jászberény
Ellenzéki csalás miatt megismételhetik Jászberényben a polgármester-választást
Fellebbezést nyújtott be a fideszes Szabó Tamás választási csalás miatt, amelynek a helyi választási bizottság helyt adott. A megismételt választást november 10-re tűzték ki. Az ellenzéki jelölt fellebbezett. Jászberényben mindössze tizennégy szavazat döntött arról, hogy ki vezesse a települést a következő öt évben.Megismételhetik az önkormányzati választást Jászberényben
Megismételhetik a polgármesterválasztást Jászberényben november 10-én, ha jogerőre emelkedik a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területi Választási bizottság határozata – írta az Azonnali.hu.Segíti a kormány az Electrolux leépítendő munkavállalóit az elhelyezkedésben
A kormány segíti az elhelyezkedésben az Electrolux csoportos létszámleépítéssel érintett, a cég jászberényi gyárában dolgozó nyolcszáz munkavállalóját – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter szerdán. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter elmondta: a magyar gazdaság teljesítménye lehetővé teszi a gyors segítséget. Már most tizennégy cég jelezte szándékát, hogy a munkavállalókat alkalmazná; ezt a kört tovább bővítik, hogy nagyobb portfólióból választhassanak az érintettek.Nyolcszáz ember munkahelye bánja az Electrolux hatékonyságjavító tervét
Átszervezi a magyarországi gyártását a svéd Electrolux vállalat, emiatt 800 embert bocsátanak el a jászberényi gyárból.Szijjártó: A rekordok időszakát éli a magyar gazdaság
A magyar gazdaság mára a rekordok időszakát éli, az európai uniós tagországok közül a leggyorsabb növekedési ütem Magyarországé – mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Jászberényben.Végre sokan hallgatták Vonát egy lakossági fórumon, de aztán kiderült, miért (VIDEÓ)
Sokat küzd a múltjával Vona Gábor ebben a kampányban, hiszen nemcsak a politikai ellenfeleivel áll szemben, hanem azokkal az egykori párttagokkal és szimpatizánsokkal is, akik szerint eladta a Jobbik lelkét, és elárulta a nemzeti radikális célokat. Már éppen megtanulta volna kezelni ezt a roppant kényelmetlen felállást, amikor a választások előtti utolsó napon, Jászberényben belefutott az eddigi legkínosabb fiaskójába. Úgy állt ki a bírálói elé beszédet mondani, hogy fogalma sem volt, kikkel áll szemben.Fegyver, robbanószer és méreg került elő a Nemzeti Arcvonal felszámolása során
Hétfőn már harmadszor csaptak le a rendőrök Jászberényben fegyverek, robbanóanyagok rejtegetőire, ám ezúttal mérgeket is találtak – írja a Magyaridők.hu. A bőnyi rendőrgyilkosságra válaszul a szélsőséges Magyar Nemzeti Arcvonal alegységeinek felszámolása kapcsán a rendőrség és a TEK tizenhárom településen csapott le, tizennyolc, a szervezethez kapcsolódó személyt fogtak el.Ajánljuk még