irán
Szijjártó: megállapodás született Iránnal az oltási igazolványok kölcsönös elismeréséről
Megállapodás született Iránnal a védettségi igazolványok kölcsönös elismeréséről, így a koronavírus ellen beoltott magyar állampolgárok a vakcina típusától függetlenül szabadon beutazhatnak az országba – jelentette be a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Teheránban.Kémkedéssel vádolják az izraeli védelmi miniszter házvezetőjét
Kémkedéssel vádolták meg Izraelben a védelmi miniszter házvezetőjét, mert állítólag felajánlotta szolgálatait Iránnal kapcsolatban álló hackereknek – közölték helyi tisztviselők csütörtökön.Irán budapesti nagykövete a Pesti Riporterben: az USA közvetve az ISIS-t segítette, több millió afgán menekült sorsa a tét (Videó!)
Hamid Reza Nafez Arefi, az Iráni Iszlám Köztársaság budapesti nagykövete volt csütörtökön Ferkó Dániel vendége a Pesti TV Pesti Riporter című műsorában, akivel az afganisztáni polgárháborúról, a migrációs helyzetről beszélgettek. A diplomata elmondta: a tálibok hatalomátvétele előtt három és fél millió afgán élt Iránban, majd ötszázezer új menekült érkezett és ennél is több érkezhet Pakisztánba, ami hatalmas szám. Szó esett arról is, hogy az iráni határ azért van nyitva Afganisztán felé, hogy az afgánok ne szenvedjenek hiányt élelmiszerben és gyógyszerekben. A nagykövet kiemelte: Irán eredményesen harcolt az olyan terrorszervezetek ellen, mint az Iszlám Állam. Hamid Reza Nafez Arefi elmondta: a teheráni konferencia üzenete az, hogy a béke a megoldás Afganisztán számára, és ez csak akkor történhet meg, ha megfelelően formáljuk a dolgokat.Támadás ért egy izraeli tulajdonban lévő teherhajót
Támadás ért egy izraeli tulajdonban lévő teherhajót szombaton az Indiai-óceánon – közölte a Háárec című izraeli napilap biztonsági forrásokra hivatkozva. Az újság értesülései szerint a Tyndall nevű teherhajó fedélzetén nem voltak áldozatok.Iránról tárgyalt Biden a svájci elnökkel
Joe Biden amerikai elnök kedden Genfben találkozott Guy Parmelin svájci elnökkel, akivel egyebek között arról tárgyalt, hogyan lehetne kiépíteni egy humanitárius folyosót, amelynek révén élelmiszerrel és más szükséges ellátással segítenék az iráni lakosságot. Kétoldalú találkozójuk egyik kiemelt témája volt Irán. Az Egyesült Államok nem rendelkezik diplomáciai képviselettel az iszlám köztársaságban, így Svájc közvetít a felek között.Kizuhant egy épületből és meghalt Svájc teheráni nagykövetségének első titkára
Kizuhant abból az épületből, amelyben lakott, és meghalt a teheráni svájci nagykövetség első titkára – jelentették iráni sajtóforrások kedden.Irán több téren leállítja az együttműködést az EU-val a szankciók kiterjesztése miatt
Irán több területen is felfüggeszti az együttműködést az Európai Unióval az ellene érvényben volt uniós szankciók meghosszabbítása, illetve kiterjesztése miatt – közölte a teheráni külügyminisztérium.Hírszerzési források szerint a Moszad kibertámadást hajtott végre a natanzi iráni urándúsító üzem ellen
Az izraeli külföldi hírszerző ügynökség, a Moszad kibertámadást hajtott végre a natanzi urándúsító ellen – jelentette vasárnap az izraeli közszolgálati rádió meg nem nevezett hírszerzési forrásokra hivatkozva.Terrorcselekmény miatt volt üzemzavar a natanzi urándúsítóban Teherán szerint
Terrorcselekmény következtében történt üzemzavar vasárnap a natanzi urándúsítóban – közölte Ali Akbar Szálehi, az iráni atomprogram vezetője, akit az iráni állami tévé idézett. Szálehi leszögezte, hogy a nemzetközi közösségnek és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek (IÁ) reagálnia kell a nukleáris terrorizmus eme esetére, majd hangsúlyozta: Irán fenntartja a jogot, hogy válaszlépéseket tegyen az elkövetők ellen.Ajánljuk még

















