izrael
GEOrgPOLITIKA – Izrael bombázta Libanont és Gázát
A Libanonból és a Gázai övezetből kilőtt rakétákra válaszul az izraeli légierő csapásokat mért libanoni és gázai célpontokra. Jeruzsálem szerint a rakétákat a radikális Hamász (Harakah al-Muqáwamah al-ʾIslámijah), azaz az Iszlám Ellenállási Mozgalom lőtte ki. Az izraeli válasz várható volt, hiszen a múltban minden hasonló akciót a zsidó állam légiereje órákon belül megtorolt. Tegnap délután Benjámín Netanjáhú már bejelentette, hogy megtalálják a támadások felelősét és a légierő parancsot fog kapni a támadásra. A libanoni kormány tiltakozott a bombázások miatt.Netanjáhú: ellenségeink megfizetnek minden agresszióért
Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök a biztonságpolitikai kabinet csütörtök esti ülésének kezdetén kijelentette, hogy "Izrael ellenségei megfizetnek minden agresszióért", miután délután Libanonból harmincnégy rakétát indítottak Izrael északi részei ellen.GEOrgPOLITIKA – Iráni rakéták az izraeli vadászgépek ellen – Nyolc évet kért Németországban az ügyészség az Antifa egyik vezetőjére
Irán helyettes védelmi minisztere bejelentette, hogy Teherán segít Bassár el-Aszad kormányának légvédelmük megerősítésében. Szíriát az elmúlt időben rendszeresen támadták izraeli harcigépek; volt, hogy az Iránból érkező humanitárius segélyszállítmányt bombázták le, amely a földrengés sújtotta régióba ment volna. Az izraeli légierő a napokban ismét támadta Damaszkusz nemzetközi repülőterét, a szír hadsereg és az Irán által támogatott Hezbollah milícia állásait. A támadásokban két civil és meg nem nevezett számú katona vesztette életét. Teherán Szajjad–4B és Bavar–373 típusú légvédelmi rakétarendszereket ad át Damaszkusznak. Az eszközök rakétáinak hatótávolsága 300 km.Eli Kohen: Izrael továbbra is támogatja Ukrajnát
Izrael továbbra is kiáll Ukrajna mellett, és folytatni fogja a humanitárius segítségnyújtást az ukrán népnek – jelentette ki Eli Kohen izraeli külügyminiszter kedden, Prágában, sajtóértekezleten. Eli Kohen az első izraeli miniszter, aki még február közepén látogatást tett Kijevben. Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel akkor tartott találkozóján elítélte az orosz agressziót, és megismételte, hogy az izraeli kormány mindent megtesz az ukrán nép szenvedéseinek enyhítésére.Netanjáhú elhalasztja az izraeli bírósági reform bevezetését
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök elhalasztotta az izraeli igazságszolgáltatás reformjára vonatkozó vitatott terveket - írja a Sky News. A változtatás miatt korábban 80 ezer tüntető vonult az utcára.Az izraeli kormányfő menesztette az igazságügyi reformot ellenző védelmi miniszterét
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő vasárnap felmentette tisztségéből az igazságügyi reformot ellenző védelmi miniszterét, Joáv Galantot.Elfogadták a kormányfő felfüggesztését akadályozó törvényt Izraelben
Az izraeli parlament, a kneszet elfogadta a miniszterelnök hivatalviselésre alkalmatlannak ítélését, valamint felfüggesztését akadályozó törvényt – jelentette a helyi média csütörtök reggel.A kneszet megszavazta a 2005-ös kitelepítés visszavonását Ciszjordánia északi részén
Az izraeli parlament, a kneszet megszavazta a telepeseket 2005-ben Ciszjordánia északi részéből kitelepítő törvény visszavonását.A baloldali jogászkaszt Izraelben is az ország parlamentje és kormánya fölé helyezte magát
Az izraeli parlament, a kneszet megszavazta az igazságszolgáltatási rendszer átalakításának kulcstörvényeit első olvasatban, jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet. A százhúsz tagú izraeli parlament, a kneszet éjjel 3-kor 61 szavazattal 52 ellenében elfogadta első olvasatban az igazságszolgáltatási törvényt, mely korlátozza a legfelsőbb bíróság törvényeket érvénytelenítő jogkörét.Ajánljuk még
















