hulladék
Béres András Magyarország környezeti állapotáról: A levegőminőség továbbra is akut probléma
A levegőminőség kérdése, a szállópor koncentrációja továbbra is akut probléma Magyarországon - jelentette ki Béres András, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. ügyvezetője, aki a március végén megjelent Magyarország környezeti állapota - 2017 című kötet kapcsán nyilatkozott portálunknak. Ugyanakkor hozzátette: pozitív tendencia, hogy hazánk erdőállománya folyamatosan nő. Mint kifejtette: Trianon mindenképpen kedvezőtlenül hatott hazánk faállományának mértékére; 1921-ben ennek köszönhetően 11 százalékos volt az erdőborítottság, ehhez képest ez az arány mára 20 százalék feletti, és az Agrárminisztérium legújabb programjában a 27 százalékot célozta meg. Mint megjegyezte: a hazánkban is egyre jobban érezhető globális felmelegedés hatásainak enyhítése érdekében mindenképpen érdemes lenne a fatelepítési programhoz hasonló kezdeményezést a városokra is kiterjeszteni.Tizenöt éve szennyezi a Tiszát egy kárpátaljai járás vízparti szemétlerakója
Miközben lelkes környezetvédők a Pet-kupa keretében évek óta gyűjtik össze a Tisza partján felhalmozódó szemetet, egy ukrán járásban mintegy tizenöt éve működik ideiglenes hulladéklerakó közvetlenül a folyó partján, ahonnan a szennyeződés nyilvánvalóan a folyóban köt ki és szeli át az országhatárokat. Nemrégiben a magyar vízgazdálkodási kormánybiztos is diplomáciai jelzést küldött az áldatlan állapotok felszámolására, ellenkező esetben hazánk kártérítési igénnyel fog fellépni.Lecserélték az igazgatóság és felügyelőbizottság tagjait a nemzeti hulladékgazdálkodónál
Új igazgatóságot és felügyelőbizottságot nevezett ki Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-nél február 8-ától - írta a napi.hu a cégadatbázisokban március 6-án megjelent bejegyzések alapján.Mit gondol Fülig Jimmy a klímaváltozásról? - Májusban ismét jön a Természet- és Környezetvédelmi Fesztivál
Május 24. és 26. között immáron ötödik alkalommal rendezik meg Gödöllőn a Természet- és Környezetvédelmi Fesztivált Áder János köztársasági elnök védnökségével. A hagyományos nemzetközi természetfilm-mustra mellett a rendezvényen ezúttal is helyet kap a Trash Art szemétszobor-kiállítás, megtekintetőek lesznek Máté Bence természetfotós képei, lesz Öveges professzor makettverseny és kiállítás, PET-autók versenye, PET-hajó építés, és megtudhatjuk azt is, mi Fülig Jimmy, Piszkos Fred és barátaik véleménye a klímaváltozásról.Le kellett zárni a kínai Mount Everest-alaptábort, mert a turisták teleszemetelték
Lezárták a mászóengedéllyel nem rendelkező látogatók előtt az alaptábort a Mount Everest (Csomolungma) északi, kínai oldalán a területen egyre súlyosbodó hulladékprobléma miatt. A korlátozás értelmében a turisták ezentúl csak az 5200 méteren lévő alaptábortól valamivel lejjebb fekvő Rongbuk kolostorig mehetnek fel - írja a BBC hírportálja.100 köbméter szemetet kellett az újévi buli után eltakarítani a budapesti utcákról
Mintegy 100 köbméter hulladékot takarítottak össze a budapesti szilveszteri rendezvények helyszínein, a belvárosi utcákon, tereken a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) dolgozói - közölte a társaság kedd délután az MTI-vel.Gémesiék luxusbuszt vettek, ám válaszvideójukban hazudnak róla
Nem elég, hogy pénzhiányra hivatkozva felfüggesztette a hulladékszállítást a Zöld Híd Kft., egy csaknem harminckétmillió forintos luxusbuszt is vásároltak. Az már csak hab a tortán, hogy az őket ért kritikákra reagálva egy másik buszt mutatnak be válaszvideójukban, mindehhez gyerekeket felhasználva.A Fidesz szerint Gémesi a lemondással elismerte a felelősségét
Vécsey László (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő szerint azzal, hogy Gémesi György, a Zöld Híd B.I.G.G Nonprofit Kft.-t tulajdonló Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás elnöke lemondott, elismerte a felelősségét a kialakult helyzetért.Lemondott Gémesi a Zöld Hidat tulajdonló önkormányzati társulás éléről
Lemondott Gémesi György (Gödöllői Lokálpatrióta Klub) a Zöld Híd B.I.G.G Nonprofit Kft.-t tulajdonló Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás elnöki posztjáról hétfőn. Gémesi György elmondta, hogy véleménye szerint az NHKV tudatosan véreztette ki a Zöld Híd Kft.-t.Ajánljuk még

















