interjú
Orbán Viktor: Kormánybuktatásról kizárólag a választópolgárok dönthetnek 2022-ben
Magyarország a huszadik századot elvesztette, de a huszonegyediket meg akarja nyerni - nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Idők hétfői számában megjelent karácsonyi interjúban. A kormányfő úgy fogalmazott: "Lesznek választások 2019-ben, de a mi horizontunk 2030. Nyolc év közös munkájának eredményeképpen új korszak előtt állunk, és hiszek abban, hogy nemcsak megindultunk, de meg is érkezünk."Kásler Miklós a PS-nek: Az önazonosságunk alapja, hogy rendet tegyünk a történelmünkben! (Interjú)
"A magyarság eredetét kutató különféle tudományágakban nagyon jelentős eredmények születtek a közelmúltban. Ám elbeszélnek egymás mellett a tudósok, relativizálják a másik bejelentéseit. Ezért is áll fel januárban a Magyarságkutató Intézet, amelynek feladata az lesz, hogy összegezze a tudományos eredményeket a rendívül nagy közérdeklődéssel övezett témában" - mondta a PestiSrácok.hu-nak adott nagyinterjúban Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. Leszögezte: nem kedveli a tudományos véleménydiktatúrát. Minden felvetést cáfolni, vagy bizonyítani kell, így akár vissza lehet térni a magyarság hun eredetére vonatkozó, a XIX. század közepéig uralkodó nézetre is. Kásler Miklós szenvedélyesen beszélt arról, hogy a magyarok történetének mely hősies epizódjait tartja a legfontosabbnak, mit és hogyan jelenítene meg akár történelmi filmek formájában is a széles közönség előtt. Elárulta azt is, hogy nagy bejelentések várhatóak a kulturális és oktatási politikában, a változások a nemzeti önazonosság-tudatunk erősítését szolgálják majd. Beszélt a kormány által részben a héten elfogadott egészségügyi reform részleteiről, arról például, hogy miként fogják szétválasztani a privát és állami ellátást. "Az átalakítás az egészségügy minden területét érinti, de azokon kívül, akik a tilosban járnak, a gyógyítóknak és a betegeknek is a javát szolgálja majd. A gyógyítás ugyanis hivatás és nem üzlet" - fogalmazott interjúnkban a miniszter.Obama volt külügyes potentátja: A magyar kormány Európa legproblematikusabb gaztevője, Orbán nem menekülhet
Ismét bebizonyosodott, hogy a felelős pozíció nem jár józan ésszel és tisztességgel; mindez kiderül a mai 168 Órában megjelent egyik interjúból, melyet Thomas O. Melia, volt amerikai külügyi helyettes államtitkárral készített a baloldali hetilap és melyből ömlik a gusztustalan gyűlölet és hazugság. A cenzúra sötét napjaiban fényt mutat nekünk az Obama-adminisztráció korábbi üdvöskéje, aki nem mellesleg már 2011 óta süvölt a magyarországi antidemokratikus viszonyok miatt. A mindenhez is értő Melia többször járt Magyarországon, és a ma megjelenő interjúban többek között Európa leginkább problematikus gaztevőjének nevezte a magyar kormányt és Orbán Viktort, aki szerinte nem fog tudni megszökni, mint Gruevszki. Zsigeri gyűlölet és fenyegetés, a szokásos balliberális eszközök és hozzáállás jellemzi Meliát, akinek fröcsögése természetesen több finom üzenetet is tartalmaz, többek között Konrád György megvédését is olvashatjuk tőle.TGM bejelentette igényét a rémuralomra!
Csak egy diktatúrában jelenhet meg egy ekkora baromság a piacvezető ellenzéki újság fő helyén. A piacvezető nem irónia: a megkopott Index valószínűleg még mindig a legolvasottabb médium ma Magyarországon. A vérdiktatúra rafinériája kell hozzá, hogy ne legyen betiltva, pedig egy jó kis betiltás sokat emelne a reputációján, amire szüksége is lenne. Ehelyett az Index azzal erodálja magát és ijesztgeti a jóérzésű olvasóit, hogy Tamás Gáspár Miklós-interjút közöl.Ungár Péter: Nem lehet mindent a Fideszre fogni
Ungár Péter interjút adott a hvg.hu-nak, melyben több témát is érintett. Beszélt többek között a vagyonáról, az LMP és az ellenzék szerepéről, de szóba került Puzsér Róbert és az önkormányzati választás is.Orbán Balázs: Kommunista szalámitaktikázás megy a Néppárttal szemben
Az ország kipécézése azért történt, mert a magyar kormány által követett politika – nemzetiérdek-központú, bevándorlásellenes, családbarát, adócsökkentés-párti intézkedésekkel – nem felel meg annak a politikai klímának, ami az Európai Parlamentben uralkodik. Ezt Orbán Balázs, a miniszterelnökség miniszterhelyettese mondta a Hetek című országos közéleti hetilapnak adott interjúban. Szerinte az EP többségéhez tartozó képviselőknek az a félelmük, hogy a Magyarország által képviselt politika - legfőképp a bevándorlás-ellenesség - el fog terjedni a kontinensen, s ezt mindenképpen meg akarják akadályozni.Guy Verhofstadt szerint "Orbánt a politika trágyadombjára kell küldeni"
Interjút adott a 168 Órának Guy Verhofstadt. A Magyarországot rendszeresen gyalázó politikus most is hozta a kötelezőt, és a lapnak azt hangsúlyozta, hogy Orbán Viktor ma már nem keresztény és nem is demokrata. Verhofstadt szerint Orbánt a politika trágyadombjára kell küldeni új, populista barátaival együtt. Guy Verhofstadt véleményére ragált Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója. Szerinte Verhofstadt fröcsögve-gyűlölködve támadja a magyar miniszterelnököt és Magyarországot, mert a magyar emberek úgy döntöttek, nem akarnak bevándorlóországot Magyarországból.Apáti István: „Betelt a pohár!” – A Jobbik távozó alelnöke kitálal a párt körüli botrányokról (PS-interjú)
A frakcióból való távozása után tegnap kilépett a Jobbikból is Apáti István, a párt alelnöke, aki a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban elmondta, miért telt be nála a pohár. Kiemelte: szerinte Gyöngyösi Márton elnökhelyettesnek kellene visszaadnia a mandátumát. Szerinte Gyöngyösi volt a „rossz zsaru” abban a kiszorítósdiban, amelynek a végén Dúró Dórát és Volner Jánost – Gyöngyösi szavaival élve – „kidobták” a pártból. Úgy vélte, Volner János volt az utolsó karizmatikus vezető az egyébként „sótlan, színtelen, szagtalan, kicsorbult élű” Jobbikban; az ő kizárásával viszont elveszett az esélye, hogy valaha jó eredményt érjenek el. A párt körüli pénzügyi visszaélések kapcsán azt mondta: ha igaz, amit Szabó Balázs volt szekszárdi elnök állít, akkor föl kell tenni a kérdést, mivel különb ez a pártvezetés, mint a jelenlegi hatalom.Ajánljuk még

















