izrael
Szijjártó Péter: újabb öt magyar állampolgárt sikerült kimenekíteni Izraelből (videó)
További öt magyar állampolgárt sikerült kijuttatni Izraelből, eközben pedig kétóránként tájékoztatnak mindenkit a helyzetről és az ország elhagyásának lehetőségeiről, aki jelentkezett konzuli védelemre – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Budapesten.Kocsmai igazságok – Izrael visszavág, a Hamász intézett a saját népének egy jó kis háborút
A magyar érdekek mentén kell néznünk a világ minden eseményét és a magyar érdek egy erős Izrael. Ennek az országnak a léte nagyon erős stabilizáló erő a Közel-Keleten, ő a közös ellenség, akit egyik ambíciózus ország sem hagyhat ki a számításból. Izraelt olyan terrortámadás érte most, ami csak méreteiben szokatlanul nagy, brutalitása abban a háborúban sajnos csak a szokásos. A polgári lakosság legyilkolása – nem járulékos veszteségként, hanem demonstráció céljából, közelről és élvezettel –, a túszszedés a totális háború eszköze; aki ilyet csinál, az semmire sem hivatkozhat később. És Izraelnek számtalan ilyen ellensége van, sok terrorszervezet legfőbb célja Izrael megsemmisítése. És ne legyenek kétségeink: nemcsak a zsidóknak, hanem a keresztényeknek és az ateistáknak is ilyen sorsot szánnak ezek a fanatikusok. Közelebb vagyunk ehhez a háborúhoz is, mint gondoljuk. Azok a buta baloldaliak pedig, akik ma együtt ünnepelnek a nyugati nagyvárosok utcáin a palesztin bevándorlókkal, a saját sírjukat ássák. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.Huth Gergely a Magyar Nemzetben: Támogatni kell Izraelt, de nekünk továbbra is Magyarország az első!
Az arab terror iskolájában már az anyatejjel szívják magukba a gyűlöletet, s generációk nőnek fel úgy, hogy a vetélytársról, ellenfélről csak egy végletekig démonizált, minden emberi méltóságától megfosztott kép él bennük. Máskülönben hogyan nem hat rájuk a megtámadott gyermekek, védtelen civilek sírása és szenvedése? – írta Huth Gergely, a PS főszerkesztője a Magyar Nemzetben megjelenő, A tudatos polgár című sorozatának legújabb publicisztikájában. Arra is figyelmeztet ugyanakkor: "Nekünk nem Jeruzsálem falait, hanem a Kárpát-medencét kell megvédenünk a zombiktól, s a Közel-Keletnél egyelőre fontosabb a magyarság megmaradása és a béke a szomszédban!"Mi kérdezünk – Horváth József: Európa az utolsó utáni figyelmeztetést kapta az izraeli konfliktus által, hogy elkerülje az iszlám terrorizmus pusztítását
Háborúból háborúba sodródik a világ, az orosz–ukrán konfliktust követően egy bestiális kegyetlenséggel zajló izraeli–palesztin háború bontakozott ki az elmúlt napokban, amikor a Gázai övezetből elképesztő mértékű rakétaeső zúdult Izraelre, majd meglepetésszerű támadást indított a Hamász, amely során több ezer harcos lépte át az eddig biztonságosnak ítélt határt. Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója volt a PestiSrácok.hu Mi kérdezünk című műsorának vendége, aki a két háborús gócpontról, és a nyugat-európai ébredés utolsó utáni pillanatának lehetőségéről is beszélt. Horváth elmondta, hogy mindenképpen kérdéseket vet fel a palesztin támadás hatékonysága, a Moszad és a CIA hatalmas baklövése, akik a jelek szerint nem vették észre a Hamász készülődését. A biztonságpolitikai tanácsadó hozzátette, hogy Izrael léte attól függ, hogy gyengének mutatja-e magát, vagy minden erejével visszacsap az arab terroristáknak, amely azonban számos civil áldozatot követelhet, és újból ellenségessé teheti a viszonyt több olyan arab országgal, akikkel a zsidó állam már rendezte a viszonyt. A beszélgetés során a keresztényeket is elpusztítással fenyegető iszlamista szélsőségesek európai városokban történő ünneplése is külön fejezetet kapott, hiszen félelmetes látni azt, hogy Nyugat-Európa eltűri ezt a viselkedést a saját otthonában, és nem gondol arra, hogy a következő áldozat már saját maga lesz. Végül Horváth József az orosz–ukrán háború aktuális állásáról is elmondta véleményét. A biztonságpolitikai tanácsadó leszögezte, hogy az oroszok vélhetően több tartalékkal rendelkeznek mind lőszerutánpótlás, mind személyi háttér tekintetében, míg az ukránok egyre jobban kimerülnek, ez pedig eldöntheti a háborút. Nézzétek meg az érdekes beszélgetést!A Harvard Egyetem 34 diákszervezete „indokoltnak” tartja a Hamász által elkövetett támadást
A Harvard Egyetem 34 diákszervezete szerint „teljes egészében” az izraeli rezsim felelős minden erőszakért. Az erről szóló közös nyilatkozatot az Amnesty International (!) harvardi szervezete is aláírta, később azonban szép csendben törölték magukat a listáról.Bécsben betiltották a palesztinpárti tüntetést – Az unió továbbra is támogatja a Palesztin Hatóságot
Tegnap is egész nap szóltak a légvédelmi szirénák, miután a Hamász újabb rakétatámadást intézett az ország ellen. A háború ötödik napjához érkezve 900 palesztint öltek meg Gázában, az izraeli halálos áldozatok száma pedig 1200-ra emelkedett. Előbbiek között van sajtóhírek szerint a Hamász két magas rangú vezetője is. Mindeközben az uniós külügyminiszterek visszavonták az Európai Bizottság hétfői, Palesztinának nyújtott támogatások felfüggesztéséről szóló döntését, vagyis az EU tovább finanszírozhatja a Hamász vezetése alatt álló területet. Kövesse frissülő cikkünkkel a háború ötödik napjának eseményeit!Tűzszünetet sürgetett az orosz és a török elnök
Az azonnali tűzszünetért emelt szót a palesztin–izraeli konfliktusövezetben kiéleződött helyzetben Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdoğan török elnök – közölte a két vezető keddi telefonbeszélgetéséről kiadott közleményében a Kreml sajtószolgálata.Mi a különbség az orosz–ukrán és az izraeli–palesztin háború között? (18+)
Katonailag rengeteg minden, politikailag is összemérhetetlenek, csak a polgári lakosság szenvedései azonosak. Persze mindkét háború felesleges is, ráadásul mindkettő a gyengébb fél számára felesleges. Ahogy az amerikaiak és az európai elitek készek az utolsó ukránig harcolni, ugyanúgy készek az arab országok és a palesztin terroristák az utolsó palesztinig háborúzni Izrael ellen.Ez nem terrorizmus, ez barbarizmus – Izrael melletti demonstrációt tartottak Budapesten (galériával)
Mintegy kétezer demonstráló gyűlt össze kedden késő délután a belvárosi Cipők a Duna-parton emlékműnél, hogy a palesztin szélsőségesek által elkövetett izraeli mészárlás áldozataira emlékezzenek, és szolidaritást vállaljanak az izraeli népnél. A tömegrendezvényektől manapság szokatlan módon pártzászlók nélkül, de számos közéleti személyiség részvételével tartott demonstráción a felszólalók egyöntetűen civilizációs háborút emlegettek, amely az arab szélsőségesek és a zsidó-keresztény kultúrkör között zajlik. Az esemény zárásaként gyertyagyújtással emlékeztek az áldozatokra.Ajánljuk még

















