izraeli légicsapás
GEOrgPOLITIKA | Teherán lángokban áll
Jeruzsálem szerint az izraeli légierő uralja az iráni légteret. A perzsa állam légvédelmi rendszerei jórészt megsemmisültek, így nem tudják megakadályozni az izraeli repülők és cirkálórakéták csapásait. Irán már 20 katonai vezetőjét vesztette el, és a vadászbombázók folyamatosan támadják Teheránt is. A Forradalmi Gárda többszáz rakétát lőtt ki Haifára, Tel Avivra és más izraeli városokra.Megölték a Hamász két libanoni parancsnokát
Az izraeli hadsereg szombaton közölte, hogy egy libanoni katonai művelet során szombatra virradóra megölték a Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyveres szárnyának két magas rangú helyi tagját, köztük a libanoni műveletekért felelős Mohammad Huszeint.Az ENSZ elítélte a 18 halálos áldozattal járó, Ciszjordánia elleni izraeli légicsapást
Az ENSZ pénteken „törvénytelennek” nevezte és elítélte az előző nap Izrael által egy ciszjordániai menekülttábor ellen intézett, tizennyolc ember életét kioltó légicsapást.Porig bombázta a Hezbollah állásait Libanonban az izraeli légierő
Az izraeli légierő több mint 100 rakétaindító és tüzérségi pozíciót bombázott le Libanonban, célba véve a Hezbollah iszlamista szervezethez köthető objektumokat. A támadás az elmúlt időszakban az izraeli légierő egyik legnagyobb szabású akciója volt, amelynek során mintegy 1000 indítócső megsemmisítéséről számoltak be.Legalább kilencen meghaltak Dél-Libanonban egy izraeli légicsapásban
Legalább kilenc ember meghalt és öten megsebesültek a dél-libanoni Nabatíje városában egy lakóházat ért izraeli légicsapásban szombaton - közölte a libanoni egészségügyi minisztérium, amely szerint egy nő és két gyerek is van az áldozatok között.Izrael kiterjedt légicsapásokkal felelt Libanonban a Hezbollah szombati rakétatámadására
Az izraeli légierő Libanonban több helyszínen, kiterjedt légicsapásokkal felelt a Hezbollah libanoni síita szélsőséges szervezet szombati, tizenkét halálos áldozatot követelő rakétatámadására – jelentette a katonai rádió vasárnap reggel.Izraeli védelmi miniszter: a hadsereg megkettőzte az iráni célpontok elleni csapásokat Szíria területén
Az izraeli hadsereg nagyban fokozta az iráni célpontok elleni csapásokat Szíria területén – közölte hétfőn Joáv Galant izraeli védelmi miniszter. A tárcavezető egy biztonsági konferencián azt mondta, hogy hivatalba lépése óta az izraeli csapások száma az irániak ellen Szíriában kétszeresére emelkedett.Ajánljuk még