hunter biden
Összefüggésbe hozta az orosz védelmi minisztérium Hunter Biden befektetési alapját az ukrajnai biolaboratóriumokkal
Igor Kirillov altábornagy, az orosz fegyveres erők sugár-, vegy- és biológiai védelmi csapatainak parancsnoka arról beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján, hogy Joe Biden amerikai elnök fiának, Hunter Bidennek a befektetési alapja, a Seneca Thornton, részt vett az ukrajnai biolaboratóriumok finanszírozásában, amelyek Moszkva szerint részesei voltak a Pentagon ukrajnai biofegyver-programjának.Joe Biden fiának korrupciós ügyeit már a New York Times sem söpri szőnyeg alá
Mint ismert, a 2020-as amerikai elnökválasztási kampány hajrájában a New York Post terjedelmes cikket közölt a Biden család korrupciós ügyeiről. Úgy derült ki, hogy Hunter Biden, az (akkor még) elnökjelölt Joe Biden fia drogfüggő, hogy egy delaware-i szervizben felejtette a laptopját, amelynek a tartalmát látva a szerviz tulajdonosa átadta azt a sajtónak és a hatóságoknak. A feltárt botrányos ügyek döntő mértékben befolyásolhatták volna az elnökválasztás kimenetelét, azonban a közösségi oldalak a baloldali sajtóval és a demokratákkal összefogva maximális cenzúrát rendeltek el az ügyről, így az nem juthatott el a széles nyilvánossághoz. Most már a baloldali New York Times is elismerte, hogy a korrupciós botrány valóságos ügy, nem kitaláció – írja az origo.hu.Prostival hempergett Joe Biden fia, botrányos infók derültek ki róla egy videóban
Botrányos videó látott napvilágot Hunter Bidenről, aki Joe Biden amerikai elnök fia. A Daily Mail birtokába jutott egy felvétel, amelyen az amerikai elnök fia, Hunter Biden arról mesél egy örömlánynak, hogy orosz kábítószer-kereskedők ellopták a laptopját, és attól tart, hogy az azon talált bizalmas információkkal zsarolni fogják. A brit lap szerint ezzel együtt Joe Biden fia már három laptopot hagyott el, bár az első kettőt szövetségi ügynökök segítségével sikerült visszaszerezniük.Joe Biden fia nem bírja a kritikát, isteneset káromkodott egy műsorban
Hunter Biden, az amerikai elnök fia újabban gyakran bukkan fel negatív hírek főszereplőjeként. Most épp azt nem bírta elviselni az amerikai elnök festéssel is foglalkozó fia, hogy az alkotásait kritizálják - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Egy podcast-műsorban reagált trágár módon egy, a műsorvezető által felvetett, számára talán kényelmetlen kérdésre: Mit üzen azoknak az embereknek, akik a művei árát kifogásolják?Deák Dániel: joggal merül fel, hogy Dorosz Dávid külföldi érdekeket szolgál (videók!)
Szabó Tímea után most Dorosz Dávidról is lerántjuk a leplet; ezúttal Deák Dániel politológus, a XXI. Század Intézet vezető elemzője mutatja be a Karácsony Gergely körüli tanácsadókat, politikusokat, akikről finoman szóval is joggal merül fel a gyanú, hogy külföldi érdekeket szolgálnak. Nemrégiben kolléganőnk, Jurák Kata írt arról, hogy milyen külföldi gyakorlattal rendelkező kampánytanácsadók állnak Karácsony Gergely imázsának felépítése mögött. Most Deák Dániel tett közzé egy videobejegyzést, amiben Szabó Tímea után Dorosz Dávid történetének hátterébe is betekintést nyújt. Nézzék meg, érdemes!Hunter Biden egyetemen fog tanítani az álhírekről – tapasztalat és végzettség nélkül
Joe Biden amerikai elnök külföldön korrupciógyanús, az Egyesült Államokban pedig magánéleti botrányokba keveredő fia, Hunter Biden a New Orleans-i Tulane Egyetemen fog előadni a médiapolarizációról, ezen belül pedig a fake news jelenségéről. Az ezzel kapcsolatos sajtóhírt a felsőoktatási intézmény is megerősítette. A sokaságból ez megbotránkozást keltett, nemhiába, hiszen ha effajta témákban egy hivatalban lévő amerikai elnök fia fog kurzust tartani, ilyen körülmények között az oktatás aktuálpolitika-mentességét a legkisebb mértékben sem lehet garantálni. Azt még érdemes megjegyezni, hogy az intézményben kizárólag baloldali-demokrata kötődésű újságírók tanítanak.Bidennek lefőtt a kávé, hamarosan egy fekete nő lesz az Egyesült Államok elnöke
Joe Biden fiának, Hunter Bidennek a Macbookjáról származó adatok hitelességét nemrég megerősíttette egy civil szakértői csapat. A gépen tárolt levelek, beszélgetések, fényképek rengeteg izgalmat tartogatnak. Illetve egy nagy adag emberi drámát is, amiből kiderül, hogy Joe Biden politikai ambíciója mindössze annyi, hogy megmentse a fiát a börtöntől. Joe Biden elnöksége a végére jár. Nem arról van szó, hogy hamarosan új választásokat írnak ki, miután nyilvánvalóvá vált, hogy az Amerikai Egyesült Államok elnöke egy golfkocsit sem tud komoly nemzetbiztonsági kockázat nélkül elvezetni. Egyszerűen már nincs szükség többé Joe alakítására, akik az elnöki székbe segítették, azok lassan kihátrálnak mögüle, és hagyják magától arcra esni. Hamarosan Kamala Harris veszi át Biden helyét, miközben mindenhonnan az visszhangzik majd, hogy milyen nagy dolog az, hogy az Amerikai Egyesült Államok elnöke egy nő lett, ráadásul egy fekete nő – derül ki a kontra.hu cikkéből.Az amerikai elnök nem hajlandó elsőként lépni az Iránnal szembeni szankcióik felfüggesztésének ügyében
Az Egyesült Államok nem szünteti meg elsőként lépve Iránnal szembeni gazdasági szankcióit, hogy Teherán visszatérjen a tárgyalóasztalhoz, és megvitassák az Iránnal 2015-ben kötött atomalku felülvizsgálatát – mondta Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke abban az interjúban, amelyet vasárnap sugárzott a CBS amerikai televízió. Az interjú során az elnök beszélt az amerikai-kínai kapcsolatokról is, amellyel kapcsolatban kijelentette: az Egyesült Államoknak nincs szüksége konfliktusra.Peking dollármilliókat adhatott Bidenéknek
Egy hét alatt meghaladta a kétszázezret az aláírások száma azon a petíción, amelyben a Judicial Watch azt kéri az amerikai igazságügyi minisztériumtól, hogy induljon nyomozás Joe Biden és fia, Hunter Biden „korrupt ügyletei” miatt, amelyeket – mint a petíció indítói állítják – egyebek mellett Kínában és Ukrajnában is folytattak. A Judicial Watch elnöke leszögezte: az éveken keresztül folyó, Donald Trump elleni nyomozások után – amelyek dollármilliókba kerültek – az amerikaiak megérdemlik, hogy megtudják – például –, mi lehet Kína szándéka Joe Bidennel. Fitton azt állítja: Peking dollármilliókat adott Bidenéknek. Fitton szerint „több mint elegendő” bizonyíték áll rendelkezésre a nyomozás megindításához.Ajánljuk még