irán
Irán szögesdróttal ellátott betonfalat emelne az Afganisztánnal közös határára
Irán meg akarja erősíteni Afganisztánnal közös határát, erre a célra az idei költségvetésben hozzávetőleg 2,7 millió eurónak megfelelő összeget (mintegy egymilliárd forint) különítettek el - ismertette vasárnap az IRNA iráni hírügynökség.Szankciókkal bünteti Irán a briteket és az amerikaiakat Izrael támogatása miatt
Az iráni külügyminisztérium csütörtökön több amerikai és brit állampolgár, illetve vállalat ellen jelentette be szankciókat, az indoklás szerint azért, mert Izraelt támogatják a gázai háborúban.Lehet-e béke Izrael és Irán között?
A mai helyzetet nézve az ember ezt a kérdést föl sem tenné, annyira komolytalannak tűnhet. A béke pedig esélytelennek. De nem volt ez mindig így. Olyannyira nem, hogy egy időben Izrael és Irán de facto szövetségesek voltak. És nem, nem valamikor a biblikus időkben, vagy a régmúlt középkorban. Hanem Izrael 1948-as megalapításától kezdve nagyjából 30 éven át. Sőt, már egy évvel korábban is cionistabarát álláspontra helyezkedett.Zelenszkij úr, nyugodjon meg, azonnal meg fogjuk semmisíteni az orosz rakétákat, amint harmadik országon keresztül támadják Önöket!
„Oroszország e heti gyilkos csapásai után ukrán tisztviselők a Nyugat támogatását kérték számon; szerintük e tekintetben kettős mérce tapasztalható Izrael javára” – írja a Washington Post elemzője. Pedig nem, az ukránok tévednek: az összes orosz rakétát és drónt le fogják szedni a britek és az amerikaiak, amint Szaúd-Arábián, Irakon és Jordánián keresztül szeretnének csapást mérni Ukrajnára. Geopolitikai gyógypedagógia következik.GEOrgPOLITIKA – A börtönből a frontra
Az új ukrán mozgósítási törvény értelmében nemcsak 27-ről 25 évre csökkentették a frontszolgálatra behívhatók életkorát, de a börtönökben raboskodó elítélteket is beránthatják. Ez alól kivételt képeznek a gyilkosok, a szexuális bűncselekményt elkövetők, és akiket kémkedés vagy hazaárulás miatt ítéltek el. Nőkre még nem vonatkozik a mozgósítás, ők egyelőre önkéntesként jelentkezhetnek a hadseregbe. Ukrajna megpróbál az új törvénnyel nagyjából 400 ezer frissen mozgósított katonát kijuttatni a frontra. Ukrajnában minden 18–60 év közötti férfinak magánál kell tartania a katonakönyvét, mivel a katonai rendészek bármikor ellenőrizhetik őket. Az ukrán nagykövetségek pedig csak akkor állítanak ki új útlevelet a lejárt helyett, ha a kérelmező rendelkezik katonakönyvvel, amelynek megszerzéséhez pedig haza kellene utaznia. Ezt sokan nem teszik meg, mivel utána már nem engednék vissza külföldi lakhelyükre.Így (nem) működik a brüsszeli demokrácia – Hardcore Hobbista
Napi aktualitásként foglalkoztunk a Brüsszelben betiltott konzervatív konferenciával, és az iráni–izraeli konfliktus eseményeivel és lehetséges következményeivel. A NatCon kapcsán belefutottunk a szokásos történetbe: még csak arról akartunk beszélgetni, hogy megpróbálják betiltani a rendezvényt az Antifa segítségével, de mire elkezdtük a felvételt, már be is volt tiltva. Így megy ez Nyugaton, az európai értékek fellegvárában. A második részben Hidegkuti Konstantin volt a vendégünk, aki nemcsak az orosz–ukrán háború haditechnikai részleteibe engedett bepillantást, de azt is megtippelte, milyen csatahajó lett volna Kurtzból.Mi közünk van nekünk Izrael megtámadásához? − The Fair Right (videó)
Sokak fejében él egy tévképzet a közel-keleti fegyveres konfliktusokkal kapcsolatban, miszerint ott mindig is lőtték egymást a népek, de ez nem a mi dolgunk. Az elpazarolt emberéleteken túl valóban nem lenne semmi közünk hozzá, ha ez a konfliktus két őserdei törzs között bontakozott volna ki, de jelenleg nem ez a helyzet. Izrael megtámadása önmagában is komoly súllyal bír, ha pedig számításba vesszük, hogy ezt a támadást egy közel-keleti nagyhatalom hajtotta végre, akár még világháborús ómeneket is kaphatunk. A történet azonban most sem fekete-fehér, ugyanakkor tényszerűen igaz, hogy egy közel-keleti háború az egész világra képes hatást gyakorolni. Hogy pontosan hogyan, az a videóból kiderül.GEOrgPOLITIKA – Zelenszkij legújabb követelése
Az ukrán elnök azzal vádolja szövetségeseit, hogy nem ugyanazzal a dinamikával és odaadással támogatják országát, mint Izraelt. Zelenszkij szerint az európai országoknak Ukrajna légterét is olyan hatékonyan kellene megvédeniük, mint ahogy ezt a szombat éjszakai iráni dróntámadás alatt tették.Iráni külügyminiszter-helyettes: Teherán azonnal, "eddig soha nem használt" fegyverekkel torolna meg egy ellene intézett támadást
Irán "mindezidáig soha nem használt fegyverekkel, másodpercek alatt" adna választ egy esetleges izraeli támadásra – szögezte le hétfő este az iráni külügyminiszter-helyettes az állami televíziónak adott interjújában, amelyet a Mehr iráni félhivatalos hírügynökség szemlézett.Ajánljuk még

















