti. A tárgyalásoknak azonban pont Zelenszkij válhat az akadályává, aki az oroszokat illető múltbeli kijelentései miatt vállalhatatlan tárgyalópartner. Szóba került természetesen a Bahmutért és Avgyijivkáért zajló csata is, az oroszok ugyanis igyekeznek teljesen bekeríteni ezeket a városokat, amelyek a második ukrán védvonal utolsó erős bástyái. Ezt követően már csak egy védelmi vonaluk maradna, amelynek kiiktatásával egészen a Dnyeperig szabaddá válna az út az oroszok előtt.Horváth József: a NATO-ban is zavarokat okozhat a francia EP-képviselő Magyarországgal szembeni vádaskodása
Semmilyen valóságalapja sincs Gwendoline Delbos-Corfield francia európai parlamenti képviselő Magyarországgal szembeni vádaskodásainak, és Magyarország szándékos lejáratása zavarokat okozhat a NATO-ban – jelentette ki Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője a Magyar Nemzetnek nyilatkozva.Nemzetbiztonsági kockázatot jelent a Magyarországot rágalmazó jogállamisági biztos (Videóval) – Frissítve: Delbos-Corfield elhatárolódott önmagától
Ilyen információkat csak belsős forrásból tudhat az említett uniós tisztségviselő, amennyiben pedig ilyenekhez hozzáfér, az a tiltott tevékenység folytatását is felveti– fogalmazott a PestiSrácok.hu-nak Földi László, titkosszolgálati szakértő, miután a balliberális sajtó arról kezdett cikkezni, hogy a Magyarországot lejáratni próbáló legutóbbi jogállamisági jelentést jegyző Gwendoline Delbos-Corfield szerint a magyar szolgálatok Oroszországnak szivárogtatnak. Horváth József biztonságpolitikai szakértő szerint pedig az ilyen vádaskodások súlyos biztonsági és bizalmi kockázatot jelentenek Magyarország számára. Csütörtök délutánra kisebb diploamáciai és média botrány kerekedett Delbos-Corfield kijelentéséből, aki ennek nyomására visszakozott és elismerte, semmilyen bizonyítéka sincs, sőt már nem is úgy gondolta, amit mondott.Horváth József: Ne legyünk szemérmesek, az ukránok hazánkat is fenyegetik, mert szerintük nem kellő aktivitással támogatjuk őket (PS-videóinterjú)
Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonsági szakértője részletesen elemezte a PestiSrácok.hu-nak az orosz–ukrán háború legújabb eseményeit, a várható jövőbeli forgatókönyveket, és hazánk lehetőségeit a kialakult kockázatos európai helyzetben. Horváth József rámutatott arra, hogy a háború újabb fordulópontjához érkezett, amely akár az egész konfliktus kimenetelét meghatározhatja. Szóba került az is, hogy Szurovikin tábornok érkezésével egészen más, hatékony taktikát alkalmaznak az oroszok, valamint az is, hogy az ukránok az oroszok malmára hajthatják a vizet azzal, hogy az orosz hátországot támadják, motivációt biztosítva az orosz hadseregnek. A biztonságpolitikai szakértő szerint az orosz és az ukrán fél egyaránt álhírekkel és hazugságokkal operál, egyértelműen hibrid háborúról beszélhetünk. Az is cáfolhatatlan tény Horváth szerint, hogy a brit titkosszolgálatok jelentései nem fedik a valóságot, valójában inkább vicc tárgyai, hiszen helyzetelemzéseik és jóslataik egyáltalán nem jöttek be. Horváth József leszögezte azt is, hogy az ukránok hazánkat és minden más olyan országot nyíltan fenyegetnek, akik szerintük nem kellő aktivitással támogatják az ügyüket. A beszélgetésben elhangzott az is, hogy az unió és az Egyesült Államok csökkenő fegyverarzenálja, valamint az oroszok fegyverbeszerzési törekvései ugyancsak döntő hatással lehetnek a háború kimenetelére, valamint Horváth József azt is hozzáfűzte, hogy a háború végeztével rendkívül fontos szegmens lesz az is, hogy ne kerüljenek illetéktelen kezekbe az Ukrajnába áramló fegyverek, ne legyenek újabb hadurak, és az afrikai diktatúrák se szerezhessenek utánpótlást. Horváth egy igen furcsa kettős mércére is felhívta a figyelmet, hiszen az Európai Unió a kárpátaljai magyarok jogaival nem törődik, azonban az illegális bevándorlók egészen más besorolás alá esnek. A biztonságpolitikai szakértő beszélt a vélhetően tovább növekvő migrációs veszélyről, Európa megoldási lehetőségeiről is, valamint végül a koszovói szerb–albán konfliktusról is szót ejtett. Nézzék meg videónkat!Komoly nemzetbiztonsági kockázatot rejt a baloldal külföldről belapátolt, tisztázatlan eredetű kampánypénze
Horváth József biztonságpolitikai szakember szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelent, hogy a baloldal külföldről érkező, sokszor tisztázatlan tulajdoni hátterű szervezeteken keresztül, külföldről igyekezett befolyásolni a magyar belpolitikai folyamatokat. Horváth József a Magyar Nemzetnek mondta el aggályait az ellenzék választási kampányban tanúsított pénzszerzési akcióit elemezve.Horváth József: hibrid hadviselés és zavarkeltés is állhat a bombariadók mögött
Az elmúlt héten több bombariadó is volt az ország több pontján. A Magyar Nemzet ezekkel a fenyegetésekkel kapcsolatban kereste meg Horváth Józsefet, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadóját, aki valószínűsítette, hogy a riasztások hátterében külföldről vezérelt, szervezett akciók állhattak.Horváth József szerint az álcivilek nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek
Az 1995-ös nemzetbiztonsági törvény módosítására van szükség – nyilatkozta a Mediaworks Hírcentrumának Horváth József, a polgári elhárítás egykori műveleti főigazgató-helyettese, a Katonai Biztonsági Hivatal és a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat volt főigazgató-helyettese. Kiemelte azt is, hogy az országgyűlési képviselőket is át kellene világítani a mandátumuk felvétele előtt.Horváth József a Pesti Riporterben: Egyik nagyhatalomnak sem érdeke egy világháború! (Videó!)
Az orosz és az ukrán fél egymást vádolja a humanitárius folyosók tiszteletben tartásának megsértésével, miközben a béketárgyalások sem vezettek semmilyen eredményre. Egyre több ukrán nagyvárost kerítettek be az oroszok, akik ukrán források szerint Kijev ostromára készülnek, miközben Odesszával kapcsolatban is orosz támadási szándékot feltételeznek az ukránok. Horváth József biztonságpolitikai szakértő volt a Pesti Riporter vendége, aki részletesen elemezte az orosz–ukrán háború legújabb fejleményeit, valamint a lehetséges forgatókönyveket a háború folytatását, vagy a lehetséges békekötést illetően.Horváth József a Pesti Riporterben: az orosz–ukrán háború időszakában nem megnyugtató, hogy Biden rossz mentális állapotban van (Videó!)
Horváth József biztonságpolitikai szakértőt többek között az orosz–ukrán háború kapcsán tapasztalható elképesztő mennyiségű dezinformációról, valamint ezek hatásairól és a titkosszolgálatoknak a konfliktusban játszott szerepéről kérdeztük a szerda esti Pesti Riporterben. Az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója rávilágított, hogy mindkét fél alkalmazza a dezinformációs hadviselés eszközeit a saját céljai mentén. Elmondása szerint látható, hogy az oroszok kerülik a jelentős ukrán veszteségekkel járó mozdulatokat, amik a jövőbeli, Moszkva érdekei szerinti rendezés stabilitásának alapját adhatják. A szakértő kifejtette: ő nem gondolná, hogy igazak azok a hírek, hogy Putyin megőrült, viszont szerinte Biden mentális problémákkal küzd, ami nem túl megnyugtató, hogy egy atomhatalom első számú vezetője ilyen állapotban van. Ahogy a Szijjártó Péterrel készült interjúnkban is utaltunk rá, a tegnap esti műsorban látható volt a teljes riport, amelyben Menczer Tamás is megszólalt. Az államtitkár Márki-Zay Péter kijelentésével kapcsolatban – miszerint a baloldali miniszterelnök-jelölt oroszbarát Fidesz-szavazóknak nevezte a hazánkba menekülő kárpátaljai magyarokat – elmondta: ez véleménye szerint olyan szintű aljasság, hogy arra nincsenek is szavak. Hozzátette: azokról az emberekről beszélt így Márki-Zay, akik az életüket féltik és kénytelenek voltak az életüket hátrahagyni.Ajánljuk még

















