hunvald györgy
Megsértődött a tőle elhatárolódókra, ezért a választóival rehabilitáltatná magát az erzsébetvárosi polgármesternek készülő Hunvald György
A politikai halálát kívánták azok az erők, amelyek előélete és büntetőügyei miatt nem akarnak együttműködni Hunvald Györggyel – zokogta el magát hétfői Facebook-bejegyzésében a napokban – sokakhoz hasonlóan – függetlenné átvedlett volt VII. kerületi polgármester, aki ismét hasonló babérokra törne Erzsébetvárosban, ahol – szerinte – ő a legesélyesebb ellenzéki jelölt. Az MSZP-ből a napokban kilépett Hunvalddal szemben nemrég letöltendő szabadságvesztés kiszabását indítványozta hűtlen kezelés miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon folytatott büntetőperében az ügyészség. Amennyiben a bíróság osztja a vádhatóság álláspontját, Hunvaldnak még körülbelül másfél évre kellene börtönbe vonulnia. Ítéletet várhatóan az ősszel hirdetnek az ügyben.Korózs Lajos szerint Gulyás Gergely hazudós, Hunvaldról pedig inkább ne kérdezzék
Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője az Európai Bizottsághoz fordult a Magyarországra szállított horvát és szlovén szennyvíziszappal kapcsolatban. Korózs Lajos pedig közölte: Gulyás Gergely hazudik, ha azt állítja, hogy nem adtak ki engedélyt Magyarországon az iszap szállítására.Rehabilitálódni szeretne Hunvald György, mielőtt újra elítélnék, ezért megint polgármester akar lenni
Meghurcolt politikusnak tartja magát a 45 millió forintos hűtlen kezeléssel vádolt volt szocialista erzsébetvárosi polgármester, ezért eldöntötte: "rehabilitálódni" szeretne. Az egyetlen megoldásnak azt látja, ha a választói rehabilitálják azzal, hogy rá szavaznak. Hunvald György ezért polgármester-jelöltként el is indul az őszi önkormányzati választáson, mivel azonban ezt az Erzsébetvárosban összeborult ellenzéki pártok mindegyikének a torkán nem sikerült letolni, bejelentette, hogy kilép a pártból és civilként folytatja. A volt polgármester ellen egyébként a közelmúltban indult el újra a büntetőper az ügyészség perújítása nyomán.Börtönbe küldené az ügyészség Hunvald Györgyöt
Letöltendő szabadságvesztés kiszabását indítványozta hűtlen kezelés miatt Hunvald György szocialista politikusra, volt országgyűlési képviselőre és erzsébetvárosi polgármesterre az ügyész vádbeszédében a Pesti Központi Kerületi Bíróságon pénteken. Amennyiben a bíróság osztja a vádhatóság álláspontját, Hunvaldnak még körülbelül másfél évre kellene börtönbe vonulnia. Ítéletet várhatóan az ősszel hirdetnek az ügyben.Az oknyomozó újságíró magányossága – Az elszabotált perek margójára
Úgy tűnik, és egyre inkább úgy tűnik, hogy ma Magyarországon oknyomozó újságírónak lenni talán a legfeleslegesebb foglalkozás. Olyanok vagyunk, mint Stallone szórakoztatóan rossz filmjének, a Feláldozhatóknak a hősei. Eldobhatók. Vagy mint India érinthetetlenjei. Kutatunk, publikálunk, elviseljük ismeretlen és ismert emberek mocskolódását, a lejáratási kísérleteket, és a végén végignézzük, ahogyan felmentik őket. Sorban egymás után. Mindet. Most például a négyes metró ügyében. Publicisztika.A börtönbüntetésre ítélt Hunvald György lehet az MSZP polgármesterjelöltje
Hunvald György indul az MSZP színeiben Erzsébetvárosban az őszi önkormányzati választásokon a polgármesteri székért – írta meg a Mérce Gulyás Márton videoblogjára hivatkozva. Az anyagból kiderült az is, hogy a helyi szocialista szervezet már megszavazta a lakáskiutalásokkal trükköző politikus indítását. Ismert, Hunvaldot az ezzel kapcsolatban elkövetett hivatali visszaélések, magánokirat-hamisítás miatt másfél év börtönbüntetésre ítélték.Hajmeresztő: kártérítéssel ajándékozta meg Hunvald Györgyöt a strasbourgi bíróság
A strasbourgi bíróság 2018. november 15-i ítélete szerint Magyarország megsértette Hunvald Györgynek az Emberi Jogok Európai Egyezményében foglalt, tisztességes tárgyaláshoz való jogát és ezért kártérítés megfizetésére kötelezte a magyar államot – erről maga a volt erzsébetvárosi polgármester számolt be a Facebook-oldalán. Az ügy lényege, hogy a bírói tanács szerint túl hosszú ideig tartott a Hunvald ellen indított eljárás. Úgy tudjuk, több százezer forint üti a korábban súlyos bűncselekmények miatt vád alá helyezett egykori polgármester markát.Valótlan állításokat közölt a HVG a Hunvald-ügy korábbi bírájának távozásáról
Valótlan állításokat közölt a HVG a Hunvald-ügy korábbi bírája, Rajmon Balázs pályaelhagyásáról - írta meg a Magyar Idők. A lap emlékeztet, a liberális hetilap a múlt hét végén közölte: „Úgy tudjuk, hogy a PKKB-n (Pesti Központi Kerületi Bíróság) ítélkező és igazgatási feladatokat is ellátó Rajmon azért döntött a pályamódosítás mellett, mert nem akart egy olyan bírói szervezet része lenni, amelyben nem szakmai alapon születnek döntések bírói álláshelyekről, nem szakmai alapon választják ki a szervezet vezetőit, és amelyben a központi adminisztratív szerv, vagyis az Országos Bírósági Hivatal (OBH) már konkrét eljárási iránymutatást is ad a bíráknak arról, hogyan kell eljárniuk.”Lemondott a Hunvald-ügy bírája
Újra kell kezdeni Hunvald György szocialista politikus perét, mert az ügyet tárgyaló bíró lemondott a posztjáról – írja a HVG.hu. A portál úgy tudja, Rajmon Balázs azért távozik posztjáról, mert nem akart egy olyan bírói szervezet része lenni, amelyben többek közt nem szakmai alapon születnek döntések bírói álláshelyekről.Ajánljuk még
















