iszlám
A kommunizmusnál is veszélyesebb a szélsőséges iszlám - Könyvkritika: A Dzsihád legyőzése
Magyarul is olvasható Gorka Sebestyén, A Dzsihád legyőzése című könyve, amely “A megnyerhető háború” alcímet kapta. Donald Trump volt tanácsadójának a könyvét még azoknak is érdemes kézbe venni, akik nem feltétlenül értenek egyet a Breitbart, vagy az amerikai jobboldal szellemiségével, vagy éppen az amerikai elnökkel, hiszen kifejezetten aktuális és releváns témát fejteget a szélsőséges iszlám, a dzsihád és az amerikai külpolitikát illetően.Magyarországi imám: Egyre jobban megy nekünk, hamarosan Orbán Viktor fog a mecsetbe jönni (Videóval!)
Az Echo TV Informátor című műsora a magyar iszlám közösségekről készített műsort, több vallási vezetőt is megkerestek, azonban akadtak olyanok, akik nem kifejezetten örültek a lehetőségnek.Merkel: Az alaptörvénynek megfelelő iszlám Németországhoz tartozik
A német alkotmánnyal összeegyeztethető elveket képviselő iszlám vallás Németországhoz tartozik - jelentette ki Angela Merkel német kancellár vasárnap Berlinben a kormányfőjelöltek televíziós vitáján.„Németország sorsa már lezárt ügy”
Itt az ideje, hogy a legnagyszerűbb jövőkutató think-tankek átgondolják európai prognózisaikat és a közeljövőt meghatározó események és adatsorok közé felvegyék a népességmozgásokat. Németországban már körvonalazódik a jövő, tőlünk nézve valószínűleg erősebb kontraszttal is látszik a Wilkommenskultur és a hiányzó életösztön pusztító ötvözete, most azonban már az érintettek is szembesülhettek azzal, hogy nem a távoli, beláthatatlan jövőben, hanem két generáción belül fog teljesen megváltozni az ország etnikai összetétele, és ezáltal maga az ország is. „Sokkolhatja a még tiszta tudatú embereket, ami Németországra vár” – írta nemrégiben a Jouwatch nevű német portál Lezárt ügy című cikkében.Intetgrációs buktatók – Az afgán nők még a saját nevüket sem használhatják
Egy nő nevének nyilvános használata és kiejtése olyannyira illetlennek és sértőnek számít Afganisztánban, hogy a nők nevét még sírkövükön sem szokás jelölni. A sírkövön ehelyett a családjukon belüli rokonsági fokuk olvasható általában, a férfi családtagokhoz viszonyítva, tehát az adott „úr édesanyja, lánya, vagy testvére" és hasonló feliratok találhatóak meg egy nő nyughelyén.Maróth Miklós: Európa erkölcsi értelemben is gyenge
Az európai társadalmakban élő muszlimok jó részének halvány fogalma sincs arról, mit ír elő a vallása, csak babonaszintű ismereteik vannak, amelyekhez viszont ragaszkodnak - nyilatkozta a PolgárPortálnak Maróth Miklós. A Széchenyi-díjas klasszika-filológus interjújában hangsúlyozta, Európa valóban gyenge, erkölcsi tekintetben is. Az egyetemi tanárt korábban a PestiSrácok.hu is faggatta, akkor Maróth arról beszélt, hogy a világ egy sosem látott kiáramlásnak és modern népvándorlásnak lehet szemtanúja, ami véleménye szerint azzal indokolható, hogy egyszerűen elfogyott a föld.Az Iszlám Állam nyújtott anyagi segítséget a Fülöp-szigeteki Marawi elleni támadáshoz
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet által nyújtott anyagi segítség tette lehetővé a vele szövetséges, Fülöp-szigeteki Maute terrorszervezetnek, hogy megtámadja a szigetek déli részén fekvő Marawi városát - derül ki egy indonéziai kutatóintézet pénteki jelentéséből.Meghalt egy palesztin tizenéves és többen megsebesültek a pénteki összecsapásokban Izraelben
Kelet-Jeruzsálemben egy tizenhét éves palesztin fiatal meghalt az összecsapásokban, amelyek a detektoros kapuk miatt kialakult feszült helyzetben törtek ki, többen pedig megsebesültek, noha korábban a jeruzsálemi óvárosnál viszonylag békésen ért a déli ima időszaka - jelentette az izraeli média pénteken.Ajánljuk még

















