hulladék
Százötven milliárdos fejlesztési támogatás kerül a hulladékgazdálkodás átalakuló rendszerébe
Százötven milliárdos fejlesztési támogatás kerül a hulladékgazdálkodás átalakuló rendszerébe – értesült a PestiSrácok.hu. A pénzből több mint 500 új jármű mellett a regionális hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztésére fordítanak jelentős összegeket. Emellett többek közt, szelektív válogatóművek és előkezelőművek létesítését is tervezik. A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV) véleménye szerint ugyanakkor elengedhetetlen a szemléletformálásra is áldozni, mivel annak elmaradása esetén a megkezdett közszolgáltatási rendszer fejlesztésének hatékonysága romolhat.Erősen csúsztat a sajtó a szemétszállítási rendszer számlázásáról és működéséről
Akadozik a sokmilliós számlaküldési rendszer – írja az MNO.hu hozzátéve, előfordult, hogy azok kaptak fizetési felszólítást, akik korábban hónapokig nem kaptak csekket. Miközben egyes portálok folyamatosan a szemétszállítási és feldolgozási rendszer teljes összeomlását vizionálják, sőt még azt a szocialista véleményt is fölkapták, hogy a fővárosiak által befizetett szemétdíjból pótolnák ki a vidéki befizetések hiányát, az NHKV folyamatosan vezeti be azt a regionális rendszert, amely egységes szolgáltatási minőséget és arányos díjazást biztosíthat.Még nem tudni, miként fogják visszagyűjteni az üveghulladékot
Nem minden esetben cél a házhoz menő üveghulladék gyűjtésének bevezetése, mivel több területen vannak pozitív és az elvárásoknak megfelelő tapasztalatok az egyéb - szigetes, gyűjtőpontos - megoldásokkal kapcsolatosan - válaszolta kérdésünkre az NHKV Zrt., amelytől az üveghulladék újrahasznosításának és visszagyűjtésének gyakorlatáról érdeklődtünk. Ismert, 2012 óta 34 százalékon stagnál az üveghulladék visszagyűjtési aránya, holott az uniós elvárás 60 százalék. Az NHKV elmondta, az elsődleges cél a régiós szinten legmegfelelőbb gyűjtési módszer kialakítása.Az vagy, amit kidobsz - Az élelmiszerhulladék az emberiség legégőbb problémája
Több mint ezer kiló mocsokban tárolt hús, hazánkban terített, más országokban a forgalomból kivont Mars csoki, nyüvektől hemzsegő tojás, tonnaszám lefoglalt ismeretlen eredetű zöldség – csak néhány példa arról, hogyan igyekeznek a kereskedők a lejárt, csökkent minőségű élelmiszert a fogyasztóknak eladni. Az élelmiszerhulladék a rossz koordináció, helytelen tárolási körülmények, átgondolatlan előállítás eredménye, miközben az emberiséget érintő egyik legjelentősebb probléma az élelmiszer-pazarlás. A NÉBIH most pályázattal gyűjtené össze a jó hazai példákat a probléma megoldására.NHKV: Abszurd, hogy sajtócikkek alapján fizetnénk
Megörült a 24.hu, hogy tényfeltáró cikkükkel hatást értek el egy állami cégnél, amely állítólagos tízmilliárdos tartozásának legalább egy részét törlesztette. A leleplezésnek utánajárva azonban kiderült, a hírbe hozott NHKV nem tartozott tízmilliárddal az FKF-nek, és a szerződésben maghatározott összeget időben megfizette. Ennek is lehet örülni...Az újrahasznosítás munkahelyeket teremt
Minden hazai feldolgozó számára biztosítani kell a megfelelő mennyiségű újrahasznosítható hulladékot, és el kell kerülni a hulladéknyersanyag külföldi értékesítését – hangsúlyozták az illetékesek az április 1-jével induló haszonanyag-értékesítés kapcsán. A hazai újrafeldolgozó-ipar fejlődésében, új munkahelyek létrejöttében fontos szerepet játszhat, hogy 2016. júniusától egy kézbe került a haszonanyagok piaci értékesítése.A hulladék fele kerül csak korszerű telepekre
Állami Számvevőszék 2017-es jelentése indokolatlanul magas közszolgáltatási díjakat, problémás, koordinálatlan hulladékkezelő társaságok tömkelegét tárta fel. Az egységesülő rendszertől a kormány azt várja, hogy az ország minden pontján azonos és jó minőségű lesz a szemétszállítás. Portálunk ezúttal arról érdeklődött, az új rendszer hogyan birkózik meg az újrahasznosítás kihívásaival. Megtudtuk, a közszolgáltató által begyűjtött hulladékok megközelítőleg fele kerül egyelőre korszerű előkezelő telepekre, a hulladékkezelő telepek kiépítése nem minden régióban valósult meg, így a hulladék lerakása hazánkban még mindig jelentős. A hulladék gyűjtési és szállítási költsége is jelentős eltéréseket mutat.Az ÁSZ szerint az önkormányzatok nem irányították megfelelően a hulladékkezelő társaságokat
Indokolatlanul magas közszolgáltatási díj, problémás, koordinálatlan hulladékkezelő társaságok – az Állami Számvevőszék vizsgálata olyan hiányosságokat tárt fel a helyi irányítású hulladékkezelő társaságoknál, amelyek meggátolták az egységes és arányos díjszabás kialakítását, de az is kiderült, az önkormányzatok nem tudták szakszerűen koordinálni a hulladékkezelő társaságok munkáját.Ha nem akarunk belefulladni - Elkezdődött a hulladékcsökkentési hét
Ma indult az Európai Hulladékcsökkentési Hét, amelyhez ötödik éve hazánk is csatlakozik. A november 19- 27. között Európa-szerte megrendezett akciósorozat idén a csomagolási hulladékok mennyiségének csökkentését helyezi középpontba, a jelmondat is ez: „Többet ésszel, mint csomagolással!” Bár a csomagolás sok esetben hasznos, például a termékek eltarthatósága szempontjából, mégis aggasztó, hogy a hulladék egyre nagyobb környezeti problémát jelent. Elgondolkodtató, hogy az unióban az egy főre jutó éves csomagolási hulladék átlagosan 158 kg átlagosan, míg hazánkban 103 kg. Ha Ön sem elégszik meg annyival, hogy „a szemetet kitegye a ház elé”, csatlakozzon a kezdeményezéshez és tanuljon hulladékcsökkentési praktikákat, amelyeket egész évben kamatoztathat majd.Ajánljuk még

















