japán
Négygólos döntetlen: nem bírt egymással Japán és Szenegál
Kétszer szerzett vezetést Szenegál, de Japán mindkétszer egyenlített. A vége döntetlen lett, amelynek az esti mérkőzésre készülő lengyel és kolumbiai válogatott is örülhetett.Nagy győzelmet aratott a japán robotválogatott, Kolumbia hiába lőtte be a vb legravaszabb gólját
Nem túl izgalmas a japán válogatott, de szimpatikus és hatékony - mintha 11 robotot láttunk volna, olyan precizitással őrölték fel a már a meccs elején emberhátrányba kerülő Kolumbiát. A robot kifejezést távolról sem pejoratív formában használjuk, a japán csapatban (és kultúrában) csak csodálni lehet ezt a kivételes összhangot és munkamorált. Japán teljesen megérdemelt, és nagy győzelmet aratott: Kolumbia játékereje alapján (a lengyelek mellett) a csoport favoritjának számít(ott) a világbajnokságon. Most viszont a padlóról kell majd felállniuk.Erős földrengés rázta meg Oszakát, egyre több a halálos áldozat
Erős, 6,1-es fokozatú földrengés rázta meg Oszakát és Japán nyugati felének más városait hétfőn reggel, a legfrissebb összesítések szerint a természeti csapásban három ember életét vesztette, és több mint kétszázan megsérültek. A reggel 7 óra 58 perckor bekövetkezett rengés központja az oszakai prefektúra északi részén, mintegy 13 kilométeres mélységben volt - jelentette a japán meteorológiai intézet.Tőzsde - Emelkedéssel nyithatnak az európai piacok
A szerdai emelkedés után további szerény erősödéssel nyithatnak a nyugat európai tőzsdék az amerikai piacok kedvező trendje és az ázsiai kereskedés kedvező alakulása után.Beismerte a japán kormány az okirat-hamisítást a kormányfőt is érintő telekvásárlási botrányban
Beismerte hétfőn a japán pénzügyminisztérium, hogy okiratokat hamisított egy protekciós ügyben, amely Abe Sindzó kormányfőt is érinti - közölte Morijama Hirosi, a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) parlamenti képviselője.Ajánljuk még
















