izrael
Visszafogottan szólva, a 2023-as év "igen mozgalmas" volt – Szavazzon az elmúlt év legjobb külpolitikai cikkére!
Ha nagyon visszafogottak akarunk lenni, azt mondanánk, hogy a 2023-as év "igen mozgalmas" volt. Valójában viszont nagyon ritkán látunk olyat, hogy viszonylag biztosnak vett dolgok ennyire gyorsan változzanak meg a szemünk láttára. Már az év elején világossá vált, hogy az ukrán-orosz konfliktusnak nem lesz vége, és meglepetéseket is tartogat, majd nem sokkal később rá kellett döbbennünk, hogy ugyanaz a háttérhatalom, aminek érdekében áll fenntartani ezt a háborút attól sem riad vissza, hogy a politikai ellenfeleit, egy volt amerikai elnököt bebörtönözzön. Kiderült az is, hogy Brüsszelnél korruptabb társaság a világon nincs, de a zsidó-keresztény kultúrát sem érte nagyon régen olyan vérszomjas támadás, mint idén a Hamász által. De érdemes lesz még a jövőben emlékezni arra is, amikor Donald Tusk és társai kommunista módszerekkel, verőemberekkel foglalták el a lengyel köztévét... Ja, és itt van még a legendás EU-csúcs is, ahol az egész világ Magyarországra figyelt. Összeírtunk néhány olyan eseményt, amik nemsokára a történelemkönyvek oldalain lesznek olvashatókNetanjáhú Gáza teljes fegyvermentesítéséhez és a palesztinok deradikalizációjához köti a békét
Az izraeli miniszterelnök az amerikai sajtóban megjelent véleménycikkben írta meg kedden Izrael előfeltételeit a Gázai övezetben zajló katonai beavatkozás lezárásához.Robbanás történt Izrael újdelhi nagykövetsége közelében (Videó!)
Robbanás történt kedden Izrael újdelhi nagykövetségének közelében, a detonációban a diplomáciai képviselet személyzete nem sérült meg – közölték a helyi hatóságok.Benjámín Netanjáhú: Izrael még nagyobb intenzitással folytatja a háborút
Izrael nem állítja le, hanem még nagyobb intenzitással folytatja a háborút a Hamász palesztin iszlamista szervezet ellen a Gázai övezetben – jelentette ki vasárnap Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök pártja, a Likud frakcióülésén. Beszámolt arról, hogy éppen a tanácskozás előtt tért vissza a Gázai övezetből, ahol harcoló tartalékos katonákkal találkozott.Súlyos veszteségeket okoztak Izraelnek a palesztin harcosok – véli a Hamász-vezető
A Hamász iszlamista palesztin szervezet Gázai övezeti vezetője közölte vasárnap, hogy fegyvereseik súlyos veszteségeket okoztak az izraeli hadseregnek mind emberéletben, mind felszerelésben.Az amerikai elnök a gázai civilek védelmére szólított fel
A gázai civilek védelmére szólította fel telefonon Joe Biden amerikai elnök Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnököt szombaton, ugyanakkor nem tért ki az esetleges tűzszünetre.GEOrgPOLITIKA – Kairóba repült a Hamász főparancsnoka
Iszmail Hánije, a Hamász főparancsnoka Katarból Kairóba repült, hogy egyiptomi vezetőkkel, többek között a titkosszolgálat vezetőjével egyeztessen. Mind a Hamász, mind pedig Izrael jelezte, hogy hajlandó egy újabb tűzszünetre. A tervek szerint egy hétig is hallgathatnak a fegyverek a Gázai övezetben, és a még fogságban lévő túszokat kicserélhetik az izraeli börtönökben ülő palesztin elítéltekre. Izraeli források szerint még 129 túsz van a Hamász kezén. Jeruzsálem ajánlata, hogy 40 túszért cserébe kihirdeti a tűzszünetet, és az alatt folyhatnak a tárgyalások a további fogolycseréről.GEOrgPOLITIKA – Baráti tűzben haltak meg az izraeli túszok
Kiderült, hogy izraeli katonák tévedésből lőttek le három izraeli túszt, akiknek sikerült megszökniük a Hamász fogságából. A férfiak meztelen felsőtesttel, héberül kiabálva és egy fehér zászlót lengetve közelítették meg a katonákat, akik viszont ellenséges harcosoknak hitték őket és tüzet nyitottak. Benjámín Netanjáhú egy szörnyű tévedésről beszélt és biztosította a közvéleményt, hogy a hadsereg tanult ebből a hibából.Izrael beenged segélyszállítmányokat a Gázai övezetbe Kerem Salomnál
A háború kezdete óta első alkalommal nyílt meg vasárnap az Izrael és a Gázai övezet közötti áruforgalmi átkelőhely Kerem Salomnál az ENSZ segélyszállítmányai előtt – jelentette be közleményben az izraeli hadseregnek a palesztin megszállt területeken a civil közigazgatást szolgáló egysége (COGAT).Ajánljuk még

















