ifj. lomnici zoltán
ifj. Lomnici Zoltán: a kormány hétfőn csupán arra kapott felhatalmazást, hogy védekezzen
Az Országgyűlés hétfői döntése nem jelenti azt, hogy automatikusan meghosszabbítják a koronavírus elleni hatályban lévő védelmi intézkedéseket, köztük a kijárási tilalmat – mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az Origónak. A Századvég jogi szakértője azután nyilatkozott erről, hogy az Országgyűlés megszavazta a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot, felhatalmazva ezzel a kormányt a veszélyhelyzetben alkotott rendeletei hatályának meghosszabbítására.Egy brit lap szerint a gyógyszerlobbi áldozatává vált a brüsszeli oltási terv
Kontinensszerte indulatokat vált ki az Európai Bizottság lassú vakcinabeszerzése. Legutóbb egy brit hetilap is bírálta Brüsszelt, azt írta, az EB úgy akar közös egészségügyi politikát, hogy ahhoz nincs megfelelő költségvetés vagy szakértelem. Orbán Viktor miniszterelnök szerint mindez vissza fog vezetni ahhoz a kérdéshez, hogy Brüsszelnek csak azokat a jogköröket kelljen átadni, amelyeket biztosan jobban kezel a tagállamoknál-olvasható a hirado.hu oldalon.Kényük-kedvük szerint likvidálják a számukra nem tetsző tartalmakat a techóriások
Korábban az álhírek elleni küzdelem jegyében nemcsak bejegyzések, de komplett profilok törlése is rendszeresen előfordult, ma már a saját belső szabályzatuk szerint, mint egy önálló autoriter rendszer - szubjektív indoklás mellett - likvidálják a számukra nem tetsző posztokat és karaktereket – mondta el a PestiSrácok.hu-nak ifjabb Lomnici Zoltán, miután egyre több és durvább cenzúrahadjáratot indítanak a techóriások, melynek Donald Trump és portálunk is áldozatául esett. A Századvég jogi szakértője szerint a cenzúra akkor különösen sérelmes, ha egy ideológiai elv – egyfajta szélsőségesnek mondható liberális emberi jogi szemlélet – mentén történik mindez.Ifj. Lomnici: Offshore-botrány körvonalazódik Karácsony korrupciómentes városházáján
Offshore-botrány van kialakulóban a főváros háza táján, mivel a BKV tavaszi busztenderének nyertese olyan ciprusi hátterű cég, amelynek még csak profiljában sem szerepel a buszbérlés - hívta fel a figyelmet Ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi szakértője a TV2 Mokka című műsorában. A szakértő megjegyezte, Karácsony Gergely azzal az ígérettel foglalta el a főpolgármesteri széket, hogy felszámolja a korrupciót, ezért a kibontakozó botránnyal kapcsolatban nyilatkoznia kell.Ifj. Lomnici Zoltán szerint még a baráti média is elengedte Trump kezét
Zajlik a szavazatok összeszámlálása az Egyesült Államokban, és a választás még annál is sokkal izgalmasabb, mint azt előzetesen várni lehetett. Két dolog már biztos: a közvélemény-kutatók ezúttal is hatalmasat tévedtek, és sima Joe Biden-győzelem már biztosan nem lesz. Donald Trump a fontos államokban elektori helyekre váltotta esélyeit és számos helyen megfordította az állást az előzetes várakozásokhoz képest, azonban az elektorok számát tekintve Biden vezet. Ifj. Lomnici Zoltánt, a Századvég jogi szakértőjét az elmúlt nap fejleményeiről és a várható jogi hercehurcáról kérdezte a csütörtök reggeli Bögre Klubban Bohár Tünde.Deák Dániel: Soros-szervezetek mantrái és ellenzéki lózungok olvashatók az Európai Bizottság jogállamisági jelentésében
Az Európai Bizottság jogállamisági jelentésében semmi újdonság nincs, ugyanazokat az ellenzéki lózungokat, mantrákat ismételgetik benne, amelyeket főként magyarországi Soros-szervezetek fogalmaztak meg. A jelentés elkészítésében részt vett Věra Jourová, az Európai Bizottság (EB) alelnöke is, aki az előző ciklusban számtalanszor találkozott Soros-hálózathoz tartozó szervezetekkel, és úgy tűnik, állításaik befolyással voltak rá – mondta Deák Dániel a XXI. Század Intézet vezető elemzője csütörtökön, az M1 aktuális csatornán.Ifj. Lomnici: Az őszödi beszéd politikai stigma Gyurcsányon és szövetségesein
Az őszödi beszéd politikai stigma Gyurcsány Ferencen, az MSZP-n, a Demokratikus Koalíción és a szövetségeseiken – mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője csütörtök este, az M1 aktuális csatornán.Ifj. Lomnici Zoltán: A társadalom az NGO-k ellenőrzését várja el a kormánytól
A társadalom azt várja el a kormánytól, hogy átlátható legyen a nem kormányzati szervezetek (NGO-k) működése – mondta ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég Alapítvány jogi szakértője.Lomnici Zoltán: komoly szuverenitási kérdéseket vet fel az Európai Bíróság döntése (PS-interjú)
Az Európai Bíróság elmarasztalta hazánkat a 2017-ben elfogadott civiltörvény miatt, amely után a külföldről pénzelt magyarországi „civil szervezeteknek” kötelezővé tette az állam ennek a ténynek a nyilvánosságra hozását. A döntés azonban komoly szuverenitási kérdéseket vet fel, túl azon, hogy gyakorlatilag kaput nyit az Európai Unió tagállamaiban működő bármilyen célú és támogatói háttérrel rendelkező „civil szervezetek” számára – nyilatkozta portálunknak ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász. A bíróság döntése értelmében ugyanis a magyar civiltörvény sérti a tőke szabad áramlásának elvét. De vajon végiggondolta-e a grémium, hogy például a patás ördögként hivatkozott oroszok ennek értelmében szabadon pénzelhetnének a tagállamokban politikai nyomásgyakorló szervezeteket is?Ajánljuk még
















