horváth józsef
Horváth József szerint Szabó Tímea nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet
Szabó Tímea nemzetbiztonsági kockázatot is jelenthet Horváth József szerint. A biztonságpolitikai szakértő több gyanús körülményre is felhívta a figyelmet a párbeszédes politikus önéletrajzával kapcsolatban a Magyar Nemzetnek adott interjújában, amelyben azt is hangsúlyozta, hogy célszerű lenne nemzetbiztonsági törvénnyel kötelezővé tenni a parlamenti képviselők C típusú átvilágítását. Az Alapjogokért Központ szakértője elmondta, elképzelhető, hogy az Egyesült Államokból megpróbálnak belenyúlni a magyar választásokba a kormányváltásban érdekelt körök, majd Oroszország módszerére hívta fel a figyelmet, ahol a szolgálatok technikai értelemben visszamentek ötven évet az időben, így védik magukat a hibrid támadásokkal szemben.Horváth József a Pesti Riporterben: Ideológiai harc zajlik, amelynek tétje, hogy a globalizmus vagy a lokalizmus győzedelmeskedik (Videó!)
Horváth József biztonságpolitikai szakértő volt az egyik vendég a Pesti Riporter keddi műsorában, aki az Iszlám Állam nevű terrorszervezet fiatalokra gyakorolt hatásairól fejtette ki véleményét. A téma aktualitását V. Kende büntetőügyének előkészítő tárgyalása adta, amelyről Bokor Gábor tudósítását láthatták a nézők. A szakértő új könyvéről is szó volt: Horváth József a hibrid háborúról írt egy kötetet. Horváth József műsorunkban részletesen beszélt arról, hogy egy ideológiai harc zajlik jelenleg, amelynek az a tétje, hogy a globalizmus vagy a lokalizmus győzedelmeskedik. A biztonságpolitikai szakértő azon az állásponton van, hogy ennek a meccsnek a végkifejlete nem újrajátszható, nincs hova hátrálni. Mindezek mellett igen színes hírpalettáról válogatták a Pesti Riporter keddi adásának témáit. A műsort Szalai Szilárd remek videójával indították: kollégánknak sikerült zavarba hoznia kérdéseivel Márki-Zay Pétert. A nagy hantaboy legújabb, igen kínos hazugságának leleplezéséről Csizmadia Tamással beszélgetett a műsorvezető, Ferkó Dániel, majd újabb izgalmas részleteket tudhattunk meg az ellenzéki ingatlanmutyikról, Kovács Péter, a Városháza-ügy vizsgálóbizottságának fideszes elnöke a botrány legújabb fejleményéről is beszélt. Nézzék meg a teljes adást is!Horváth József: Afganisztánba érkezve nem indulhatott el az ember szabadon csak úgy (videó!)
A Pesti Riporter vendége volt Horváth József, aki a legújabb Anonymus-videóban taglalt, Szabó Tímea homályos előéletére és CIA-s bekötésére vonatkozó hangfelvételekre reagálva emlékeztetett, hogy a párbeszédes politikus afganisztáni tartózkodása idején egy, az amerikai koalícióhoz tartozó ember nem indulhatott el szabadon csak úgy az afgán fővárosban.Horváth József: Európa nincs felkészülve a hibrid háborúra, elérkezett az őszinte beszéd ideje (videó!)
A NATO és Európa katonai erejével kapcsolatban az elmúlt időszakban egyre több kétség merült fel – a témáról Horváth József biztonságpolitikai tanácsadó beszélt részletesen a Pesti Riporter szerdai adásában. Az elhárítás egykori vezetője kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy vajon egy komolyabb katonai támadás esetén az európai államok közössége miként reagálna arra. Kifejtette azt is, van-e esély arra, hogy az USA elhagyja Európát a jelenlegi haderőivel.Pesti Riporter – Pattanásig feszült a migrációs helyzet a lengyel–fehérorosz határon (Videó!)
Migránsok ezrei táboroznak a lengyel–belarusz határvidéken. Sok illegális bevándorló már járt háborús övezetben, és ez komoly veszélyt jelent a határt védő erőkre – mondta Horváth József a Pesti TV Pesti Riporter című műsorának szerdai adásában. Az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője a részletekről elmondta: a fehéroroszok ellátták a migránsokat drótvágó eszközökkel és ásókkal, amelyekkel megrongálják a szögesdrót akadályokat, és azokkal támadják a határt védő erőket is. Lukasenka kormánya turistavízumot ad a közel-keletieknek és az afrikaiaknak, majd a minszki reptérről a lengyel határra szállítják őket. Lengyelország berlini nagykövete azt nyilatkozta, hogy nem kizárható a későbbiekben a lőfegyver használata sem. A teljes adást ITT tekinthetik meg.Biztonságpolitikai szakértő: számítani lehet arra, hogy tudatosan fogják provokálni a jobboldali tábort október 23-án
Egyértelmű, hogy az ellenzéki összefogás meghatározó embere továbbra is Gyurcsány Ferenc, aki ott fog állni Márki-Zay Péter mögött az október 23-ára meghirdetett ellenzéki megmozduláson is – hangsúlyozta Horváth József biztonságpolitikai szakértő, aki azzal kapcsolatban nyilatkozott portálunknak, hogy az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje a Békemenet helyszínére és időpontjára időzítette saját politikai gyűlését. A biztonságpolitikai szakértő kiemelte: hogyha Márki-Zay Péter október 23-án úgy határoz, hogy ünnepséget tart, és arra meghívja a vele szövetséges kvázi "barátokat" is, "akkor az egyet jelent azzal, hogy támogatásukat elfogadja, és az eddigi politikájukat is magáénak érzi". Szerinte számítani lehet arra, hogy a túlfűtött hangulatban egyesek vélt vagy valós sérelmeket akarnak megtorolni. Nem beszélve azokról, akik tudatosan provokálják a másik oldalt, hogy ezáltal is bizonyítsák: Magyarországon diktatúra van, nem lehet szabadon kifejezni a kormánnyal ellentétes véleményeket. Frissítés: az ellenzék ugyan pár órája helyszínt változtatott, de a találkozás veszélye továbbra is fennáll a két tábor között.Horváth József: a Pegasus-ügy egy hibrid háború része
A titkosszolgálati munka nem egyenlő a lehallgatással – jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott interjúban Horváth József, az elhárítás és a katonai szolgálat egykori műveleti főigazgató-helyettese. Elmondta: olyan korszakba jutottunk, amely veszélyesebb, mint a hidegháború volt, mert nincsenek egyértelmű játékszabályok, és a frontvonalak is elmosódtak. Kiemelte: „ezt hívják hibrid háborúnak. Ennek lényege, hogy látszólag békésen, kibertámadásokkal, pénzügyi manipulációkkal, álhírek kreálásával külső erők egyes országok, nemzetek életét befolyásolják.”Titkosszolgálati szakértő: kétséges, hogy egy csúcstechnológiát képviselő kémszoftver bármilyen nyomot hagy
A Direkt36 a Telex.hu-n számolt be arról, hogy állításuk szerint az NSO nevű izraeli kibercég okostelefonok feltörésére alkalmas kémprogramját, a Pegasust magyar célszemélyek ellen is használták, akik között voltak tényfeltáró újságírók, valamint médiacégeket is tulajdonló vagyonos üzletemberek, illetve az ő szűkebb környezetük is. Az ügy kapcsán a Magyar Nemzet megkereste Horváth József titkosszolgálati szakértőt, aki a lapnak kijelentette: a megjelent cikkekben semmiféle hírt nem lát.Ritkán fordul elő Magyarországon a terrorcselekmény előkészülete
A pár napja Kecskeméten elfogott, öngyilkos merényletre is hajlandónak mutatkozó egyetemista esete nem az egyedüli eset hazánkban: évente átlagosan három-öt esetben indul terrorcselekmény előkészülete miatt büntetőeljárás Magyarországon. A legtöbb ilyen ügy 2013-ban volt, akkor kilenc esetben kellett eljárniuk a hatóságoknak.Ajánljuk még

















