jakab péter
Országgyűlés – Novák Előd vitt színt az enerváltan, kötelességből támadó ellenzék produkciójába
Nem őszinte a mosoly az ellenzéki képviselők arcán, hiszen nekik köztudottan régi vágyuk az ország gazdaságát megroggyantó válság, ám ez a válság olyannyira nem söpörte el a kormányt, hogy a Fidesz minden korábbinál nagyobb fölénnyel nyerte a választást az egyesült baloldal ellen. Az emiatti kiábrándultság és némi elkeseredettség érződött a kötelező támadóhullámot lebonyolító ellenzéki vezetőkön, akik szorgosan bírálták, megszorításnak minősítették a kormány extraprofitot terhelő intézkedését, oktatásegészségügyeztek, szegényembereztek. Az április 3. előtti őszinte elszánásnak nyoma sincs. Egyetlen kivétel az egyre aggasztóbb állapotban lévő Jakab Péter, aki a jelek szerint teljesen azonosult a betanult szerepével, és annak tárgytalanná válása után sem fogja fel a körülötte lévő világ történéseit. Súlyosbító körülményként még Novák Előd is leparizeusozta.Varga-Damm Andrea: Jakab Pétert minden nő elbűvöli, aki anyáskodóan bánik vele
Varga-Damm Andrea, az egykor a Jobbik elnöki székéért Jakab Péterrel szembeszálló országgyűlési képviselő keresetlen őszinteséggel fogalmazta meg a véleményét a párt jelenlegi, története eddigi legsúlyosabb politikai és morális válsága kapcsán.Mindenki mindenki ellen – Teljes a káosz a Jobbikban
Teljes a fejetlenség a Jobbik vezetésében, a részeire hullott pártban szinte mindenki harcol mindenkivel. Sajtóértesülések szerint a párt etikai bizottság visszaigazolta, indul az eljárás Jakab Péter ellen. A sajtóosztály azonban hallgat a Potocskáné elleni büntetőeljárásról.A Jobbik korábbi elnöke szerint Jakab Péter emberileg nem áll azon a szinten, hogy egy pártot vezessen
Tényként kezelhetjük, hogy a Jobbikban puccs van – ezt Sneider Tamás mondta a Mediaworks Hírcentrumnak. A párt korábbi elnöke ugyanakkor arról beszélt a Narratíva című műsorban, hogy ez elsősorban Molnár Enikő, tehát Jakab Péter kabinetfőnöke ellen zajlik. Molnár Enikő végül június 1-én le is mondott tisztségéről.Komoly meló volt tönkretenni a Jobbikot, de sikerült
Az ember elgondolkozik rajta, hogy valóban van-e még annyi a Jobbik sztorijában, hogy arról cikket írjon. A halottat mégsem illik rugdosni, bár ilyen kvalitású halottat mégis kellemes vegzálni. Hiszen teljesen nyilvánvaló, hogy különösen az elmúlt évek folyamataival – amit betetézett a választási kudarc – a Jobbik tönkretette saját magát. Szavazóit elvesztette, integritása megszűnt, tehetségtelen, másod- és harmadvonalbeli emberek irányítják vagy inkább próbálják irányítani ezt a gazdasági szervezetet, amit pártnak csúfolnak. Ám valamelyest mégis érdemes velük foglalkozni, egyetlen oknál fogva: náluk tényleg a legrosszabb feltételezések elképzelése fedi be a valóságot.Mi lesz veled, munkalakás? – Lemond a pozíciójáról Jakab Péter kabinetfőnöke
Eldőlt a jobbikos cicaharc és Potocskáné győzedelmesen tette ki a mamuszt a lábtörlőről a pártiroda elé. Sajtóértesülések szerint ugyanis Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, a munkalakás és a szebb napokat látott párt űrnője lemond a pozíciójáról. Azt még nem tudni, hogy a párt elnökével mi lesz ezután, de tekintve, hogy bennfentes források szerint nem ő hordta a nadrágot a bulvársajtót bejárt (munka)kapcsolatban, hosszú karriert már Jakabnak sem jósolunk. Kérjük az utolsó jobbikost, hogy kapcsolja le a villanyt.Z. Kárpát szerint Jakab továbbra sem tervezi lemondását
A Jobbik elnökségén egyre inkább eluralkodik a káosz, de Z. Kárpát Dániel szerint Jakab Péter még ennek ellenére sem gondolkozik a lemondáson. Azt azonban ő is elismerte, hogy a következő napok "kulcsfontosságúak" a párt jövőjének szempontjából.Jakab most már inkább mégse megy be a köztévébe
Jakab Péter felháborodott Facebook-bejegyzésben jelentette be, hogy hiába hívják, nem megy be a köztévébe. A Jobbik elnöke ezt azzal indokolta, hogy "eddig nem hívták" (attól most tekintsünk el, hogy a kampány idején az ellenzék folyamatosan visszautasította a megkereséseket), de valószínűbb, hogy egyszerűen nem tud mit mondani a pártban uralkodó botrányos állapotok kapcsán.Ajánljuk még

















