iszlám
A Charlie Hebdo szerint a fallosz az iszlám hatodik pillére
Feljelentést tett hétfőn a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap, amely újabb halálos fenyegetéseket kapott, miután múlt heti számának címlapján a szexuális zaklatással megvádolt Tariq Ramadan iszlamológusról közölt karikatúrát.Az iszlám vezetőnek nem tetszik, hogy Gulyás Gergely nem akar több mecsetet Magyarországon
Választások előtti mesterséges hangulatkeltésnek nevezte Sulok Zoltán, a Magyarországi Muszlimok Egyházának elnöke Gulyás Gergely fideszes frakcióvezető azon kijelentését, hogy a szabad vallásgyakorláson túl nemzetbiztonsági kockázatot jelent egy mecset építése Magyarországon. Az egyházi vezető szerint fennáll a veszélye annak, hogy a magyar muszlim közösséggel szemben gerjesztett ellenérzés tettlegességig fajul.Iszlamizáció 3-7 éves korig – Berlinben az első játszótéri „mecset-csúszdát” már átadták az örökkévalóságnak
A kerület szociáldemokrata polgármestere szerint nem mecsetről, csupán „keleties kastélyról” van szó – írja a Mandiner a Berliner Zeitung cikkére hivatkozva.„Nyugodtan lefeküdhet egy apa a saját lányával, ha az házasságon kívül született”
Mazen Al-Sersawi, egyiptomi muszlim hittudós szerint a házasságon kívül született lányok „nem tartoznak” apjukhoz, ezért azok nyugodtan elvehetik a lánygyermekeket feleségül – írja a 888 a The Sun c. lapra hivatkozva.Szaúd-Arábia visszatér egy "mérsékelt és toleráns" iszlámhoz
Szaúd-Arábia visszatér egy "mérsékelt és toleráns" iszlámhoz, a szélsőségességet pedig Rijád hamarosan elpusztítja" - jelentette ki kedden a szaúdi trónörökös egy rijádi tanácskozáson. A 32 éves Mohamed bin Szalmán a befektetési konferencián részt vevő mintegy 2500, köztük külföldi küldött előtt közölte: "Visszatérünk egy mérsékelt iszlám gyakorlásához, amely nyitott a világra és minden más vallásra".Csinos kis iszlám propagandafilm elkészítését finanszírozta a brit rendőrség (Videóval!)
A brit rendőrség úgy gondolta, ideje lenne közpénzből forgatni, egy az iszlámot és a muszlimokat népszerűsítő propagandafilmet- írja a 888.hu.Az Egyesült Királyságban is terjed a "gengszter iszlám" - Trump a jelenségre figyelmeztetett mikroblogján
Donald Trump amerikai elnök egy pénteki Twitter-bejegyzésében a "radikális iszlám terrorral" hozta összefüggésbe az Egyesült Királyságban megnövekedett bűnözést.A német belügyminiszter muzulmán ünnepeket vezetne be
Éles bírálatok érték szombaton Thomas de Maiziere német belügyminisztert a CDU/CSU pártszövetség soraiból, amiért a kereszténydemokrata (CDU) politikus a héten mondott egyik beszédében késznek mutatkozott muzulmán ünnepek németországi bevezetésére.Hatalmas molinóval tiltakozott az iszlamizáció ellen a budapesti Identitás Generáció
Egyre aktívabb Magyarországon is az Európa határainak megvédésére “szakosodott” Identitás Generáció ( akik nem azonosak az Identitárius Egyetemisták Szövetségével - a szerk.) A szervezet szerda este a vár alatti alagút tetejére egy közel 8 méteres molinót tett ki, melyen az állt “Az iszlamizáció öl!”. A szervezet képviselője elmondta a PestiSrácok.hu-nak, hogy ez az akció csak a kezdet, a jövőben sok hasonlót terveznek még, hogy felhívják a figyelmet a migráció és a szélsőséges iszlám veszélyeire.Ajánljuk még

















