izrael
Az ENSZ-főtitkár szerint mindenkinek el kell ismernie a palesztinok jogát az államalapításra
Mindenkinek el kell ismernie a palesztinok jogát saját államuk megalapítására, ennek a jognak a megtagadása elfogadhatatlan – jelentette ki az ENSZ főtitkára szombaton, az el nem kötelezett országok ugandai csúcstalálkozóján, a Gázai övezeti háborúra utalva.Az izraeliek kilőtték a damaszkuszi diplomatanegyed egyik házát, a légicsapásban meghalt az Iráni Forradalmi Gárda több tisztségviselője
Gyaníthatóan izraeli légicsapásban meghalt szombaton Damaszkusz egyik nyugati kerületében az Iráni Forradalmi Gárda elitalakulat hírszerzésének vezetője, az ő helyettese, két további iráni katonai tanácsadó, valamint meghalt vagy megsebesült határozatlan számú szíriai és palesztin tisztségviselő – jelentette az iráni állami rádió, a tévé, a Mehr hírügynökség és a szíriai állami média.Népirtás zajlik Gázában?
Sokak szerint igen. Sokak szerint meg nem. És mindkét fél emocionális indíttatásból helyezkedik egyik vagy másik álláspontra. Attól függően, hogy a palesztinokkal, vagy a zsidókkal szimpatizál. Pedig objektíven is meg lehet vizsgálni a kérdést. Például, hogy először tisztázzuk a fogalmat. Népirtás (genocídium): emberek egy csoportjának szándékos és szisztematikus elpusztítása etnikai, vallási, nemzeti vagy faji hovatartozásuk alapján.Izrael megsemmisítette a Hamász-alakulatok kétharmadát
Izrael már megsemmisítette a Hamász harcoló alakulatainak mintegy kétharmadát, a teljes gázai győzelem után pedig a másik izraeli palesztin terület, Ciszjordánia felett is teljesen át kell vennie a katonai ellenőrzést - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.A Wizz Air újraindítja a Budapest és Tel-Aviv közötti járatát
Március elsejétől az izraeli fővárosba heti három alkalommal repülhetnek az utasok Budapestről.Szijjártó: Magyarország nonszensznek tartja az Izrael elleni vádakat és továbbra is minden fórumon kiáll az ország mellett
Magyarország nonszensznek tartja az Izrael elleni vádakat, és továbbra is kiáll az ország mellett azokon a nemzetközi fórumokon, ahol Jeruzsálemet a tavaly októberi pokoli támadást követően megindított terrorellenes műveletek miatt támadják - jelentette ki a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Jeruzsálemben. A tárcavezető az izraeli kollégájával, Jiszráél Katz-cal folytatott tárgyalását követően arról számolt be, hogy Izrael pokoli terrortámadással szembesült 103 nappal ezelőtt, amely megölt ezreket, illetve sok százan kerültek a Hamász fogságába, az ennek nyomán megkezdett terrorellenes művelet sikere pedig az egész világnak érdeke.Szijjártó Péter: tovább dolgozunk az utolsó magyar túsz kiszabadításáért
Magyarország kiáll Izrael önvédelemhez fűződő joga mellett, egyúttal reméli, hogy sikerül megelőzni a konfliktus továbbterjedését más országokra; ugyanakkor tovább dolgozunk azért is, hogy az utolsó, még túszként fogva tartott magyar állampolgárt is kiszabadítsuk fogságából - írta Szijjártó Péter szerda hajnali bejegyzésében a közösségi oldalán.GEOrgPOLITIKA – Népirtással vádolják Izraelt
Civilek elleni célzott támadásokkal és népirtással vádolta Izraelt a Nemzetközi Bíróságon (ICJ) a Dél-afrikai Köztársaság. A kétnaposra tervezett tárgyalás csütörtöki napján Dél-Afrika érveit, pénteken pedig Izrael válaszát - szintén háromórás ülés keretében - hallgatja meg a bíróság. Helyszíni beszámolók szerint az eljárás megkezdésének napján Izraelt támogató tiltakozók és palesztinbarát tüntetők is gyülekeztek Hágában. A helyzet azért érdekes, mivel a jogi megfogalmazása a népirtásnak a második világháború után született meg a nácik rémtetteire válaszul. A pretoriai kormánynak ma nem is kell konkrét bizonyítékokat felmutatni, hanem elég, ha a népirtás gyanúját alátámasztják a civil áldozatok magas számával. Hasonló váddal már az ENSZ is illette Izraelt, mivel a 23.000 halott civil és az 59.000 sérült rendkívül magas szám egy ilyen rövid ideje dúló fegyveres konfliktusban.Ajánljuk még

















