interjú
A helsinki bizottságos Pardavi Márta kormányellenes tüntetéseken neveli kisfiába a nyitottságot
Interjút közölt a mai HVG Pardavi Mártával, a Magyar Helsinki Bizottság társelnökével. A hetilap Portré rovatának mai beszélgetőpartnere természetesen kitörő örömmel fogadta a Sargentini-jelentés elfogadását, továbbra is csikorgó fogakkal harcol a Orbán-rezsim ellen, és arról is beszélt a lapnak, hogy miért viszi magával nyolcéves kisfiát a kormányellenes tüntetésekre."Megnyugtattam a gyerekeim, hogy nincs mitől félniük. Ártatlan vagyok!" – Exkluzív interjú Kósz Zoltánnal
"A kislányomnak nagyon nehéz volt, legelőször eltört nála a mécses. A fiam ennél valamivel jobban viselte a történteket, de egyvalamiről biztosítottam őket: egyszerűen nincs mitől félniük. Ártatlan vagyok, itt nem történhet semmi rossz!" – mondta Kósz Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázó a PestiSrácok.hu-nak adott exkluzív interjúban az őt és Petőváry Zsoltot ért rágalmakkal kapcsolatban, miszerint szexuális aktust létesítettek egyesületük egykori tagjával, egy, a történtekkor még 11 éves gyermekkel. Kósz az interjúban kifejtette, korábban is voltak már problémák a kislánnyal, többek közt lopott a társaitól és már januárban is találkoztak a kislány részéről érkező vádakkal. A vízilabdázó elmondta, bármilyen vizsgálat előtt nyitottak, nincs takargatnivalójuk, az élet pedig megy tovább.A magyarokat és Orbán Viktort pocskondiázta Heller Ágnes egy külföldi lapnak
Orbán Viktor zsarnok, a magyarok pedig pogányok – egyebek mellett erről is beszélt Heller Ágnes a Political Critique lengyel újságnak adott interjúban. Egyetlen hatalmi ágat tart függetlennek, ez pedig az igazságszolgáltatás - írja a Magyar Idők.Vona: Kész csoda, hogy akkor ennyien ránk szavaztak
Interjút adott a HVG nyomtatott kiadásában a vloggernek készülő Vona Gábor, a Jobbik lemondott elnöke, melyben többek között újra a választási eredményeket elemzik.Orbán a Bildnek: Soros egy öreg kaszinókapitalista, aki ha sváb lenne, ugyanúgy támadnánk
A határokat meg kell védeni, senkit nem szabad behozni vagy beengedni - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök abban az interjúban, amely teljes terjedelemben a Bild német tömeglap honlapján jelent meg csütörtökön.Gazdák helyett a migránsokat támogatná Brüsszel - PS-Interjú Nagy István agrárminiszterrel
Keményen, kíméletlen következetességgel kell harcolni Brüsszellel; az uniós költségvetési tervezet azért is elfogadhatatlan, mert amíg a gazdáktól elvennék a forrásokat, a migránsokra többet adnának - jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető Stefka István és Szarvas Szilveszter kérdésére arról is beszélt, hogy az ország gazdasági fejlődésének a kulcsa a magyar mezőgazdaság, de az osztatlan közös földtulajdon rendszerét meg kell szüntetni, a nemzedékváltást pedig végre kell hajtani az agráriumban. "Az osztatlan közös földtulajdon rendszere gúzsba köti a magyar mezőgazdaságot, az őszi parlamenti ülésszakban az agrártárca részéről ez lesz a meghatározó törvénykezési folyamat. A nemzedékváltás pedig óriási kihívást jelent számunkra. Tarthatatlan, hogy a 35 év alatti gazdák aránya mindössze 3,1 százalék az agráriumban" - nyilatkozta Nagy István. A támadásokról és a balliberális médiumokról úgy vélekedett, hogy a média átvette az ellenzék szerepét és az újságírók politizálni kezdtek. "A balliberális média a híradásaiból gyakorlatilag kiszerkesztette a hagyományos üzeneteket, csak a szélsőséges, felturbózott álhírek számítanak náluk" - mondta a miniszter.A magyar mentőszolgálatra minden európai ország büszke lenne - PS-interjú Csató Gáborral
Az Országos Mentőszolgálatra minden európai ország büszke lehetne - jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban dr. Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója, aki 2017 januárja óta tölti be új pozícióját. A debreceni gyökerű aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvos egyenesen a betegágy mellől érkezett a vezetői székbe. Ám nemcsak, mint praktizáló orvos volt jelen az egészségügyben, hanem mentőápolóként, majd mentőtisztként is dolgozott a mentőszolgálatnál. Így nincs olyan területe a szakmának, amit ne látna át, vagy ne tudna hitelesen kézben tartani a másfél éve kinevezett főigazgató. Csató Gábor úgy véli, nem neki kell a legjobb orvosnak vagy a legjobb mentősnek lennie. Nekem a legjobb főigazgatónak kell lennem - mondta. "Meg kell tennem mindent, hogy az OMSZ a legtöbb ember életét megmentse. Ahogyan működésünkből is látszik, ötletekkel és tervekkel teli a padlás, inkább az a kérdés, hogy ezeket milyen gyorsan és milyen minőségben tudjuk megvalósítani" - hangsúlyozta Csató Gábor.Gangl Edina: Mindent meg fogunk tenni az amerikaiak ellen - rövid interjú a női vízilabda-válogatott kapusával
A tegnap a magyar női vízilabda-válogatott küzdelmes és izgalmas meccsen győzte le a végjátékban Ausztráliát a Budapesten rendezett Vodafone Kupán. Stábunk a helyszínen szurkolt a lányoknak és az év kapusának választott Gangl Edinát kérdezte a mérkőzés végén a látottakról. Edina az ausztrálok ellen nem játszott, hiszen minden kapusnak lehetőséget ad egy-egy meccsen Bíró Attila szövetségi kapitány.Rokker Zsóti egyesítheti a Jobbikot és a Párbeszédet
Történelmi pillanatnak lehetünk tanúi: közös interjút adott a Magyar Narancsnak Jakab Péter, a Jobbik, illetve Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője. Két olyan politikusról van szó, akik a parlamentben tanúsított taploid viselkedésükkel hívták fel magukra a figyelmet. Jobb híján. Tordai Bence azzal, hogy letegezte a miniszterelnököt, Jakab Péter pedig lebűnözőzte képviselőtársait. Az interjú témája az esetleges együttműködés és az elvi azonosságok körül kulminálódott, de szóba került az is, hogy Rokker Zsóti támogatása felmelegítheti az ellenzéki pártok közötti szaunahangulatot, valamiféle végső megbékélést, ideológiai nyugvópontot adva a választási pártpankrációban szétzilált pártoknak. De kitértek arra is, hogy a Jobbik renitenseit, a Dúró-Toroczkai "párost" a Fidesz kesztűbábozza a háttérből.Ajánljuk még

















