ifj. lomnici zoltán
Ifj. Lomnici Zoltán: A nemzet megmaradása a tét
A Nyolcas című műsorban először Magyarország korábbi történelmi korszakaitól kiindulva vezette végig gondolatait ifj. Lomnici Zoltán. Az 1848-as szabadságharctól kiindulva – jól elkülönítve a baloldal és a jobboldal számára fontos értékeket – egészen a következő néhány évig, amelyen sok múlhat az ország jövője szempontjából.Ifj. Lomnici: Gyakorlati programot mutatott be Ursula von der Leyen
Gyakorlati programot mutatott be a stabil többséggel megszavazott új Európai Bizottság (EB) elnöke, Ursula von der Leyen szerdán, az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén – mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász csütörtökön, az M1 aktuális csatornán.Ifj. Lomnici: Törvényben kellene előírni a politikusok számára a nemzeti minimumot
Törvényben kellene előírni a politikusok számára a nemzeti minimumot, amelyhez magyar állampolgárok által megválasztott magyar politikusokként alkalmazkodniuk kell a nemzetközi politikai fórumokon – mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég Alapítvány jogi szakértője vasárnap, az M1 aktuális csatorna Szemtől szembe című műsorában.Lomnici: Nem létezik ma liberális tolerancia, a liberálisok gyűlölnek
Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője beszélt a magyar demokratikus jogrendszerről Bayer Show című műsorunkban – írja a Hír TV.Ifj. Lomnici: Megkérdőjelezhető a választási eredmény legitimitása, ha volt idegen befolyásolási kísérlet
Több kérdés is megfogalmazódott az önkormányzati választás ellenzéki kampányával kapcsolatban, egyebek mellett annak finanszírozási hátteréről és támogatói bázisáról. Felmerült annak gyanúja is, hogy a tőkeinjekció külföldről érkezett, bár azt a pártfinanszírozási törvény egyébként tiltja. Arról, hogy vajon van- e olyan jogi kiskapu, ami ezt mégis lehetővé tenné, illetve mit is jelentene hazánk számára az, ha ezzel valamelyik politikai szereplő visszaélne, ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogásszal beszélgettünk.Ifj. Lominici Zoltán: Az ellenzéki előválasztás legitimitását kérdőjelezi meg a kiszivárgott hangfelvétel
Az ellenzéki előválasztás legitimitását kérdőjelezi meg Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt csütörtökön kiszivárgott hangfelvétele, amelyben MSZP-s és DK-s politikusokat minősít, fenyegetéseket és lopást is említ, valamint az ellenzéki együttműködés résztvevőivel vívott csatákról beszél – mondta ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi szakértője pénteken, az M1 aktuális csatornán.Rozgonyi: Kritikus állapotban a zuglói költségvetés
2010 óta minden választáson a nemzetről szavazunk, a nemzeti oldalnak ezért a mostani sorsdöntő választáson is össze kell fognia – mondta ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi szakértője a Fidesz-KDNP országjárásának zuglói állomásán kedd este, ahol Rozgonyi Zoltánnal, a XIV. kerület kormánypárti polgármester-jelöltjével tartott lakossági fórumot – írja a Magyar Hírlap.Ursula von der Leyen vezetésével hatékonyabb bizottság áll majd fel
Ursula von der Leyen megválasztott bizottsági elnök vezetésével egy, a korábbinál jobb és hatékonyabb bizottság áll majd fel ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi szakértője szerint.Ifj. Lomnici Zoltán Szent István intelmeit hozza példaként Európának és a magyarságnak
Hosszabb publicisztikát írt ifj. Lomnici Zoltán a 888.hu oldalon, mely Szent István örökségével és intelmeinek maradandóságával foglalkozik. Lomnici szerint István király fiához szóló gondolatai ma aktuálisabbak, mint valaha. A Szent István-i örökség legfontosabb területe most a védelem kérdése, hiszen Európa-szerte a gyengülés folyamatát láthatjuk. Lomnici kitér arra is, hogy hazánk védelme egyben Európa védelme is, ahogy ez a magyar történelem évszázadai alatt számtalanszor bebizonyosodott.Ajánljuk még














