interjú
Tarlós István: Karácsony Gergely kerületi polgármesternek is alkalmatlan
Hosszú interjút adott Tarlós István, Budapest főpolgármestere a Magyar Nemzetnek. Abszurd, amit Karácsony Gergely mond, hogy az általa vezetett kerületben a fizetőparkolásról szóló szerződés mutyi, de nem tehetett mást, ezért aláírta — adott hangot felháborodásának a főpolgármester. A főpolgármester a baloldal paródiába hajló önkormányzati kampányán kívül többek között a reptéri zajcsökkentésről és az elektronikus jegyrendszer bevezetéséről is beszámolt. Közölte: ma újraindul az utasforgalom a 3-as metró felújított szakaszán.Palkovics László miniszter szerint biztos alapokon nyugszik az Akadémia elnökével aláírt szándéknyilatkozat
"Bitte schön, lehet jönni!" - üzeni Palkovics László az őt támadóknak, írja az atv.hu, akik interjút készítettek az innovációs és technológiai miniszterrel. Palkovics elmondta, hogy csak szeptemberben terjeszti be az akadémiai törvény módosítását, ha májusban nem tudnak megállapodni az MTA-val. Az Akadémia közgyűlésének "bölcsnek kell lennie"; a kutatóintézetek május 31-ig megkapják a teljes finanszírozásukat. Abban már megállapodtak Lovász László MTA-elnökkel, hogy megkapják az áprilisi fizetésüket is.Molnár Richárd a Razziának: Tudom, hogy börtönbe kell mennem a Dózsa György úti baleset miatt (Videóval!)
A Dózsa György úti baleset a hírekben többet szereplő vádlottja, Molnár Richárd úgy érzi, nem szolgált rá arra, hogy gyűlöljék. A szívműtét előtt álló férfi eddig csak az Echo TV Razzia nevű műsorának adott interjút, amely kedden este került adásba. A műsorban felidézte a baleset körülményeit és elmondta: ő abban vétkes, hogy gyorsabban hajtott a megengedettnél, így nem tudta elkerülni a balesetet, egyúttal sajnálatát fejezte ki a történtek miatt.Orbán Viktor: A baloldalról támadják a Fideszt, a cél az Európai Néppárt gyengítése
A baloldalról indul a Fidesz elleni támadás, a valódi cél pedig az Európai Néppárt (EPP) gyengítése - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke a migrációval foglalkozó kormányzati kampánnyal szembeni bírálatokról a Welt am Sonntag című konzervatív vasárnapi német lapnak."Kényelmetlenek lettünk" Koncz Zsuzsa külföldi barátai számára - derül ki az énekes Magyar Narancsnak adott interjújából
Koncz Zsuzsa - elvileg zenészként - zenei témájú interjút adott volna a Magyar Narancsnak, de az egykor szebb napokat látott énekesnőt kérni sem kellett, hogy igazi profiként magától aktuálpolitikai helyzetelemzésbe kezdjen. Így a hamarosan következő koncertje mellett a mai Magyarországról is sokat megtudhatunk az interjúból, igaz, egy eléggé zavaros szemüvegen keresztül nézve.A világhírű magyar fizikus szerint az MTA jelentős szellemi tőkével rendelkezik, de nem termel elég szellemi tulajdont
Interjút adott a Makronómnak Grüner György, az amerikai-magyar fizikus, aki Palkovics László innovációs és technológiai miniszer egyik tanácsadója. Grüner 1981 és 1997 között a világ egyik legtöbbet idézett fizikusa volt. A fizikus-tanácsadó szerint meg kellene végre győzni a magyar tudósokat, hogy az innováció érdekes és értelmes dolog, nem másodrangú tevékenység. Az interjúban Grüner elmondta, az MTA nagy szellemi tőkével rendelkezik, de nem termel elég szellemi tulajdont. Grüner leszögezte, itt az idő, hogy ne csak a pénzt tudásra, hanem a tudást pénzre váltsák a kutatók. Az interjúban kijelentette azt is, hogy nem olyan embernek ismeri Palkovicsot, mint aki megalapozottság nélkül, érzelmi alapon hoz döntéseket.Kubatov Gábor: Az összes ellenzéki párt Soros zsebében van
Interjút adott az Origónak Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke, aki szerint a legfontosabb kérdés, hogy a bevándorláspárti erők, vagy pedig a bevándorlásellenesek kerülnek többségbe. Nehéz dolgunk van, hiszen a Soros-frakció mindenre képes, minden eszközt be fog vetni azért, nehogy a bevándorlásellenes erők győzzenek – mondta el véleményét Kubatov Gábor. A Fidesz alelnöke kijelentette: a mostani ellenzéki főpolgármester-jelölti előválasztás egy gigantikus roncsderbi. Bukott, levitézlett politikusok próbálják kritizálni azt a budapesti városvezetést, amely a kisujjával többet tett kilenc év alatt a fővárosért, mint a Demszky-féle társaság húsz év alatt. Szólt arról is, hogy az önkormányzati választáson megkerülhetetlen kérdés lesz újra, hogy mely városok akarnak majd befogadni migránsokat, és melyek nem.Puzsér: Ugyan, mi problémája van a Momentumnak a túlóratörvénnyel?
"A pofám leszakad, amikor azt látom, hogy egy párt, ami most lépett be a kibaszott ALDÉ-ba, utcára megy a munkavállalók érdekeiért" – mondta el Puzsér Róbert az Azonnalinak adott interjújában. A független főpolgármester-jelölt kifejtette, régen bűnös ember volt, viszont megváltozott, már lehet rá szavazni. Puzsér azt is közölte, nem fogja kiszolgálni az emberek igénytelenségét, nem fog úgy hazudozni, ahogy ők akarják.Schöpflin György: A magyar kormányzatot a repedező liberális világ tartja nyomás alatt
Interjút adott a valaszonline.hu-nak Schöpflin György, a Fidesz EP-képviselője, aki tizenöt éven keresztül képviselte az országot az EP-ben, de a mostani, májusi európai választási listán már nem szerepel a neve, hiszen nem indul újra. Az interjúban Schöpflin kitér arra, hogy miért nem folytatódik az európai kaland, valamint véleményt mond az úgynevezett kultúrharcról, és aktuális politikai kérdésekre is választ ad.Ajánljuk még

















