izrael
Ukrán áldozatok is vannak az izraeli-palesztin háborúban
Két thaiföldi és egy kambodzsai állampolgár is meghalt a hétvégi izraeli-palesztin fegyveres támadásokban - közölte a két ázsiai ország kormánya vasárnap. Kijevi közlés szerint két ukrán állampolgár is életét vesztette. Szrétta Tavizin thaiföldi miniszterelnök bejelentette, hogy tel-avivi nagykövetségük jelzése szerint "két thaiföldit megöltek az erőszakban". Hozzátette, hogy az ország külügyminisztériuma már megkezdte az Izraelben tartózkodó thaiföldiek hazautaztatását.Katonai repülőgépekkel menekítik ki a lengyeleket Izraelből
Lengyelország az Izraelben tartózkodó állampolgárainak kimenekítésére készül, C-130 Hercules típusú katonai személyszállító repülőgépeket küld értük – jelentette be Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter vasárnap az X közösségi felületen (korábban Twitter).Evakuálják a Gázai övezet melletti települések lakóit Izraelben (Videó)
Evakuálják a Gázai övezet melletti települések lakóit Izraelben - közölte a helyi média vasárnap az izraeli hadsereget idézve. A helyszíni beszámolók szerint még mindig számos, a Gázai övezet melletti településen tűzharcot vívnak az izraeli katonák az övezetből behatolt iszlamista fegyveresekkel, és vasárnap délután is indítottak Gázából rakétákat Izrael területére.Szijjártó Péter: meg kell akadályozni a háborús helyzet eszkalációját
A háborús helyzet eszkalációját meg kell akadályozni - többek között erről is beszélt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter iráni kollégájával telefonon vasárnap. Szijjártó Péter Facebook-oldalán közölte: az egyre kétségbeejtőbb közel-keleti helyzetről telefonon egyeztettek Irán külügyminiszterével, Hoszein Amirabdollahiánnal.Szánthó Miklós: a magyar jobboldal Izrael legszorosabb szövetségese Európában
A magyar jobboldal Izrael legszorosabb, talán egyetlen szövetségese Európában - fogalmazott Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója a Mandiner honlapján vasárnap délelőtt közzétett interjúban. Annak kapcsán, hogy Izraelre szombat hajnal óta több ezer rakétát lőttek ki és Hámász szárazföldön is támadja, Szánthó Miklós úgy fogalmazott: "Izraelt alattomos, sunyi, rókalelkű terroristák támadták meg". Ám, ahogy korábban, úgy most is meg fogja tudni védeni magát, "és mi velük vagyunk szavakkal, imákkal és tettekkel is" - tette hozzá.„Mocskos zsidók!” – skandálták Németország utcáin a palesztinok (Videó)
Johannes Steiniger, a CDU politikusa, a Bundestag tagja megdöbbentő képsorokat posztolt a TikTok-csatornáján. Németországban skandálva ünnepelnek a helyi palesztinok, az izraeli események után, írja a Mandiner.Amerikai fegyvereket találhattak korábban az Izraelre támadó palesztin csoportoknál, ami súlyos kérdéseket vet fel a konfliktus hátterét illetően
Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) egyik magas rangú parancsnoka szerint Afganisztánban hagyott amerikai fegyvereket találtak korábban a Gázai övezetben tevékenykedő palesztin csoportok kezében, számolt be az aamajnews24 portál. A parancsnok a Newsweeknek elmondta, hogy Izraelt aggasztja annak kockázata, hogy az Egyesült Államok és más nyugati országok által Ukrajnának szállított fegyverek Izrael közel-keleti ellenségeinek, köztük Iránnak a kezébe kerülnek. A hírt hivatalos forrásból még nem erősítették meg, de rengeteg kérdést vet fel, hogy ha igaz az értesülés, hogyan kerülhettek a palesztinok kezébe a fegyverek.Netanjahu: Hosszú és nehéz háború vár Izraelre
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy az ország "hosszú és nehéz háborúba" kezd, miután a palesztin fegyveresek váratlan támadása a blokád alá vett Gázai övezetből több száz halálos áldozatot követelt, és több tucat izraeli túszt ejtettek, írja a Guardian. Vasárnap reggel a gázai szárazföldi invázió és a libanoni Hezbollahhal való szélesebb körű konfliktus lehetősége is felmerült. Az Irán által támogatott Hezbollah fegyveres csoport közölte, hogy rakétákat és tüzérségi fegyvereket lőtt ki Észak-Izraelre a "palesztin néppel való szolidaritás jegyében".Veszélyes terep – Az izraeli–libanoni határon állomásoznak az ENSZ békefenntartói
Ma kora reggel az izraeli-libanoni határon állomásozó ENSZ-békefenntartó erő, az UNIFIL békefenntartói több rakétát észleltek, amelyeket Délkelet-Libanonból lőttek ki Izrael által megszállt területre, Kafr Chouba általános körzetében. Izrael tüzérségi támadással válaszolt Libanon felé, számolt be a Guardian.Ajánljuk még

















